Társadalombiztosítási önkormányzatok

Gyűjtsd a tőkét

szerző
Bundula István, György Bence
publikálva
1997/21. (05. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Június 18-án lejár az 1993 májusában megválasztott társadalombiztosítási önkormányzatok mandátuma. A hogyan tovább kérdése, a költségvetés legnagyobb, kétezermilliárd forintos alrendszerének sorsa politikai csaták és alkuk mezején dől el. A tét - akárcsak 1993-ban - természetesen nem az önkormányzatiság, hanem a rendszerváltással talaját vesztett szakszervezetek befolyásának megőrzése, valamint az ország legnagyobb elosztó rendszere fölötti ellenőrzés megtartása.

Az 1991/LXXXIV. törvény szerint választások útján állnak föl a nyugdíjrendszert és az egészségügyet finanszírozó intézményeket felügyelő-irányító önkormányzatok. Ez így is történt 1993-ban, amikor a ma is regnáló testületek négy évre szóló mandátumokat szereztek a társadalombiztosítás két ágában. Az említett jogszabály arról is rendelkezik, hogy az önkormányzatok megszűnését követő hatvan napon belül a köztársasági elnök a kormány javaslata alapján kiírja a választásokat. A törvény még mindig hatályos: esetleges módosításáról a menetrend szerint június 3-án határoz az Országgyűlés. Elképesztő helyzethez vezetne, ha a módosítás nem kapná meg a szükséges többséget a szavazáskor: a parlament tudniillik július 15-ig ülésezik, s egy új javaslat átfuttatására aligha lenne már idő.

 

Delegálni

A kormány nem akar tb-választásokat: a késedelem mellett azzal indokolja ezt, hogy az egyes önkormányzatokat alkotó két oldalt, a munkavállalókét és a munkaadókét egységes módszerrel kellene bejuttatni a testületekbe: ez lényegében ugyanazon érvrendszer, mint amellyel a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) - ez utóbbit többen az előbbi fiókszervezetének tartják - még tavaly nyáron előállt. A munkaadók esetében ugyanis kivitelezhetetlen lenne egy választás, így nem marad más kiút, mint hogy a munkavállalói oldalon is áttérjenek a delegálás módszerére. A kormány által beterjesztett törvényjavaslatban is megfogalmazott álláspontot nemzetközi példákkal is igyekeztek alátámasztani: a legtöbb európai országban nincsenek tb-választások.

A delegálás első számú politikai támogatója az MSZP. A Narancs információi szerint a párt legfelsőbb vezetése igen eltökélt: ha kell, egyedül is megszavazzák a törvényt (hiszen annak elfogadásához nincs szükség kétharmados többségre). Ennek biztosítására mindenkit az ülésterembe vezényelnek: nincs külföldi út, nincs betegség, nincs igazolt hiányzás, összetartás van.

A régen tapasztalt nagy elszántság oka az MSZP és az MSZOSZ megállapodása. Az elmúlt hetek-hónapok többnyire háttérben zajló alkufolyamatainak pillanatnyi állását jól nyomon lehetett követni az Érdekegyeztető Tanácsban (ÉT) történteken. Az ÉT-ben képviselettel rendelkező szervezetek hosszú időn át tartó tiltakozás, majd huzavona után a közelmúltban elfogadták a kormány nyugdíjreform-javaslatát. Érdekes ezzel kapcsolatban egy, a Munkástanácsokat képviselő tisztségviselő visszaemlékezése: amikor az ÉT-ben először vitatták meg a kormány nyugdíjreform-koncepcióját, Sándor László MSZOSZ-vezető kijelentette, itt az idő, hogy megmutassák, mi is az a szakszervezeti összefogás. Mert nyugdíjügyben nem engednek a maguk álláspontjából, a kormány-előterjesztésnek annyi lesz, akárki meglássa. Az akkori karcos hangvételnek éppen tb-mandátumok idei lejárta volt az oka. A helyzet egyértelmű: egy, a kormány számára igen fontos vitában jó előre olyan pozíciót elfoglalni, amely lehetőséget ad a saját érdek képviseletére: vagyis a fentebb említett, az MSZOSZ által már tavaly nyáron megfogalmazott igény teljesítésére: 1997-ben választások helyett delegálások legyenek a társadalombiztosítási önkormányzatokba. Vagyis e folyamat is, amelynek a végállomása - természetesen - a kormány nyugdíjreformjának ÉT-beli jóváhagyása lett, a ´94 óta ismert koreográfia szerint alakult: a kormány-ÉT közötti alkusorozatok tétje majdnem mindig a társadalombiztosítás környékén keresendő, s pontosan így történt most is. (Ne feledjük, az ÉT munkaadói és munkavállalói oldala, nemegyszer a személyekben is, egy az egyben lefedi a tb-önkormányzatokat.)

