Tarlós is beszállt a nőnapozásba: "a férfi teremti a világot, a nő pedig megtartja és gondozza"

  • narancs.hu
  • 2019. március 8.

Belpol

Nőnapozós kormánypropaganda 168 oldalon.

Nőnapi kiadvánnyal rázta meg a nyilvánosságot a kormányközeli Fiatal Családosok Klubja. A kötetke 168 oldalon osztja meg a kormány politikusainak és egyéb közszereplőknek magvas gondolatait a nőkről. Az ünnepinek szánt "propaganda-kiadványra" a 444.hu hívta fel a figyelmet.

Már a kötet címe is sokat mondó:"Női lélek férfi szemmel". Márcsak ezt az árnyalt képet is hosszú elemzésben lehetne kibontani, de a tartalom tulajdonképpen magáért beszélt. A kötetben egyetlen nő jelenik meg a maga valójában, méghozzá Király Nóra, a Ficsak alapítója. Beköszöntőjében rögtön azzal kezd, hogy olyan különös korban élünk, amikor legalapvetőbbnek vélt önazonosságainkat mesterséges eszközökkel próbálja egy dekadens világ feloldalni, összekuszálni”. A felütés után a gondolatmenetet azzal folytatja, hogy a nemzetek eltüntetésére és a nemek közötti különbségek összemosására történő kísérleteket tartja a "legradikálisabb" és "legtöbb veszélyforrást hordozó" eszköznek. Mitológiai kitérő után pedig kijelenti:

"Európa és benne a mi szeretett hazánk megmaradásáért elkötelezett nőként pedig tudjuk, hogy sajátos felelősségünk is van: az új életek kihordásával és életre születésével, gyermekeink szeretetteljes és gondos nevelésével, hagyományaink álhatatos ápolásával és továbbfejlesztésével, talentumaink kibontakoztatásával a legtöbbet  tehetjük ebben az önmagából kifordult világban."

Ha már itt tart, felhívja a figyelmet az EP-választásra is, meg arra, hogy jól kell dönteni, ugye. Aztán jön "csokorba szedve" a "90 kiváló férfi", illetve azok köszöntői.

Szemezgettünk.

  • Tarlós István

Jókai Annát idéz, miszerint "a férfi teremti a világot, a nő pedig megtartja és gondozza", meg olyanokat ír, hogy a nő szín, a férfi az ecset.

  • Semjén Zsolt

szerint is a Szentírást kell nézni: "Ez a tanítás világosan kifejezi a férfiak és a nők sajátos életfeladatait"

  • Kásler Miklós

szokásához híven a bibliai irányvonalat képviseli.

  • Palkovicstól

nehéz idézni, köszöntője szinte költészet:

"A nő érzések, illatok, érzelmek, gondolatok tökéletes egyvelege" - kezdi.

false

 

 

 

 

 

 

A 444.hu felhívja a figyelmet arra is, hogy a Ficsak már harmadszor adja ki ezt a kiadványt, és legtöbben nem változtattak a szövegeiken az előzpekhez képest. Az is említik, hogy nemcsak a felújított propaganda kiadvánnyal, de egy konferenciával is ünnaplik a nőnapota Parlamentben, mintegy 400 meghívott nő részére. „Az esemény célja támogatni a női lét teljességének megélését, egyediségének megőrzését és az abban való kibontakozást.”

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.