Újabb nyomozást indítottak Demecser polgármestere ellen

  • narancs.hu
  • 2019. március 25.

Belpol

Költségvetési csalás gyanúja merült fel.

Újabb nyomozásban érintett Demecser önkormányzata és Váradi László fideszes polgármester: jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja mellett most már a költségvetési csalás gyanúja miatt is nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – írta meg a Magyar Hang.

A lap ősszel több ízben foglalkozott a polgármester tevékenységével: többek között kiderült, hogy Váradi a vagyonnyilatkozatát kitöltetlenül adta le, de az is előfordult, hogy az önkormányzat ipari csarnokát a felesége nevére írt cég telephelyén állíttatta fel.

Kapcsolódó:

Felfüggesztették a fideszes polgármestert

Fideszes támogatással, kötelességszegés gyanúja miatt. Saját párttársainak támogatásával függesztették fel tisztségéből a Szabolcs megyei Demecseren Váradi László fideszes polgármestert - írja az a Kelet-Magyarország információjára hivatkozva, mely szerint október 30-án rendkívüli zárt ülésen döntöttek a képviselők a fegyelmi eljárás megindításáról, illetve a vizsgálat 30 napos idejére a felmentésről.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.