Távozik az ATV-től Somos András, aki élő adásban azt mondta, Kaleta nem pedofil

  • narancs.hu
  • 2024. február 21.

Belpol

Elmondása szerint visszaütött a kettős terhelés, amit ügyvédi munkája és televíziós szereplése együttesen okozott.

Somos András felfüggeszti televíziós tevékenységét, és távozik az ATV-tőljelentette be a műsorvezető a döntését a Facebook oldalán, nem sokkal azután, hogy munkáltatója fegyelmi eljárást indított ellene.

Mint arról lapunk is beszámolt, az ATV Szigorlat című műsorában Somos András Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnökével került vitába a pedofil bűncselekmények apropóján, amikoris

Somos azt állította, hogy Kaleta Gábor nem volt pedofil, ő "csak" "olyan képeket nézegetett, amelyeken kiskorúak szerepelnek". Márpedig ez Somos szerint "nem pedofil bűncselekmény".

Pedig az, és Kaletát valóban pedofília vádjával ítélték el. Ez nem vélemény, hanem tény.

Somos Facebook bejegyzésében magyarázatképp azt írta, hogy visszaütött a kettős terhelés, amit ügyvédi munkája és televíziós szereplése együttesen okozott. Emiatt súlyos hibát követett el. A mostani helyzetben nem terhelheti tovább az ATV-t jelenlétével.

Elnézést kért, és hozzátette, vitatható jogászi véleményként állította, hogy ami történt, nem pedofil bűncselekmény. De a kiskorúakról készített szexuális tartalmú felvételek készítését és tárolását elítéli.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.