Az MSZOSZ más frontokon is offenzívába lendült a Nagy Cél érdekében: mint közismert, az 1994-es választások előtt az MSZP szövetséget kötött az MSZOSZ szocialista-szociáldemokrata platformjával. Nos, a szakszervezet vezetői az elmúlt hetekben nyilvánosan szabódtak, nem biztos, hogy a következő választásokon tudják-e támogatni a szocialista pártot. A kérdés a jelek szerint eldőlt: az MSZP úgy döntött, nem engedheti meg magának, hogy elveszítse a szakszervezetek támogatását. Hivatalosan persze más indokok hangzottak el: felesleges egyfajta előválasztás a jövő évi parlamenti választások előtt, és valójában nem is a választások adják meg az önkormányzatok legitimitását.

 

Helyzetben maradni

De hát milyen állapotban van az az MSZOSZ, amely, úgy tűnik, kétségbeesetten ragaszkodik társadalombiztosítási pozícióihoz, és amelyhez olyannyira ragaszkodik a nagyobbik kormánypárt?

Mint érdekvédelmi szervezet, rossz állapotban. Hagyományos bázisa az elmúlt években - mindenekelőtt a magánszektor térnyerésével, s ezzel párhuzamosan a hajdani állami konglomerátumok térvesztésével - fokozatosan erodálódott, ráadásul jó néhány eset azt mutatja, hogy a kisebb konföderációk (például a Munkástanácsok) jobban alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. Egy vezető beosztású szocialista politikus úgy véli, katasztrófa lenne számukra, ha egy tb-választás bizonyítaná be: igen szűk társadalmi támogatottsággal rendelkezik az MSZOSZ (s általában a szakszervezetek). A bizonytalan kimenetelű választás helyett célszerűbb tehát a biztos delegálás: az MSZOSZ ily módon változatlanul megtarthatja befolyását a társadalombiztosításban. (Egyes elképzelések szerint ugyanis a tb-önkormányzatok munkavállalói helyeire a legutóbbi -1995-ös - üzemi tanácsi választások eredményei alapján történnének a delegálások. Ezeken az MSZOSZ igen eredményesen szerepelt, a probléma csak az, hogy értesüléseink szerint ezeket az eredményeket nem hitelesítette szabályszerűen felállított választási bizottság.)

Mindez természetesen a stratégiai szövetséges MSZP szempontjából sem közömbös: ki tudja, mit hoz 1998, kormányon maradnak-e a szocialisták. Az 1990-1994 közötti időszak nagy tanulsága azonban az, hogy a túléléshez elsősorban gazdasági befolyásra van szükség; s ha 1998 után van alkalmas terep erre, úgy a privatizáció előtt álló egészségügyi szektor mindenképpen az. Innen nézve nagyon is logikus - és pragmatizmusában aligha megkérdőjelezhető - az MSZP magatartása. Az MSZOSZ-en keresztül megtartható - és megtartandó - érdekérvényesítési lehetőség a társadalombiztosításban egy esetleges választási kudarc ellenére is biztosíthatja a szocialisták meghatározó szerepét a Mi Hazánk gazdasági-politikai életében.

