„Az, hogy merrefelé mozgunk a beszédek után, értelemszerűen nem telefontéma” – hadarja Rékasi Zsigmond, aztán gyorsan elköszön. Azért megadja egy „bajtársa” számát, vele egyeztessek a továbbiakban. Hét ágra süt a nap április második szombatjának délutánján, semmi nem utal arra, hogy rövidesen kezdődik a negyedik Orbán-kormány elleni első tömegtüntetés a Kossuth téren. A Deáknál csatlakozom a bő tucatnyi 17–19 éves fiatalból álló csapathoz, akik a Rékasihoz kötődő ellenálló és művészeti csoport, a Renegátlástalanok zászlóját lengetik: fehér alapon fekete ököl, benne mikrofon. Punk és anarchista szimbólumok keverednek hippijelképekkel, Lennon-napszemüveg, metálpulóver, batikolt póló, a kézben virágcsokor – ez utóbbi a békés szándékot jelzi. Ugyanakkor mindenre felkészültek, egyikük megkérdezi, van-e kendő vagy sál a hátizsákomban: adott esetben jól jöhet könnygáz ellen. Az első sorokban vonulunk, itt csatlakozik Rékasi, más néven Ziggy, szokásos tüntetőfelszerelésében: térdig csatos fekete bakancs, militarynadrág, bőrdzseki, szegecses csuklópánt, sötétzöld hátizsákjára fehér Anonymous-maszkot erősített. „Leugrottam a Burger Kingbe, erre szembejött a spontán tömeg” – mondja viccesen. A tüntetők megszólítják, gratulálnak neki, veregetik a vállát, kitartást kívánnak. A hátizsák tartalmáról kérdezem, „szórólapok, matricák”, vágja rá. Aztán elővesz belőle egy térdvédőt meg egy gázmaszkot.
| ||
A csapat a hosszúra nyúló beszédek alatt leül, mintha fogyna a lelkesedés, Rékasi fekete festékkel vastag vonalakat rajzol az arcára. A hivatalos program végére felkerülnek a nyakba a sálak, kendők. Aztán nem történik semmi. A tömeg feloszlik, a csapat két utcával arrébb megy – beszélgetni. Páran később csatlakoznak az éjszakai Oktogon-bulihoz, ott vannak a Fidesz-székházhoz sétáló, alapvetően békés pár száz fős brigádban is („Be kell mennünk pisilni” – skandálják).
A választások utáni napokban, még az első kormányellenes tüntetés előtt határoztam el, hogy a következő hetet jórészt fiatal aktivistákkal, diáktüntetőkkel töltöm. Még érezni lehetett Budapest utcáin a látványos Fidesz-győzelem sokkját, aktívan élt az ellenzéki közbeszédben a választási csalás narratívája, Gulyás Márton önkritikus visszavonulásról beszélt interjúiban, a kormánymédia a 17 éves Rékasit oktatgatta pökhendi stílusban, az Origo–Ripost-páros pedig anarchista Soros-zsoldosok importálását és lángoló Budapestet vizionált az április 14-i tüntetésre.
Aktívan irtanak
A Rékasiékkal közös tüntetés után végül hat ismert diákaktivistával beszélgettem arról, hogyan fordítják cselekvésbe a csalódottságukat, milyen érzés, hogy bármikor kopogtathat náluk a rendőrség, illetve hány évnyi Orbán-uralomra számítanak.
Rékasi Zsigmond korábban azzal került a hírekbe, hogy egy diáktüntetés után a rendőrség házkutatást tartott a lakásán, és lefoglalták a számítógépét egy hónapokkal korábbi graffitire hivatkozva. A diákaktivista szerint megfélemlítésről van szó, a rendőrség viszont állította, kiszállásuknak semmi köze ahhoz, hogy Rékasi beszédet mondott egy tüntetésen, és részt vett a spontán vonuláson is; ők azért nyomoznak, mert októberben a budakeszi önkormányzat épületére felstencilezte valaki a Renegátlástalanok jelképét. De nem ez volt az egyetlen afférja a rendőrséggel a diákaktivistának: kérdőre vonták azért is, mert egy tüntetés után állítólag az úttesten ment a járda helyett. A választás éjszakáján azért vitték be, mert a gyanú szerint felgyújtott egy kukát. Szerinte a vád abszurd, a rendőrség szemtanúja nem őt látta, hanem egy fekete ruhás alakot. „Mindhárom ügyben kihallgattak a választás után, én úgy gondolom, egyikből sem lesz semmi. A gépemen nem találtak semmit, és a bajtársaim igazolják, hogy semmit sem gyújtottam fel.” Egyébként a választások után spontán összeverődött csapat még azon az éjszakán saját mozgalmat alapított, ez lett a Szabad Lépés Mozgalom. Vezéralakjuk, Tóth Marcell a tüntetésen mesélte: most a Renegátlástalanokkal együttműködve a másik csapat zászlóit osztogatják, de a jövő hétre az övék is kész lesz. Tóth Marcell volt az, aki már hétfőn hajnalban bejelentett egy spontán tüntetést a Kossuth térre, miután Rékasit elvitték. Szerinte koholt vádakkal indítottak eljárást Rékasival szemben, miközben „a kormány, élén Orbánnal, nem áll szóba sem a diákokkal, sem az ellenzékkel, sem senkivel. Egy miniszterelnök nem mondhatja mindenre azt, hogy boldog karácsonyt – nálam ez verte ki a biztosítékot.”
