Tényleg nem tudnak kitalálni semmi újat: téli rezsicsökkentésről döntött a kormány

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. március 7.

Belpol

Hódmezővásárhely után, de még a választás előtt.

Téli rezsicsökkentésről döntött a kormány, minden család 12 ezer forintot írhat jóvá a gázszámlájából – jelentette be Orbán Viktor szerdán a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

A kedvezményt megkapják a távfűtést használók is, bár ennek részleteit Kósa Lajos tárca nélküli miniszternek még meg kell tárgyalnia az önkormányzatokkal – tette hozzá.

A hagyományos módon fűtő, szenet vagy fát használó emberek esetében megnövelik az erre a célra szolgáló szociális pénzügyi keretet egymilliárd forinttal. Az intézkedés végrehajtásával Pintér Sándor belügyminisztert bízták meg.

Orbán Viktor az intézkedéseket azzal indokolta, hogy az elmúlt hetekben rendkívüli hideg volt Magyarországon, megnőtt a családok gázfogyasztása és megnőtt a rezsiszámla.

A kormánynak persze van miből engednie, mint azt számos elemzés kimutatta, a 2013-ban megállapított hatósági gázárnak már rég aláment a világpiaci árszint, az állami gázkereskedő valójában már 2014-ben is adhatta volna a „rezsicsökkentett árnál” olcsóbban a gázt a lakosságnak.

Szintén a mai kormányülésen döntötték el Orbánék, hogy – az idősügyi tanács javaslatára – a nyugdíjasok harmadszor is megkapják a 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.