Távozik a Blikket is kiadó Ringier Axel Springer vezérigazgatója

  • narancs.hu
  • 2019. március 25.

Belpol

Bayer József 30 év után adja át a székét.

Bayer József vezérigazgató egy hétfő délelőtti állománygyűlésen jelentette be, hogy az év végével kéri a nyugdíjazását, tehát távozik a Ringier Axel Springer (RAS) éléről – írta a 444.hu. A portál információját megerősítette a kiadó is, amely mától meg is kezdte az új ügyvezető keresését.

A Ringier Axel Springer kiadványai között megtalálható a Blikk, a Kiskegyed, a Glamour, évi árbevétele stabilan 6 és 7 milliárd forint közötti.

Az utóbbi években egyre több kormányzati hirdetés jelent meg a RAS-kiadványokban, a politikusokat bíráló cikkek száma pedig megcsappant. Többen attól tartanak, hogy a mostani döntés tulajdonosváltással is járhat.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.