Más felfogás szerint az egész "kőkemény aktuálpolitikai játszma". A pártja különböző csoportjai között permanensen lavírozó Horn Gyula úgy véli, küzdelmében a szakszervezeti vonal támogatása döntő momentum lehet. E szerint a verzió szerint Horn mostani gesztusa - hogy akceptálja az MSZOSZ delegálás-pártiságát - az eljövendő kongresszus(ok)on bőven kifizetődik a párt- és miniszterelnöknek.

A dolgok állása azonban nem támasztja alá ez utóbbi nézetet - hogy tudniillik a társadalombiztosítók körüli történések pusztán az MSZP-n belüli hatalmi harcok függvényei. A helyzet ennél bonyolultabb, és megérteni akkor sem könnyű, ha ehhez nem pusztán úgynevezett politológiai eszmefuttatások, hanem tényeken alapuló dokumentumkötegek állnak rendelkezésünkre. A társadalombiztosítási alapok - s a kettő közül kiemelten az egészségbiztosítási önkormányzat, illetve pénztár - működését elemző-vizsgáló-értékelő állami számvevőszéki jelentésekről, a részint ezek alapján létrejött, az egészségbiztosító működését vizsgáló parlamenti bizottság jelentéseiről, valamint az ezekhez készített szakértői háttéranyagokról van szó (a kérdéssel, a téma súlya miatt, a közeljövőben külön írásban foglalkozunk - előzetesként lásd Piti kis ügyek című keretes anyagunkat). A társadalombiztosítás kolosszális vagyontömege körül olyan szövevényes pénzügyi-gazdasági-politikai érdek-összefonódások vannak, amelyek feltérképezése - meggyőződésünk - az 1990 utáni Köztársaság leglényegére világíthat rá. Minden, ami a tb ürügyén történik, csak innen értelmezhető: az önkormányzatiság egyébként valóban nemes, de a jelen körülmények között nyomaiban sem fellelhető gyakorlata is.

 

Vitatkozni

A delegálás ötletét az ellenzéki pártok egységesen elutasítják. A Fidesz, az MDF és a KDNP átmeneti időre felügyelőbizottságokat javasol, úgy, ahogyan az 1993-ban megalakult önkormányzatok előtt funkcionált a tb. (Az MDNP elképzelhetőnek tartja a mai testületek mandátumának meghosszabbítását a választásokig. Ez utóbbi megoldást rajtuk kívül senki sem támogatja, s ez ráadásul tökéletesen ellentmond a törvénynek is.)

Az SZDSZ álláspontja, mint 1992 óta nemegyszer, felemás tb-ügyben. Eleinte elutasították a delegálás gondolatát, s választások megtartását javasolták, majd puhult a véleményük, ma azonban már nem ez a legnagyobb gondjuk. Elképzelhető, hogy a kormány által támogatott módosító javaslatok elfogadása esetén nem szavazzák meg a törvényt. Lapunk úgy értesült, hogy legutóbb Kuncze Gábor jelezte, nem tudják elfogadni a legújabb javaslatokat (például azt, hogy a tb-önkormányzatok jelenlegi 60-ról eredetileg 36-ra csökkenteni kívánt létszáma időközben 48-ra duzzadt), de erre Baja Ferenc (MSZP) csak annyit mondott: a szocialista párt választmánya ezt már eldöntötte.

