Békés demonstráción köszöntötték tanáraikat a Belügyminisztériumnál tüntető diákok

  • narancs.hu
  • 2023. június 5.

Belpol

Az ADOM Diákmozgalom felhívására tartott pedagógusnapi megmozduláson tiltakoztak a kormány oktatáspolitikája ellen is. 

„Ünnepeljük meg a tanárainkat!” - többek között ezt a rigmus skandálva vonult a fővárosban az Oktogontól a Belügyminisztériumhoz sok száz tüntető, főleg diák hétfőn délután. A demonstrációt szervező ADOM Diákmozgalom, akikhez a Civil Közoktatási Platform és Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is csatlakozott, a Facebookon azzal hirdette meg az eseményt, hogy „ezen a délutánon a tanároké a főszerep”, pedagógusnap alkalmából őket köszöntik.

A Telex helyszíni tudósítása szerint a résztvevők „Nincs tanár, nincs jövő!”, „Fizessétek meg a tanárainkat” és „Szabad ország, szabad oktatás!” skandálásokkal vonultak az Andrássy úton. A minisztérium épületénél Bozai Ákos, az ADOM szóvivője azt mondta, „ma nem tiltakozni vagyunk itt, nem is kordont bontani. Ma azért gyűltünk össze, hogy megünnepeljük a pedagógusainkat.” A szónok szerint a tanárok sokszínű tudást adnak nekik, nem csak a tananyagot, hanem a magánéleti problémákat is meg lehet velük osztani.

A PDSZ részéről Tarnai Katalin szólalt fel, beszédében megjegyezte: „Lehetséges, hogy ez az utolsó közalkalmazotti pedagógusnap az életemben” – utalva a státusztörvény tervezetére. A pedagógus arra is kitért, olyan helyzetbe állítja a tanárokat a kormány, melyben nincsen jó választás: „cserben hagyják-e a diákokat, vagy magukat áldozzák inkább fel”.

Ugyancsak a PDSZ-től érkezett Pál Alexandra, aki elmondta: „Több mint másfél éve semmibe vesz a kormány, nem hallgat meg minket. Másfél éve fenyegetnek, kirúgnak minket és most a státusztörvénnyel még nagyobb nyomorba akarnak taszítani”.

A szülők képviseletében felszólalt Gönczy Andrea a Magyar Anyáktól, illetve Rácz Béla. Gönczy úgy fogalmazott: „Most a pedagógus lett az új Brüsszel”, majd a tanároknak címezve hozzátette: „hiszünk bennetek, és ha kiüresítették a sztrájkjogotokat, ti is üresítsétek ki szeptemberben az iskolákat”. Rácz Béla ezután arról beszélt, „a 21. század Trianonja történik” mivel a közoktatás tönkretétele miatt „más Magyarország született meg a szegény és roma gyerekek számára”.

A szülők képviselői után az ADOM Diákmozgalomtól lépett a színpadra a 15 éves Takács Lara, aki arról beszélt: „azért vannak itt, hogy „kicsit visszaadjanak abból, amit kaptak, hogy köszönetet mondjanak a pedagógusoknak, mert nélkülük nem lesz holnap.” Őt a 14 éves Tyukody Ruben követte, aki „Mit ünneplünk ma” című versét olvasta fel az összegyűlteknek.

A beszédeket követően tanárok álltak a színpadra, többek között a Kölcseyből kirúgott pedagógusok, és olyanok, akik maguk mondtak fel. A demonstrálók egy-egy szál virágot adtak át nekik. Ezt követően Bozai Ákos lezárta a megmozdulást: „ez az esemény békés volt, az ünneplésről szólt. Zárjuk le ezt békével” – fogalmazott a szervező.

A Telex beszámolója szerint ezután „legtöbben elindultak haza, vagy kisebb csoportokban beszélgetnek a fűben”.

 
A demonstráció kezdetén egy molinóra írtak a diákok üzeneteket a tanáraiknak
Fotó: Palágyi Barbara

 
Fotó: Palágyi Barbara

 
Fotó: Palágyi Barbara

 
Fotó: Palágyi Barbara

 
Fotó: Palágyi Barbara

 
Fotó: Palágyi Barbara

 
Fotó: Palágyi Barbara

 

 
Fotó: Palágyi Barbara/Magyar Narancs
 

 

 
Fotó: Palágyi Barbara/Magyar Narancs
 

 
Fotó: Palágyi Barbara/Magyar Narancs
 

 
Fotó: Palágyi Barbara/Magyar Narancs
 

 
Fotó: Palágyi Barbara/Magyar Narancs
 

 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.