Néhány nappal a tüntetés után beszélgetek újra Rékasival, arról faggatom, szerinte utazik-e rá a rendőrség. Hosszan és magabiztosan válaszol: „A rendszer újra és újra bizonyítja, hogy üldözik az aktivistákat, főleg azokat, akikre közfigyelem is irányul. Engem úgy állítottak elő, hogy semmit sem csináltam, és amikor rájöttek, hogy ki vagyok, vittek is be. A csoportunkat és engem is aktívan irtanak Facebookon, meg akarnak szabadulni a hangadóktól. A tüntetés napján egész nap követtek, onnantól, hogy kiléptem az ajtón. Az iskolámban is rendszeresen ér retorzió a tevékenységem miatt, majd egyszer ezt is elmesélem. Ez szakmai ártalom – ha valaki aktivistaként működik ma Magyarországon, ezekkel számol.” A kormánymédia támadásai, Bayer Zsolt kioktatása ezek után nyilván leperegnek Rékasiról: „Olyanok ezek a kirohanások, mint egy általános iskolás blogbejegyzései, tele stilisztikai hibával. Igazából sajnálom az íróikat.”
Rékasi megszólalásaiból korábban arra lehetett következtetni, hogy nem mindenáron a békés megoldások híve: a Facebookon felvetette a Parlament kövenkénti széthordását, de március 15-én éjszaka is a Nemzeti Múzeum lépcsőjén kötött ki zászlót lengetve. A térdvédőjéről, gázmaszkjáról, és a rendőrgyűlölet-jelző kék cipőfűzőről kérdezem: „Én nem az egyes rendőröket, hanem a vezetést nem kedvelem. De mi nem készülünk arra, hogy harcolni fogunk, kizárólag védőeszközök kerültek elő a táskáinkból. Csak a személyes biztonságunkat akartuk megvédeni, erre való a térdvédő vagy a sál. Amióta egy rohamrendőr a Városligetben lefújt gázspray-vel, igyekszem odafigyelni.”
Mivel a diáktüntető csoport értelmezésében a választás éjszakáján megfélemlítési céllal vitték el a rendőrök az egyik vezetőjüket, arra a következtetésre jutottak, hogy elkezdődött az Orbán által beígért jogi és erkölcsi elégtétel érvényesítése, úgyhogy felkészültek arra is, hogy a tüntetés után akár erőszakra is sok kerülhet, esetleg kiemelik Rékasit. Ezért vonultak félre a beszédek után. Rékasi tudatosan maradt távol aznap éjjel minden olyan helyszíntől, ahol rohamrendőrök és tüntetők egyszerre voltak jelen: „Nekem az a feladatom, hogy felhívjam a figyelmet problémákra, hogy megszervezzem a közösséget. A kordont nem nekem kell megbontani. Nem adok alkalmat arra, hogy rám mutogathassanak. Most távol kell maradnom az ilyen feszült helyzetektől, hogy egyértelmű legyen mindenkinek: nélkülem is ugyanakkora az elégedetlenség.” Rékasi persze támogatja a tüntetéseket, de nem hiszi, hogy célt lehet érni velük egy autokráciában: „Valódi forradalmi változások akkor lesznek, ha az EU elzárja a pénzcsapokat, ugyanis már most több millió ember él mélyszegénységben, képviselet nélkül, miközben a miniszterelnök a keresztény értékekről papol.” Addig is támogatná a sztrájkokat, a békés útlezárásokat, köztérfoglalásokat. „Azon leszek, hogy építsem a közösségemet, és másokat is erre fogok biztatni. Magyarországon képzelem el a jövőmet, de ha ellehetetlenítenek, és éppen ezen dolgoznak, akkor tudomásul veszem, hogy tovább kell álljak.”