A törvényjavaslat már hetek óta a parlament napirendjén szerepel. A részletes vitának vége, már csak bizottságok nyújthatnak be módosító indítványokat. A legnagyobb vita arra a részre terelődött, hogy kik delegálják az önkormányzatok képviselőit. A kormány eredeti javaslata szerint mindkét tb-önkormányzat 36 képviselőből állna; az Egészségbiztosítási Önkormányzat felét a munkaadók, felét a munkavállalók szervezetei, szövetségei adnák az Érdekegyeztető Tanácsban meglévő képviseletük arányában. Hasonló lenne a helyzet a nyugdíjbiztosítás esetében is, de ott négy helyet kapnának a nyugdíjasok képviselői is (vagyis 16-4-16 lenne az arány). Ez az elgondolás alkotmányossági problémákat vet föl, mert az ÉT nem fedi le a járulékfizetők körét, valamint a Keresztényszociális Szakszervezetek Országos Szövetsége például nem delegálhatna, holott a mostani, választott testületben ott vannak a képviselői.

A vázolt javaslattól azóta elmozdult a kormány: Lamperth Mónika szocialista képviselőnő 48 főben szeretné rögzíteni a közgyűlés létszámát. Az ő javaslata szerint meg kellene egyezniük a szervezeteknek, hogy kinek hány helye lehet a testületben, megegyezés hiányában a munkavállalók a legutóbbi üzemitanács-választások eredményének arányában, a munkaadók pedig a befizetett tb-járulék alapján delegálhatnának. Legfőbb újdonsága, hogy mindkét testületben négy helyet kapnának a helyi önkormányzatok mint munkaadók.

A koalíción belül, mint arra már utaltunk, nincs egyetértés e kérdésben. Az SZDSZ eredetileg elvetette a delegálás intézményét, mára azonban elfogadhatónak tartják a kormány eredeti javaslatát. Nem tudják támogatni viszont a Lamperth-féle kormányhátszeles indítványt, amely egyrészt jelentősen növelné a létszámot, másrészt koordináló-testület néven a mai elnökséghez hasonlítható szervezetet hozna létre az önkormányzatokon belül. (Az eredeti javaslat szerint a jövőben a közgyűlés a jogait nem ruházhatja át semmilyen testületre. E kitételre az egészségbiztosítóban követett gyakorlat miatt volt szükség: a jelenlegi elnökség olyan közgyűlési jogosítványokkal rendelkezett, ami számos, legalábbis kétesnek nevezhető pénzügyi tranzakcióra teremtett lehetőséget.) A szabad demokraták a 36 fős testületeket négyszer kilencre osztanák fel: 9-9 helyet kapnának a munkaadók, a munkavállalók, a helyi önkormányzatok és a civil, nem politikai szervezetek, köztük a nyugdíjasok. Õk lennének azok, akik nem a pénz befizetőit, hanem az ápoltakat, nyugdíjasokat képviselnék a testületekben. Ennek a javaslatnak azonban nincs sok esélye, mert az MSZP nyilván nem megy bele abba, hogy az eredeti 18, illetve a kiterjesztett 24 fő helyett a szakszervezetek csak nyolc helyet kapjanak (habár így is meglenne az MSZOSZ-többség). Marad tehát a kérdés: lesz-e új törvény, meglesz-e a kellő többsége az MSZP-nek a szavazáskor?

Ha nem, nagy valószínűséggel két megoldás lehetséges: vagy parlamenti biztost, vagy kormánybiztost neveznek ki a tb felügyeletére ideiglenes jelleggel. Ez sokak szerint igen hatékony lehetne; sokan tartanak attól - teljes joggal -, hogy delegálás esetén jórészt a jelenlegi összetételű önkormányzat állna fel újra. Márpedig az ÁSZ- és parlamenti vizsgálóbizottság alapján kijelenthető, hogy ez a garnitúra igencsak félreértette a feladatát.

Bundula István

György Bence

 


Így jöttek

Az állami költségvetéstől független társadalombiztosítási alapok szükségessége Európában 1883 óta elfogadott tény, s az Európai Unió ajánlása értelmében ez ügyben nincs is változás. A társadalombiztosítás alapeszméje az a meggyőződés, hogy léte a szociális biztonság záloga, következésképpen a társadalmi béke biztosítéka. Magyarországon az 1891/XIV. törvénycikk rendelkezett a kötelező betegségi biztosítás bevezetéséről. Az 1907-es munkásbiztosítási törvény önkormányzatiságon alapuló rendszert hozott létre. A két háború között háromszor függesztették föl az önkormányzatok autonómiáját, vagy a belügyminiszter, vagy kormánybiztos alá rendelve az alapokat, ezt manapság talán nem árt felidézni.

