A nagy Hadházy Ákos-dilemma

Narancsblog

Az ország legjobban fizetett oknyomozó újságírója, vagy az egyetlen átgondoltan cselekvő rendszerváltó? Két éve még ő volt az az ellenzéki, aki nem akar a parlamentben melegedni, ma pedig következmények nélkül lehet „megélhetési politikusnak” nevezni Hadházy Ákost.

Hadházy Ákosnak csak dilemmái vannak. Ő az az ellenzéki politikus, aki választásokon is kifejezetten sikeresnek mondható, mégsem maradt pusztán helyi képviselő, fellépései állandóan országos jelentőséget követelnek maguknak. Hadházy a maga 260 ezer követőjével a közösségi médiában egyszerre közgondolkodó, véleményformáló, oknyomozó újságíró, az ellenzéki oldal „lelkiismerete”, de annyira mégsem népszerű, hogy személyének országos súlya legyen. Lehet, hogy sokan követik, de szavazni sokkal kevesebben tudnak rá. Három évvel ezelőtt mindössze 30 ezren, a zuglói körzet több mint 54 százaléka voksolt rá, ami a fölényes győzelemhez elég volt, de ahhoz nem, hogy a rendszer látható alternatíváját képezze. Akkor is, ha közben az egyesült ellenzék megalázó vereséget szenvedett (Márki-Zay Péter például csúnyán kikapott a maga kerületében Lázár János ellen).

Akkor Hadházy Ákos volt az egyetlen, aki látványosan igyekezett eltávolodni a parlamentben melegedő társaktól: „El kell kerülni, hogy díszellenzék legyünk” – mondta, és azért, hogy ne legyen a színház része „az Országház aranyozott falai között”, jó ideig az eskütételt is halasztotta. Miközben a „roncsellenzéknek” gúnyolt DK, Momentum és Jobbik politikusai felesküdtek, Hadházy a Baranya megyei Kisvaszarról indította meg küzdelmét azért, hogy „a következő választás valódi, tisztességes, demokratikus választás legyen”. Ehhez pedig a közmédia szabadságának helyreállítására, a választási törvény megváltoztatására, a kampányköltések átláthatóságára van szükség.

Azt, hogy ezt miként lehetne kivívni, nem részletezte meggyőzően. Előbb azt szorgalmazta, hogy az ellenzék ne üljön be a parlamentbe, vagy ha igen, legalább bojkottálják az üléseket, ahogy Orbánék tették 2006 után. Majd kihelyezett, alternatív nemzetgyűléseket vizionált, bár arról nem beszélt, hogyan lenne ilyesminek legitimációja egy kétharmados vereség után. Egy ideje a román tanárok vagy a szerb tüntetők példáját idézi, és olyan hibrid forradalomról beszél, amelyben a demokratikus választási győzelmet tömegek széles kiállása legitimálja. Hiába bizonygatja, hogy átfogó terve van, valójában sorra hagyja maga mögött a meg nem valósított, be nem fejezett elképzeléseit. Közben egymás után vét politikai hibákat: ezek közül a legsúlyosabb, hogy abba a Momentumba helyezte a bizalmát, amely két év alatt a legjelentéktelenebb ellenzéki formációvá dolgozta le magát. Úgy tűnik, Hadházy inkább készül a vereségre, mint győzelemre, októberben lapunknak még a teljes kivonulást is felvillantotta: „Mindennap gondolkozom azon, hogy elinduljak-e 2026-ban.” Sőt, beismerte, hogy nemhogy közelebb, de távolabb kerültünk a demokratikus játékszabályoktól: „már van egy új ÁVH-nk Szuverenitásvédelmi Hivatal néven, amely megfélemlít, megfigyel és lejárat”. Pár napja egy sárospataki előadásán nem túl energikusan, de akaratlanul is evangéliumi áthallásokat idézve arról biztosított mindenkit, hogy

„nem tudja, mikor fog eljönni a rendszerváltás, de azt tudja, hogy el fog jönni”, mert „minden rendszernek vége lesz egyszer”.

Hadházy Ákos kibicelő távolságtartásával olyan hiteles politikus, akinek a szava állandóan pusztába kiáltott szó marad. Most éppen arra figyelmeztet, hogy az Orbán-kormány a szabad sajtó betiltásának törvényi keretein dolgozik, és szintén ő az egyetlen az ellenzéki térfélen, aki következetesen tartja magát ahhoz a nézethez, hogy a Fidesz a putyini típusú választási autokrácia felépítésén dolgozik.

Nem kétséges, hogy egy ilyen előrejelzésnek a szuverenitásvédelmi törvény megszavazása és Trump megválasztása után oka van, de egyelőre úgy tűnik, ha beteljesül, Kasszandra-jóslat lesz. Magyar Péter, a Tisza Párt és a magyar választók legalább 40 százaléka úgy gondolja, hogy Magyarországon van még esélye egy demokratikus választásnak. Közben Hadházy Ákosnak a saját alapállásából egyre nehezebb megmagyaráznia, meddig maradhat még aktív politikus, ha ilyen csekély lehetőséget lát a rendszer megdöntésére.

