Tarsoly Csaba hazamehet

  • narancs.hu
  • 2017. április 4.

Belpol

Két év előzetes letartóztatás után kiengedték.

Tarsoly Csaba, a Quaestor-csoport korábbi tulajdonos-vezetője házi őrizetbe került a Fővárosi Törvényszék döntése után. Ugyanez történt Májer Zsolttal, a Quaestor-ügy harmadrendű vádlottjával – írja a 444, amelynek értesülését Tarsoly ügyvédje is megerősítette.

A Quaestor-ügyről egész könyvet író Kasnyik Márton hozzáteszi, hogy „az utóbbi hónapokban nagyot gyengült az ügyészség vádja. Egyrészt a védők kilőtték a vád alapjának egy részét adó pénzügyi szakvéleményt. Másrészt a koronatanú Kámory Ferenc szereplése – ami egyébként még folyamatban van – egyelőre nem megy túl fényesen.”

És a mi nagyszerű interjúnkat olvasták már az akkor még őrizetben lévő Tarsoly Csabával?

Tarsoly Csaba: „Kaptam egy ígéretet a megfelelő helyről"

A Quaestor egykori elnök-vezérigazgatója, a Quaestor-ügy első rendű vádlottja. Az ő története következik. Az ügyészség szerint 210 milliárd forint tűnt el, és csak Tarsolyt 753 rendbeli, bűnszervezetben elkövetett csalással és sikkasztással vádolják. A vád szerint a Quaestor fiktív kötvényeket bocsátott ki, és Tarsoly a cég házipénztárát is dézsmálta.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.