A második világháború utánig - a "fordulat éveként" eufemizált nyílt sztálinista hatalomgyakorlás kezdetéig - a közel fél évszázados honi tb-gyakorlat egy több biztosítási szervezetből álló modellt hozott létre - igaz, csak a lakosság körülbelül felére kiterjedően, ám nem volt monopolhelyzetben egyik biztosító sem (volt vagy tucatnyi), így egyik sem válhatott hatalmi centrummá, mint manapság az az egyetlenegy. A biztosítók vagyona mai értéken ezermilliárd Ft körül lehetett (az egyes után tizenkettő darab nulla áll), ezt 1949-ben az állam átadta a szakszervezeteknek, idővel létrehozva a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központot (SZTK). A vagyon szakszervezeti kézbe adásával kezdődött tb-államosítás a 80-as évek elejére teljesedett ki. Tb-ben utazni ekkor még nyereséges: a demográfiai mutatók kedvezők (vagyis van bőven járulékfizető), s a válsággal küszködő költségvetésnek (olajárrobbanás, gulyáskommunista jóléti állam stb.) jól jött a tb-bevételből származó sok-sok milliárd plusz. Nemcsak költségvetési lyukakat lehetett tömködni, hanem a szocialista tervgazdálkodás nagyberuházásait is finanszírozni. Részben a biztosítók egykori és a biztosítottak akkori pénzeiből épült Dunaújváros, Paks, s abból tapsoltak el milliárdokat a magyar színestelevízió-programra.

Az 1980-as évek első felében már érzékelhető a demográfiai mutatók romlása: nem csupán ez, de részben ez is magyarázza azt a tényt (mivel a tb ekkor már egyértelműen deficites), hogy az akkori országgyűlés határoz egy tb-bizottság felállításáról, melynek elsőrendű feladata előkészíteni a társadalombiztosítás leválasztását az állami költségvetésről (s távlati célként előmozdítani az önkormányzatiság visszaállítását, persze a létező szocializmus keretei között).

Ebben az állapotban érte a tb-t a rendszerváltozás időszaka. A rendszerváltó elit mindegyik oldala egyetértett a társadalombiztosítás átalakításának szükségességében. A Németh-kormány véglegesen elkülönítette a tb-t a költségvetéstől, ám üres kasszával adta át azt, noha a tb-nek - mindenekelőtt az akkortájt 44 százalékra emelt tb-járulék következtében - ezt megelőzően 38 milliárdos szufficitje volt. Ezt azonban nem az azóta sem létező likviditási tartalék képzésére fordították (néhány szakértő ezt tartja a tb körüli mai problémák egyik fő okának), hanem az összeg körülbelül egyharmadát hosszú lejáratú lakáskötvényekbe fektették (egyesek szerint mindmáig ez a tb legnagyobb üzlete), míg a fennmaradó közel 25 milliárdból a Németh-kormány a folyó költségvetést szanálta, hogy a választások után felálló első demokratikus kormánynak nullszaldóval adhassa át a büdzsét.

