Hadházy Ákosnak csak dilemmái vannak. Ő az az ellenzéki politikus, aki választásokon is kifejezetten sikeresnek mondható, mégsem maradt pusztán helyi képviselő, fellépései állandóan országos jelentőséget követelnek maguknak. Hadházy a maga 260 ezer követőjével a közösségi médiában egyszerre közgondolkodó, véleményformáló, oknyomozó újságíró, az ellenzéki oldal „lelkiismerete”, de annyira mégsem népszerű, hogy személyének országos súlya legyen. Lehet, hogy sokan követik, de szavazni sokkal kevesebben tudnak rá. Három évvel ezelőtt mindössze 30 ezren, a zuglói körzet több mint 54 százaléka voksolt rá, ami a fölényes győzelemhez elég volt, de ahhoz nem, hogy a rendszer látható alternatíváját képezze. Akkor is, ha közben az egyesült ellenzék megalázó vereséget szenvedett (Márki-Zay Péter például csúnyán kikapott a maga kerületében Lázár János ellen).
Akkor Hadházy Ákos volt az egyetlen, aki látványosan igyekezett eltávolodni a parlamentben melegedő társaktól: „El kell kerülni, hogy díszellenzék legyünk” – mondta, és azért, hogy ne legyen a színház része „az Országház aranyozott falai között”, jó ideig az eskütételt is halasztotta. Miközben a „roncsellenzéknek” gúnyolt DK, Momentum és Jobbik politikusai felesküdtek, Hadházy a Baranya megyei Kisvaszarról indította meg küzdelmét azért, hogy „a következő választás valódi, tisztességes, demokratikus választás legyen”. Ehhez pedig a közmédia szabadságának helyreállítására, a választási törvény megváltoztatására, a kampányköltések átláthatóságára van szükség.
Azt, hogy ezt miként lehetne kivívni, nem részletezte meggyőzően. Előbb azt szorgalmazta, hogy az ellenzék ne üljön be a parlamentbe, vagy ha igen, legalább bojkottálják az üléseket, ahogy Orbánék tették 2006 után. Majd kihelyezett, alternatív nemzetgyűléseket vizionált, bár arról nem beszélt, hogyan lenne ilyesminek legitimációja egy kétharmados vereség után. Egy ideje a román tanárok vagy a szerb tüntetők példáját idézi, és olyan hibrid forradalomról beszél, amelyben a demokratikus választási győzelmet tömegek széles kiállása legitimálja. Hiába bizonygatja, hogy átfogó terve van, valójában sorra hagyja maga mögött a meg nem valósított, be nem fejezett elképzeléseit. Közben egymás után vét politikai hibákat: ezek közül a legsúlyosabb, hogy abba a Momentumba helyezte a bizalmát, amely két év alatt a legjelentéktelenebb ellenzéki formációvá dolgozta le magát. Úgy tűnik, Hadházy inkább készül a vereségre, mint győzelemre, októberben lapunknak még a teljes kivonulást is felvillantotta: „Mindennap gondolkozom azon, hogy elinduljak-e 2026-ban.” Sőt, beismerte, hogy nemhogy közelebb, de távolabb kerültünk a demokratikus játékszabályoktól: „már van egy új ÁVH-nk Szuverenitásvédelmi Hivatal néven, amely megfélemlít, megfigyel és lejárat”. Pár napja egy sárospataki előadásán nem túl energikusan, de akaratlanul is evangéliumi áthallásokat idézve arról biztosított mindenkit, hogy
„nem tudja, mikor fog eljönni a rendszerváltás, de azt tudja, hogy el fog jönni”, mert „minden rendszernek vége lesz egyszer”.
Hadházy Ákos kibicelő távolságtartásával olyan hiteles politikus, akinek a szava állandóan pusztába kiáltott szó marad. Most éppen arra figyelmeztet, hogy az Orbán-kormány a szabad sajtó betiltásának törvényi keretein dolgozik, és szintén ő az egyetlen az ellenzéki térfélen, aki következetesen tartja magát ahhoz a nézethez, hogy a Fidesz a putyini típusú választási autokrácia felépítésén dolgozik.
Nem kétséges, hogy egy ilyen előrejelzésnek a szuverenitásvédelmi törvény megszavazása és Trump megválasztása után oka van, de egyelőre úgy tűnik, ha beteljesül, Kasszandra-jóslat lesz. Magyar Péter, a Tisza Párt és a magyar választók legalább 40 százaléka úgy gondolja, hogy Magyarországon van még esélye egy demokratikus választásnak. Közben Hadházy Ákosnak a saját alapállásából egyre nehezebb megmagyaráznia, meddig maradhat még aktív politikus, ha ilyen csekély lehetőséget lát a rendszer megdöntésére.
