A Fehér Ház egyelőre félévenként hosszabbítja meg a US Army azon tagjainak megbízatását, akik előbb IFOR-, majd SFOR-katonaként vettek/vesznek részt a délszláv békefenntartásban. Itthon néhányan arra tippelnek, hogy mivel a békefenntartás eltart még jó ideig,
a NATO-csatlakozás
pedig egyre időszerűbb, a végén még az amerikaiakat helyben éri Magyarország NATO-taggá válása. Hogy ez jó lesz-e nekünk, vagy nem, elválik; Taszár mindenesetre még nem Amerika. "Alapvető különbségek vannak a magyar és az amerikai hadsereg katonái között: az amerikai katonák önként vonulnak be, a magyarok pedig nem. Az amerikai katona, ha szolgálatát jól teljesíti, maradhat a hadsereg kötelékében, ezáltal biztosítva magának a megélhetést, a magyar sorkatona pedig igyekszik legjobb tudása szerint teljesíteni feladatait, de nem feltétlenül célja a hosszabbítás" - mondja Kaszper József ezredes, a taszári helyőrség parancsnoka. Az amerikai katonák ellátottsága - és tegyük hozzá: hangulata - nemcsak azért jobb, mert a US Army a világ egyik legjobb hadserege, hanem azért is, "mert a Taszáron állomásozó amerikai katonák harci feladatot látnak el - bár ez nem jelent közvetlen harcot", véli Kaszper ezredes.
A NATO persze pontosan tisztában van azzal (mi is), hogy az ezerszer hangoztatott csatlakozás mindenekelőtt politikai kérdés, tehát "hiba lenne az amerikaiak itt-tartózkodását és tartósabbnak tűnő berendezkedését megelőlegezett bizalomként értékelni" - fejtegeti az ezredes. Ahogyan egyszer csak jöttek, úgy el is mehetnek bármikor (ámbár ez a délszláv helyzet ismeretében nem valószínű), s különben is: amikor 1995-ben megjelentek Taszáron, még nem lehetett annyit NATO-csatlakozásról meg -kompatibilitásról hallani, mint manapság. A Magyar Honvédség (MH) csupán épületeket biztosít a US Army részére - hivatalosan ennyi a magyarázat a két hadsereg közötti együttműködésre. S természetesen együtt végzik a taszári reptérről fel- és leszálló repülőgépek be- és kiléptetését, újabban már az amerikaiak által szállított infrastruktúrára telepítve. Az Army egyébként fizet a honvédségnek, mint a katonatiszt, a taszári laktanyában használt objektumokért és "elhelyezési anyagokért" (azaz matracért, ágyért, asztalért, miegymásért), és ebből aztán a taszári bázisnak is jut többletforrás.
A magyar és az amerikai katonák egyelőre
nem kompatibilisek
Egyrészt azért, mert teljesen különböző feladatokat látnak el (más-más a vezetésük és mások a feladataik), másrészt azért, mert a magyar hivatásosok nagy többsége és a sorállományúak túlnyomó része nem beszél angolul. (A laktanyakapunál például külön-külön van a beléptetés is.) "Mi még oroszul tanultunk, nem tudunk az amerikaiakkal beszélgetni" - magyarázza az ezredes egyik beosztottja. A parancsnok egyébként beszéli a nyelvet - amerikai katonai iskolát is végzett -, munkatársai közül pedig harmincan bírják valamilyen szinten az angolt. Eleinte ők kísérték mindenhová az amerikaiakat, ám nyelvtudásuk hiányosságai miatt az amerikaiak inkább civil tolmácsokat kezdtek el alkalmazni. A nagy tudású magyar sorállományúak szintén tolmácsként dolgoznak a laktanyában, ők afféle "elit" kopaszok. A helyőrségben szolgáló magyarok "korrektnek" minősítik az amerikaiakhoz fűződő viszonyukat - igaz, mi mást is mondhatnának, alig találkoznak velük.
Ám a helyzet nem ilyen egyszerű. Kaszper ezredes is elismeri, hogy "a taszári bázison háromból két ember elégedetlen". Ennek elsődleges oka a helyőrség átszervezése. Az amerikaiaknak sok helyre volt szükségük, meg aztán a haderőreform szele ide is elért, így a laktanya kétfelé költözött: a korábban itt folyó sorkatonai kiképzés Keszthelyre került a repülőezred egyik részével (az ezred másik része Pápára költözött). A személyi állomány Taszáron lakott egészen a tavalyi év végéig, és "heti hosszban" voltak átvezényelve a gépeik mellé Pápára (így kevesebbe került a honvédségnek, mert "tartós átvezényelés" esetén többletjuttatások illetnék a katonákat).