 


Piti kis ügyek

Az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a tb-költségvetésekről, tb-zárszámadásokról készített jelentései, valamint az 1995 végén felálló, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) és az Egészségbiztosítási Önkormányzat (EbÖ) gazdálkodását vizsgáló parlamenti bizottság szakértői anyagai homályos pénzügyi tranzakciók egész sorát írják le. Van itt minden: érthetetlenül magas névértéken átvett vagyonrészek, egy év alatt tízmilliárdos nagyságrendű vagyonvesztések, korrupciógyanús, illetve első látásra is gátlástalannak tűnő vagyonkonverziók; ezekről bővebben a közeljövőben. Egyelőre érjük be kis dolgokkal: ezek is milliós (olykor százmilliós) tételek, ám minden relatív. A tb kolosszális vagyontömegéhez képest száz-egynéhány millió "csupán pár ezrelék". Nem véletlen, hogy amikor az egyik vizsgálóbizottsági ülésen néhány konkrét - és gyanús - tízmilliós ügyletre kérdeztek rá, Simsa Péter, az egészségbiztosító alelnöke e megjegyzéssel zárta le a maga részéről a dolgot.

Az egy évig tartó parlamenti vizsgálat minden területen törvénytelenségek sorát tárta fel (Sándor László, az egészségbiztosítási önkormányzat egykori, az MSZOSZ jelenlegi elnöke mindezt "rugalmas törvényalkalmazásnak" nevezte). Pedig a bizottságnak nem volt könnyű dolga: a konkrét vizsgálatok teljes körűségét erősen hátráltatta a különféle dokumentumok beszerzésének a nehézsége. A vizsgálat megállapította, hogy a tb által kötött szerződések egy része "mind törvényességi, mind célszerűségi szempontból kétséges".

A jelentés számos olyan finanszírozási szerződést említ, amikor az OEP nem létező szolgáltatásokra adott előleget, mivel az illető vállalkozók a tárgyi feltételeket az előre felvett finanszírozási pénzekből kívánták megteremteni. Visszatérő megállapítás, hogy a megbízott személyek kiválasztásánál "vélhetőleg a személyes ismeretség dominált, egyes önkormányzati tagok igen nagy gyakorisággal jutottak megbízási szerződésekhez"; jó néhány megrendelt tanulmányból végül "semmi sem valósult meg". Tanulmány kategóriában néhány külföldi tétel kiváltképp figyelemreméltó: egy ír szakértő például a TAJ-szám tervének áttekinthetőségéről 7500 ír fontért osztotta meg nézeteit az EöB-vel; egy német szakértő pedig két dolgozattal is segítette a magyar társadalombiztosítás tevékenységét: "A társadalombiztosítási kártya jelenlegi és jövőbeni funkciói a magyar egészségbiztosításban" 68 160 márkát kóstált, míg másik kártyaügyi fejtegetése, a "Beszámoló a jelenlegi helyzetről és a gyenge pontok elemzése" című opus kerek 100 000 USD-t.

A magán-betegszállítókkal kötött szerződések előtt nem voltak célellenőrzések; a szerződések jelentős hányada elemi formai követelményeknek sem felel meg, s például nem tartalmaz olyan referenciákat, engedélyeket, amiket pedig a tb belső előírásai szerint is tartalmaznia kellene. A bizottsági jelentés leszögezi: a betegszállítóknak kifizetett közel 300 millió Ft mögött nincs valós teljesítmény.

Egy példa a sok közül: a Szamaritánusok Buda Környéki Mentőegyesülete (SZBKM) saját bevallása szerint rendelkezett tisztiorvosi engedélyező okirattal. Szakmai vagy gazdasági tervet nem mutatott be az EöB-nek, az elnökség "befogadó nyilatkozata" (ami alapján a tb kötelezettséget vállal az SZBKM-szolgáltatások kifizetésére) nem fellelhető. Illés Béla, az OEP egészségügyi főigazgató-helyettese azonban ennek ellenére kiutalt 1 250 000 Ft működési előleget a szamaritánusoknak. Az ügylet az Országos Mentőszolgálaton (OMSZ) keresztül bonyolódott. Még ugyanezen a napon - talán ugyanabban az órában is - az SZBKM levélpapírján, Illés Béla elnök aláírással, az OEP egészségügyi helyettesének, dr. Illés Bélának - aki az SZKBM-elnök Illés Béla édesapja - a faxszámáról feljegyzés ment az OMSZ-hez, hogy vállalja el az átutalás továbbítását.