Az ellenzéki politikus szerepzavarából újabb szerepekbe menekül. Hadházy Ákost az ország legjobban fizetett és legeredményesebb oknyomozó újságírójának is nevezhetnénk. Csak az elmúlt két évben több tucat kisebb-nagyobb korrupciós ügyről lebbentette le a fátylat. Arról, hogy Óbudán állnak az 1,75 milliárdért beszerzett mammográfiás szűrőbuszok, a posta pedig a kiskereskedelmi ár közel kétszereséért vásárolt 1700 kerékpárt. Kiderítette, hogy Marosi Beatrix plagizálta a diplomamunkáját, és 20 millió forintból készült virágágyás Somoskőújfaluban, miközben római kori élménypark épült 820 millió forintból, de zárva van. Neki jutott a megtiszteltetés, hogy Orbán „szőrét hullató, rossz vidéki rókának” nevezte; rá is szolgált, mert feltárta, hogy a miniszterelnök honvédségi géppel kitérőt tett a festői Pisában. És riksával korzózott Indiában. Ő tudósít arról is, hogyan épül-szépül a hatvanpusztai birtok. Saját választókörzetéből érkezett a hír, hogy a kormány 244 milliárd forintért megvett egy „gödröt” Zuglóban Tiborcz István körétől, az ország végéből az, hogy törpekilátó épült uniós pénzből, a lomb nélküli lombkoronasétány után pedig víz nélküli csónakázótava is van az országnak. A bácsszőlősi fideszes polgármester bazmegolva küldte el, mert leleplezte, hogy magánlakhelyként használja az EU-s pénzből felhúzott egészségházat, és Hadházy hívta fel a figyelmet arra is, hogy Novák Katalinnak a havi ötmillió mellett gazdasszony és titkárság is jár.
Ha újságíróként dolgozna, Hadházy Ákos minden alkalommal megkaphatná „A hónap dolgozója” elismerést, de akkor jóval kisebb honoráriumért munkálkodna, nem lenne saját titkárja, benzinpénze és stábja. És főleg nem lenne mentelmi joga. De a választók meghálálják, hogy oknyomoz, igaz, nem a szavazatukkal: amikor nem fért hozzá a képviselői tiszteletdíjához, két nap alatt összeadtak neki hatmillió forintot.
Hadházy Ákos szép találatokkal dicsekedhet oknyomozóként, de bármennyire elismert egyszemélyes korrupciós intézmény, épp akkora eredményt tud felmutatni, mint az EU-s nyomásra létrehozott Integritás Hatóság, amelynek elnökét, Biró Ferencet épp most szedik le a térképről egy szolgálati autó ürügyén. Semekkorát.
Így jött szembe az az új politikai szereplő, akit hol potenciális szövetségesnek, hol nemezisének láthatott: Magyar Péter bravúros rajtot mutatott az EP-választásokon, de nem csak a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióval találta vele szemben magát, hanem a korrupcióellenesség őreként strázsáló Hadházyval is, aki a Diákhitel Központnál aláírt szerződéseit firtatta. Előbb összeugrottak, majd Hadházy átadta Magyar Péternek a paksamétát azzal, hogy majd június 9. után visszatérnek rá. Amikor legutóbb Hadházy a szerződésekről beszélt, Magyar épp azzal a cikkel vágott vissza, amelyet lapunk közölt: ebből kiderül, hogy a Tisza vezetője „előző életében” költséghatékonyan és eredményesen igazgatta az intézményt, de a túlárazásokat tekintetében igazságot nehéz tenni.
Azt azért kijelentette, hogy amennyiben meg kell szavazni Magyar Pétert miniszterelnöknek, támogatni fogja. Viszont amikor feltűnt Ruszin-Szendi Romulusz a Tisza Párt kongresszusán, Hadházy volt az egykori vezérkari főnök leghangosabb (és leghatásosabb) kritikusa.
Pedig a volt honvédségi vezető igazolása akár Hadházy rendszerváltó narratívájába is beillene. Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy Orbán egy vereség esetén előveszi a fehérorosz forgatókönyvet, és a honvédség belső igénybevételére készül, csak jól jöhet egy olyan tiszás prominens, akit az állomány jobban tisztel, mint a „kaszinóminisztert”. Ha pedig hibrid forradalomra lenne szükség a hibrid rezsim ellen, akkor az nem jöhet létre a Tisza egyre növekvő támogatói bázisa nélkül. Jelenleg egyedül Magyar Péter épít országos hálózatot a pártok közül, olyat, amely mozgósítható és lelkes. Máshogy nem is mozdulna meg senki, az elmúlt tizenöt évben ugyanis hiába esett meg számtalanszor, hogy a Fidesz marginalizált társadalmi csoportokat játszott ki egymás ellen, az ellenzéki politikusok – belső harcaik közepette bemutatott bénázásukkal – annál is többször hagyták cserben a tiltakozó civileket.
Hadházy Ákos is csak félig végezte el az ellenzéki politikus házifeladatát: hiába mutat fel igazságot, nem gyűjt maga mögé politikai erőt és felhatalmazást, hogy érvényt szerezzen neki.
Nem szervezett mozgalmat, nem épít civil köröket, és nem is volt olyan politikai közösség tagja, amely ezt elvégezte volna. A politikus türelmes lassúsága, amely segített neki átvészelni a 2022-es választási vereséget, és azt utána következő apátiában a hitelét adta, most nem kifizetődő, amikor tempót váltott a hazai politika. Ruszin-Szendi Romulusz az ATV-ben odáig ment, hogy megélhetési politikusnak nevezte őt – de a széljárás változását jelzi, hogy ilyet korábban kormánykritikus szereplő csak súlyos arcvesztéssel tehetett volna meg. Legújabb posztjában az egykori szekszárdi állatorvos egy teknősbékával pózolt, és kikérte magának, hogy megélhetési politikus lenne. Természetesen nem is az. De a teknősbéka találó. Mert lehet, hogy Hadházy Ákos nem él 150 évig, mint a páncélos állat, de úgy viselkedik, mintha.
A magyar választó azonban nem bírja 150 évig. Most éppen arra szegezi a tekintetét, hogy jövő tavasszal történhet valami.