Hamarosan azonban életbe lépett az a döntés, hogy a repülőezred megszűnik, Taszár pedig bázisreptérré alakul. Vagyis Taszáron csak a kiszolgálóegységek maradnak, a pályákat csak fel- és leszállásra meg üzemanyagtöltésre használják az amerikaiakkal együtt. A status quo annyiban változik, hogy míg eddig a Kapos Harcászati Repülő Ezred, ezután a bázisrepülőtér lesz a házigazda. Sokan ebből arra következtetnek, hogy
Taszár a NATO-é marad
A helyőrség élén parancsnokváltás lesz, többen nyugállományba kerülnek (erre katonáéknál 25 éves szolgálati viszony után lehetőség van); mások tartalékállományba, néhányan vállalják az átvezényelést más helyőrségekbe, noha a hadsereg már nem tud szolgálati lakásokat biztosítani. A civil közalkalmazottakkal pedig felbontják a szerződéseket. A Honvédszakszervezet (HOSZ) éppen ezért azon izmozik, hogy minden leszerelő hivatásos megkapja a neki járó juttatásokat - ki nem fizetett, százezres nagyságrendű ruhapénzek, felmentési időkre járó illetmények, ki nem vett szabadnapok forognak kockán itten. "Aki nem tapossa ki magának, ami jár, nem biztos, hogy megkapja, mert így olcsóbb a seregnek" - mondja dühösen egyik, a laktanyán kívül és civilben nyilatkozó beszélgetőtársam. Szerinte az illetékes körökből leszóltak, hogy nem kell mindent kifizetni, ha nem muszáj. Elmesélte, hogy szerinte miért szűnt meg többekkel együtt neki is a szakszervezeti tagsága: hiába utasította a pénzügyeseket, hogy a tagdíjat vonják le illetményéből és utalják tovább a HOSZ-nak, ez hónapról hónapra elmaradt, "a tagság feltétele pedig a tagdíjfizetés volna".
A Honvédszakszervezet kapcsán Kaszper ezredes "kielégítő együttműködésről" beszél, hiszen ők is azért dolgoznak, hogy a katonák elégedettek legyenek - "márpedig egy elégedett katonától többet lehet követelni, szóval a célok közösek". Vannak azonban olyan helyzetek, amikor a HOSZ kifogásait nem lehet figyelembe venni. "Könnyű a jogokat követelni, az alkotó szellemű együttműködés azonban többet segít" - véli az ezredes. A szakszervezet vezetői mindenesetre napi kapcsolatban állnak az ezredessel, sokszor kerülnek szóba azok a juttatások, amelyek a Szolgálati Szabályzat alapján járnak a katonáknak. Az ezredes, mint mondja, "igyekszik tartani" magát a törvényi előírásokhoz, bár hozzáteszi, adódtak már "törvényértelmezési különbözőségek".
Az amerikaiak
ezekről a dolgokról nemigen tudnak. "Teszik a dolgukat" - hallottuk a legtöbbször, ha afelől kíváncsiskodtunk, mit is csinálnak valójában.
Egy-egy elszólásból azért kiderül: a magyar katonák némelyike úgy érzi, ki vannak szolgáltatva az amerikaiaknak. Egyik beszélgetőtársam ezt arra érti, hogy "minden az Army igényei szerint van itt beállítva, az amerikaiak megjelenése miatt szedték szét Taszárt". Nem utolsósorban az fáj nagyon sokaknak, hogy "az amerikaiak miatt" a honvédség legfelsőbb vezetői saját beosztottjaiknak is hátat fordítottak. "Amikor idejött a US Army, lejött Keleti miniszter, és azt mondta: Taszárra ezek után is szükség lesz, nem tudjuk, meddig maradnak az amerikaiak, de Taszár kell. Sokan költöztek ide Kaposvárról, messzebbről is, családostul, állandó szolgálatot remélve. Aztán kiderült: nem lesz repülőezred, semmi nem lesz. Én nem mondom, hogy Keleti már akkor tudta mindezt, de nem jött le elnézést kérni. Ez van."