A szamaritánusok ezek után nem ismertek lehetetlent. Az FDT 179 rendszámú kocsijuk például 2400 km-t teljesített egy nap alatt úgy, hogy "Miskolcon végrehajt egy szállítási csoportot 516 és egy másik szállítási csoportot 972 km-rel", plusz csinál még két dunántúli fuvart is. 1996 júniusában Pintér Sándor akkori ORFK-vezető dokumentumokat kér a parlamenti vizsgálóbizottságtól, mert nyomoznak a Pannon Betegszállító Kft. és az SZBKM ellen; menetlevélhamisítások, ilyenek. Ekkor derül ki az is, hogy a SZBKM csak június végén nyújtotta be kérelmét a tisztiorvosi engedélyhez, vagyis 1995. január 1. óta egy kivétellel valamennyi autó finanszírozása törvényellenes volt.

1996. június 24-én az EbÖ közgyűlése egészségi állapotára tekintettel zárt ülésen felmentette Illés Béla főigazgató-helyettest. Illés nem fegyelmivel távozott; mint Simsa Péter a sajtónak elmondta, megillette őt a végkielégítés.

A legismertebb - és az egyik legszövevényesebb - ügy a CM-klinikáké. A manapság is meglepő fordulatokat tartogató botrány előzménye hasonlatos az előbbihez, csak a tétel nagyobb: ezúttal az OEP 150 millió Ft működési előleget utalt át a működését soha meg nem kezdő vállalkozás számlájára. Az ÁSZ hivatalból feljelentette az akkori vezérkart; a számvevőszéki jelentés egyébként a sajtóhoz is eljutott, igen nagy botrányt kavarva. Nem árt felidézni: Bokros utolsó pillanatai ezek, Horn Gyulának igen elege volt akkoriban az életből. A Narancs úgy tudja, a miniszterelnök ultimátumot intézett Sándor Lászlóhoz: vagy visszaszerzi a pénzt és utána lemond az EbÖ-elnökségről, vagy neki annyi. Sándor, mint tudjuk, az előbbit választotta. Itt tűnik föl egy azóta szintén híressé vált társulat, a Hi-Car Kft., amely a CM-klinikák megvásárlása után visszafizette az OEP-előleget. Csakhogy: a kft előtte 250 millió Ft-os szerződést kötött a tb-vel (a hírhedt Overre, az Országos Vényellenőrzési Rendszerre), majd pedig egy 118 millió Ft-nyi karbantartási szerződést ugyanerre. Szakértők szerint a két szerződés együttes összege nagyjából megegyezik azzal a pénzmennyiséggel, amit a Hi-Car a CM-klinikákért fizetett. Ráadásul a második szerződéskötés dátuma egybeesik azzal a nappal, amikor a Hi-Car visszafizette a CM-klinikák előlegtartozását az OEP-nek. (Az ügyben rendőrségi vizsgálat folyik.)

Az AA-MED Kft. "befogadása" körül is sűrű a homály: a bizottság ezt eloszlatandó kimutatást kért az OEP Egészségügyi Finanszírozási Főosztályától. A főosztály állásfoglalása szerint az AA-MED-del kapcsolatban 455 millió Ft téves pénzforgalmi felvezetés történt, istenem, van ilyen. (Egy 3 381 000 Ft-nyi előlegkiutalás például a tárgyévi OEP-kimutatásban nem is szerepel.) Ezen a ponton az egyébként példamutató munkát végző parlamenti bizottság is megpadlózott: végső konklúziójuk az, hogy "átfogóbb számszaki vizsgálat adhatna csak választ arra, hogy mekkora összegek milyen mechanizmussal és milyen bizonylatolással" voltaképpen honnan hova is tartanak.