Az ellenzéki politikus szerepzavarából újabb szerepekbe menekül. Hadházy Ákost az ország legjobban fizetett és legeredményesebb oknyomozó újságírójának is nevezhetnénk. Csak az elmúlt két évben több tucat kisebb-nagyobb korrupciós ügyről lebbentette le a fátylat. Arról, hogy Óbudán állnak az 1,75 milliárdért beszerzett mammográfiás szűrőbuszok, a posta pedig a kiskereskedelmi ár közel kétszereséért vásárolt 1700 kerékpárt. Kiderítette, hogy Marosi Beatrix plagizálta a diplomamunkáját, és 20 millió forintból készült virágágyás Somoskőújfaluban, miközben római kori élménypark épült 820 millió forintból, de zárva van. Neki jutott a megtiszteltetés, hogy Orbán „szőrét hullató, rossz vidéki rókának” nevezte; rá is szolgált, mert feltárta, hogy a miniszterelnök honvédségi géppel kitérőt tett a festői Pisában. És riksával korzózott Indiában. Ő tudósít arról is, hogyan épül-szépül a hatvanpusztai birtok. Saját választókörzetéből érkezett a hír, hogy a kormány 244 milliárd forintért megvett egy „gödröt” Zuglóban Tiborcz István körétől, az ország végéből az, hogy törpekilátó épült uniós pénzből, a lomb nélküli lombkoronasétány után pedig víz nélküli csónakázótava is van az országnak. A bácsszőlősi fideszes polgármester bazmegolva küldte el, mert leleplezte, hogy magánlakhelyként használja az EU-s pénzből felhúzott egészségházat, és Hadházy hívta fel a figyelmet arra is, hogy Novák Katalinnak a havi ötmillió mellett gazdasszony és titkárság is jár.

Ha újságíróként dolgozna, Hadházy Ákos minden alkalommal megkaphatná „A hónap dolgozója” elismerést, de akkor jóval kisebb honoráriumért munkálkodna, nem lenne saját titkárja, benzinpénze és stábja. És főleg nem lenne mentelmi joga. De a választók meghálálják, hogy oknyomoz, igaz, nem a szavazatukkal: amikor nem fért hozzá a képviselői tiszteletdíjához, két nap alatt összeadtak neki hatmillió forintot.

 
A politikus oknyomoz: most éppen egy vécé után Őrbottyánban
Fotó: Facebook/Hadházy Ákos
 

Hadházy Ákos szép találatokkal dicsekedhet oknyomozóként, de bármennyire elismert egyszemélyes korrupciós intézmény, épp akkora eredményt tud felmutatni, mint az EU-s nyomásra létrehozott Integritás Hatóság, amelynek elnökét, Biró Ferencet épp most szedik le a térképről egy szolgálati autó ürügyén. Semekkorát.

Így jött szembe az az új politikai szereplő, akit hol potenciális szövetségesnek, hol nemezisének láthatott: Magyar Péter bravúros rajtot mutatott az EP-választásokon, de nem csak a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióval találta vele szemben magát, hanem a korrupcióellenesség őreként strázsáló Hadházyval is, aki a Diákhitel Központnál aláírt szerződéseit firtatta. Előbb összeugrottak, majd Hadházy átadta Magyar Péternek a paksamétát azzal, hogy majd június 9. után visszatérnek rá. Amikor legutóbb Hadházy a szerződésekről beszélt, Magyar épp azzal a cikkel vágott vissza, amelyet lapunk közölt: ebből kiderül, hogy a Tisza vezetője „előző életében” költséghatékonyan és eredményesen igazgatta az intézményt, de a túlárazásokat tekintetében igazságot nehéz tenni.

Azt azért kijelentette, hogy amennyiben meg kell szavazni Magyar Pétert miniszterelnöknek, támogatni fogja. Viszont amikor feltűnt Ruszin-Szendi Romulusz a Tisza Párt kongresszusán, Hadházy volt az egykori vezérkari főnök leghangosabb (és leghatásosabb) kritikusa.

Pedig a volt honvédségi vezető igazolása akár Hadházy rendszerváltó narratívájába is beillene. Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy Orbán egy vereség esetén előveszi a fehérorosz forgatókönyvet, és a honvédség belső igénybevételére készül, csak jól jöhet egy olyan tiszás prominens, akit az állomány jobban tisztel, mint a „kaszinóminisztert”. Ha pedig hibrid forradalomra lenne szükség a hibrid rezsim ellen, akkor az nem jöhet létre a Tisza egyre növekvő támogatói bázisa nélkül. Jelenleg egyedül Magyar Péter épít országos hálózatot a pártok közül, olyat, amely mozgósítható és lelkes. Máshogy nem is mozdulna meg senki, az elmúlt tizenöt évben ugyanis hiába esett meg számtalanszor, hogy a Fidesz marginalizált társadalmi csoportokat játszott ki egymás ellen, az ellenzéki politikusok – belső harcaik közepette bemutatott bénázásukkal – annál is többször hagyták cserben a tiltakozó civileket.

Hadházy Ákos is csak félig végezte el az ellenzéki politikus házifeladatát: hiába mutat fel igazságot, nem gyűjt maga mögé politikai erőt és felhatalmazást, hogy érvényt szerezzen neki.

Nem szervezett mozgalmat, nem épít civil köröket, és nem is volt olyan politikai közösség tagja, amely ezt elvégezte volna. A politikus türelmes lassúsága, amely segített neki átvészelni a 2022-es választási vereséget, és azt utána következő apátiában a hitelét adta, most nem kifizetődő, amikor tempót váltott a hazai politika. Ruszin-Szendi Romulusz az ATV-ben odáig ment, hogy megélhetési politikusnak nevezte őt – de a széljárás változását jelzi, hogy ilyet korábban kormánykritikus szereplő csak súlyos arcvesztéssel tehetett volna meg. Legújabb posztjában az egykori szekszárdi állatorvos egy teknősbékával pózolt, és kikérte magának, hogy megélhetési politikus lenne. Természetesen nem is az. De a teknősbéka találó. Mert lehet, hogy Hadházy Ákos nem él 150 évig, mint a páncélos állat, de úgy viselkedik, mintha.

A magyar választó azonban nem bírja 150 évig. Most éppen arra szegezi a tekintetét, hogy jövő tavasszal történhet valami.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.