Kezdeményezték Iványi egyházának gazdasági hivatal vezetője, Ónodi István lelkész letartóztatását

  • narancs.hu
  • 2024. február 21.

Belpol

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt.

A Békés megyei Főügyészség

különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt kezdeményezte a letartóztatását annak a több egyházi intézményért felelős gazdasági vezetőnek, aki 6,5 milliárd forintot meghaladó közterhet mulasztott el bevallani és megfizetni

– áll az ügyészség közleményében. Mint arról lapunk is beszámolt, előző nap házkutatást tartottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói Ónodi István lelkésznél, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) gazdasági hivatalának vezetőjénél, majd bilincsben vitték el. Bár a hivatalos közlésben nincs megnevezve, szinte biztos, hogy róla van szó.

Az ügyészség közlése úgy szól: "a megalapozott gyanú szerint a férfi az egyik egyház szociális és oktatási, nevelési tevékenységet folytató intézményeinél gazdasági vezetőként dolgozott. A férfi az adóbevallások benyújtásáért felelős személyként a 2015 februárjától 2022 januárjáig terjedő időszakban az illetékes adóhatóságoknál a foglalkoztatáshoz kapcsolódó kötelezettségek vonatkozásában valótlan tartalmú bevallásokat nyújtott be.

Az intézmények munkavállalói részére megállapított bruttó munkabérből a kifizetéskor a személyijövedelemadó-előleget és a járulékokat levonták, azonban a férfi a havi bevallási és befizetési kötelezettségeinek nem, illetve nem teljeskörűen tett eleget. A férfi az általa vezetett intézmények tekintetében a vizsgált időszakban az alapbevallásokat jellemzően nullás tartalommal vagy minimális foglalkoztatotti kör vonatkozásában teljesítette."

A vád szerint "a valótlan tartalmú bevallások benyújtásával összesen

közel 14 milliárd forint bruttó munkabér után mulasztotta el a közterheket bevallani és befizetni az adóhatóságnak, és ezzel 6,5 milliárd forint összegben okozott vagyoni hátrányt az állami költségvetésnek.

Ónódit a közelmény szerint kihallgatták, a bűncselekmény büntetési tétele 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés.

A Békés megyei Főügyészség kezdeményezte a férfi letartóztatását, "mert a bűncselekmény tárgyi súlya, magas büntetési tétele miatt fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Tartani lehet attól is, hogy a férfi szabadlábon a tanúk befolyásolásával, a bizonyítékok manipulálásával a bizonyítás eredményességét veszélyeztetné."

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.