Az úgynevezett kockázatkezelői kuratóriumok - a betegségmegelőzéssel kapcsolatos programokról van szó - pályázatelbírálásai hasonló anomáliákat mutatnak: "a kuratóriumok vezetésében az elnökségi tagok játsszák a kulcsszerepet. A kuratórium tagjai egymás érdekköreit tiszteletben tartva döntöttek a pályázatról", így az e tételben szereplő százmilliók hamarosan egyfajta "szívességbankká" váltak.

Amikor azt állítjuk, hogy négy-öt lapszámot tele lehetne írni hasonló esetekkel, nem tódítunk (egyik kedvencünk az a tranzakció, amelynek során egy biokertészet az adófizetők pénzén jutott lószarhoz közel másfél millióért). Aligha csodálkozhatunk Selmeczi képviselőnőn (Fidesz), aki a bizottság utolsó munkanapján, 1996. december 12-én arra a felvetésre, hogy akkor mit is kellene a jelenlegi önkormányzatokkal kezdeni, így válaszolt: "Felszántani, sót vetni."

 


Enyhítő körülmények

Bokros Lajos pénzügyminisztersége óta minden reformer első számú ellensége a tb. Van is okuk rá: az állami költségvetés kiszámítható tervezését évről évre lehetetlenné tevő társadalombiztosítási deficit önmagában is indokolja ezt, ám ennél is jobban az ezt látszólag tudomásul sem vevő tb-elit magatartása. Nincs az az elmarasztaló állami számvevőszéki jelentés, nincs az a pénzügyminiszteri érvrendszer, ami racionálisabb gazdálkodásra késztette volna a társadalombiztosítási alapokat. Csodálkozni való sincs tehát azon, hogy manapság sokan hajlamosak elfeledkezni azokról a körülményekről, amelyek akkor is majdhogynem lehetetlenné tennék az önálló tb nyereséges működését, ha szakszervezeti káderek és felettébb gyanús legitimitású munkaadók helyett megannyi profi szakember ülne az önkormányzatokban.

Az 1990 előtt a járulékfizetők 90 százalékát foglalkoztató nagyüzemek és termelőszövetkezetek jórészt megszűntek, számos egység működése bizonytalanná vált. Az addig biztos fizető állami szektor ugyanúgy bizonytalansági tényező lett a tb bevételi oldalán, mint a kialakuló magánszektor. A rendszerváltozást követő gyökeres társadalmi változásokat a jogalkotás e téren képtelen volt követni. A legendás elosztó rendszerek reformjának elmaradása következtében a társadalombiztosításban eleddig visszafordíthatatlan folyamat indult meg: az egyre csökkenő mértékű járulékfizetés ellenére a szolgáltatások még mindig széles körűek, vagyis a hiány növekedése állandósult.

A társadalombiztosítások 1993-as társadalmasítása korai volt: az eredendően rossz struktúra változatlanul hagyása lényegében egy ciklus alatt taccsvonalra tette az önkormányzatokat. Az más kérdés, hogy 1993-ban, az akkori politikai közegben - noha az MDF-kormány tett néhány tétova kísérletet erre - nem lehetett nem felállítani a tb-önkormányzatokat. (A Fidesz volt az egyetlen párt, amely felül tudott emelkedni aktuálpolitikai szempontokon: egyedüliként merték nyilvánosan is vállalni azt, hogy a szakszervezeti ihletettségű tb-önkormányzatok léte a közeljövő legnagyobb problémája lehet.)

A következetesen soha végig nem gondolt jogi környezet is akadálya a hatékony működésnek, védekeznek a tb-önkormányzatok, és ez tény. Ám a dolog másik oldala az, hogy vajmi keveset tettek a zavaros helyzet felszámolásáért, például mindmáig nem hoztak létre kötelezően előírt szabályozó mechanizmusokat. Indokoltnak tűnik az a vélemény, hogy a zavaros jogi helyzet - éppen a többféle értelmezési lehetőség okán - nagyon is megfelelő a jelenlegi tb-irányításnak.

 

szerző
Bundula István, György Bence
publikálva
1997/21. (05. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra