Iványi Gábor is felszólal a vasárnapi ellenzéki tüntetésen

  • narancs.hu
  • 2024. február 21.

Belpol

A Jobbik és az LMP is távolmarad az összellenzéki délutánról.

Az ellenzék vezető politikusai mellett Iványi Gábor lelkész is felszólal a négy ellenzéki párt közös tüntetésén a Parlament előtt február 25-én 15 órától - áll a DK közleményében a párt által szervezett, majd a Jobbikon és az LMP-n kívül a parlamenti ellenzéket is behúzó tüntetésről.

A megegyezés szerint a résztvevő pártok egy-egy embert delegáltak: a DK részéről Dobrev Klára, a Momentum részéről Bedő Dávid, az MSZP részéről Kunhalmi Ágnes, a Párbeszéd részéről pedig Szabó Tímea készülnek beszéddel, Budapestet pedig Karácsony Gergely főpolgármester képviseli a Kossuth téren.

A tüntetést szervező ellenzéki pártok szerint „nem szabad hagyni, hogy megint Orbán Viktor döntsön, és újra egy olyan köztársasági elnököt juttasson az államfői székbe, aki pedofilsegítő bűnözőnek ad elnöki kegyelmet. Ezért Orbán és a fideszes parlamenti képviselők helyett a magyar embereknek kell dönteniük a következő államfő személyéről, méghozzá közvetlen elnökválasztás útján.”

A tüntetés valamivel több, mint egy héttel a tízezreket megmozgató civil tüntetés után lesz, azt kifejezetten a gyermekbántalmazások miatt rendezték, de a pártokat szerevzett formában nem szerették volna látni a szervezők.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.