Az amerikaiak profik, és kész. A katonák csak katonai feladatokat látnak el - a kiszolgálók, a háttér civilekből áll, például a konyhájukat napi 24 órában működtetik. Lehet, hogy olcsóbb lenne a magyar katonát is csak katonai feladatok elvégzésére tartani, de valószínűleg nehéz vagy lehetetlen lenne magyar vállalkozót találni, aki
a magyar
katonák
után járó fejadagpénzből konyhát tudna varázsolni. Az amerikaiak lazán kifizetnek akár öt-tíz dollárt is naponta a háromszori meleg étkezésért meg azért, amit még kapnak: az ő kantinjukban terített asztalok, az asztalokon banán, narancs, a sarokban kólagép, a másik sarokban sütihegyek - míg, bár ezt hivatalosan senki sem erősíthette meg, a magyar sorkatonák a nagyon kemény hideg beálltáig két, az udvaron felállított sátorban étkeztek fogvacogva.
Azért eljátszunk a NATO-kompatibilitás gondolatával is. Kell-e sorkatonai szolgálat, vagy a nyugati minták alapján elegendő-e csupán a szerződéses katonákból álló hadsereg - mint mondják, ilyen kérdések fogalmazódnak meg egy honi hivatásos fejében, ha a "nyugati minta" kifejezést hallja. A jelenlegi struktúrában olykor akár káros is lehet, ha sorkatonák kezelnek nagy értékű berendezéseket, vélik. A fegyverhasználathoz elég a gyakorlat, de annak a haditechnikának a kezelését, amelyet egyesek évekig tanulnak a katonai felsőoktatásban, a sorozottak nem tudják néhány hét vagy hónap alatt elsajátítani. Ha ezeket csak szerződésesek használják, a technika alkalmazhatóságának biztonsága is nagyobb. "A sorkatona veszélyezteti a profik működését" - summázza véleményét egyik beszélgetőpartnerem. "Sokat emlegetjük a nyugati modellek alkalmazásának szükségességét is. Ha már itt tartunk: Nyugaton általában van egy szűk profi mag, ők felsőfokú katonai tanulmányokat végeztek, `körülöttük` működik a szerződéses katonákból állók csoportja - sok országban egyáltalán nincsenek kötelező sorozások, mint tudjuk, és mégis működik az egész."
Sokak véleménye szerint, bár a haderőreformra szükség van, erre külön összeget kellene elkülöníteni a honvédség (minimum százmilliárdos) költségvetéséből, így a Magyar Honvédségen belül megelőzhető lenne
egy sor szociális
feszültség
A NATO-csatlakozás állandó hangoztatása mellett ki kellene mondani - véli több katona is -, hogy milyen katonaság kell ennek az országnak. Ezt a kérdést persze elvileg már eldöntötte a magyar Országgyűlés, amikor a honvédelemmel és a honvédség működésével kapcsolatos igényeket a képviselők a biztonságpolitikai, valamint a honvédelmi alapelvekről szóló dokumentumokban megfogalmazták. Csakhogy azóta a legfelső hadvezetés világossá tette, hogy a hadsereg jelenlegi anyagi forrásai nem elegendőek a parlamenti dekrétumok végrehajtásához, azaz vagy az írást kell megváltoztatni, vagy több pénz kell a hadseregnek. Az érvelés hatásosnak tűnt már csak azért is, mert a parlamenti pártok katonai szakértői többnyire hivatásos katonák, vagy azok voltak (íme a misztikus "katonai lobbi" - jegyzi meg valaki). A lobbiérdekek azonban ütköznek, itt is számít a lokálpatriotizmus, esetleg a fegyvernem szeretete. Ezért van, hogy beszélgetőpartnereim a nyugatos minták hazai alkalmazásának lehetőségeiről elég lemondóan nyilatkoznak. Szakember még lenne - állítják -, aki kimegy, és érti meg haza is tudná hozni a know-how-t. Csakhogy az alapfeltételeket egyelőre senki nem tudja e projekthez megteremteni. A hadsereg technikai fejlesztésének irányát megszabta a parlament, a fő csapásirány a repüléstechnika fejlesztése lenne (a tavalyi nagy belorusz tankkiárusításkor beszerzett T-72-esekkel például ezt az alapelvet szegték meg az illetékesek). Nagyban hátráltatja az ésszerű reformokat a hadsereg középvezetőinek - korukból, és nem politikai beállítottságukból adódó - rugalmatlansága is, vélik többen, amit némileg az a momentum is érzékeltet, hogy egyesek száján hét év után is kicsúszik a "néphadsereg" szó a "honvédség" helyett.
Vultur Csaba
(A honvédség jellegéből adódóan a riportban megszólaltatott hivatásos és sorkatonák inkognitóját megőriztük.)