Megalázhatják az embert
„Ebből a hatalomból bármit ki tudok nézni, azt is, hogy megjelenik a házam előtt a fekete autó. Nem tartok tőle, ezzel számolni kell” – ezt már a jelenleg jogot tanuló kaposvári Bradánovics Bendegúz, a diáktüntetések rendszeres felszólalója mondja. Ő akkor került a hírekbe, amikor a diákparlament kaposvári ülésén a levezető elnök belefojtotta a szót arra hivatkozva, hogy személyeskedett a beszédében, holott csak az oktatási kormányzat hibáit sorolta. Az eset után az ombudsman ígéretet tett, hogy vizsgálatot indít, de ez elmaradt, és ennek oka elég érdekes: a diák közös sajtótájékoztatót tartott az Országgyűlés kulturális és oktatási bizottságának elnökével, a jobbikos Dúró Dórával, és Aáry-Tamás Lajos ombudsman ebből arra a következtetésre jutott, hogy mégsem sérültek a diák jogai. Az esetet Bradánovics az Emberi Jogok Európai Bírósága elé vitte, kapott már ügyszámot, várja a további tájékoztatást. A diáknak Szita Károly fideszes polgármesterrel is volt konfliktusa: a közgyűlés egyik ülésén megkérdezte, mit tesznek a közoktatásból kieső diákokért, mire Szita felemlegette Bradánovics „bukását”, majd azt tanácsolta neki, folytassa a tanulmányait. A diák szerint rendszerszintű problémák vannak ott, ahol így megalázhatják az embert nyilvánosan a személyes adataival, „amit ezek szerint politikai célokra kértek ki”.
Bradánovics első gondolata az volt a választási eredményeket látva, hogy nincs kedve megvárni az Orbán által beígért megtorlást. „Elkezdtem írni egy menedékjogkérő e-mailt, de aztán rájöttem, hogy az önkormányzati választáson még felébredhet a magyar nép. El is indulok, mert alkalmas jelöltet nem látok egyelőre. Addig mindenképp maradok, bár külföldön már több rokonommal találkoznék, mint itthon.” A diák nem dédelget illúziókat a tüntetésekről: „Felmutatjuk, hogy mi is itt vagyunk, rólunk is gondoskodni kellene, mi meg elmondhatjuk, hogy azon a napon mindent megtettünk. De érdemi változást nem lehet velük elérni. Az Oktogon-foglalásokon sem voltam ott egyébként soha, nem szeretnék a rendőröknek feleslegesen munkát adni. Egy egynapos általános sztrájknak talán már lenne kézzelfogható eredménye.”
Először Nagy Blanka is a külföldre költözésben látta a megoldást – aztán kiállt Szeged főterére, és elszavalta egyik versét: „Ha kell, szembeszállok egyedül a zsarnok hazával”. A kiskunfélegyházi gimnazista akkor fordult az aktivizmus felé, amikor édesapja hosszan tartó rákos betegség után meghalt. „Láttam a kórházi körülményeket, és nem értettem, miért nem tesznek ez ellen? Miért épülnek sorban a stadionok, miért kell olimpiát szervezni, ha ennyire rossz a helyzet?” Több diákmegmozduláson, a Tanítanék Mozgalom tüntetésén és március 15-én is mondott beszédet. Az egészségügyi dolgozók Kossuth téri tüntetésén is felszólalt, de a szervezők belefojtották a szót és lekísérték a színpadról, mert „a politikamentes” eseményen ki merte mondani Orbán Viktor nevét. „Ellenzéki győzelmet vártam, ahogy megláttam az eredményeket, arra gondoltam, el kell menni. De most még nem megyek, ennél jobban szeretem az országot. Harcias természet vagyok, nem hagyom, hogy Magyarország visszafejlődjön fél évszázadot. Csak még nagyobb erőbedobással fogom csinálni az aktivizmust.” Nagy Blanka azzal számol, hogy Orbán legkésőbb négy év múlva távozik a hatalomból, de akár előbb is sor kerülhet rá, „mindenekelőtt az kellene ehhez, hogy az ellenzék és a teljes civil szféra összefogjon”. Csak békés eszközökben hisz, de azt is látja, hogy rendszeres tüntetésekkel az emberek érdeklődését nem lehet fenntartani. „Az erőszak ide édeskevés, észérvek kellenek, a zavargások ráadásul legitimáljak a kormány agresszív fellépését.” Felkészült a retorziókra, „ilyen az aktivistaélet, de én vállalom ezt, az 50 ezres csekket, a vegzálást, mert nem félek. Viccesen szoktam mondani: nem is értem, miért nem jelent még meg nálam a rendőrség.”
Erkölcstelennek nevezték
„Orbán és a rendszere tünete ennek a társadalomnak. Ha az emberek elhiszik, hogy majd egy politikus védi meg őket a nem létező migránsoktól, ott már nagy a baj” – mondja Békés Gáspár, az elmúlt egy év fővárosi tüntetéseinek meghatározó alakja. Békés aktív szervezője volt a CEU melletti tüntetéseknek, felszólalt több diáktüntetésen, a Független Diákparlament kommunikációs koordinátoraként is dolgozott, ő indította el a DiákFeszt rendezvényt. Akkor került be az országos médiába, amikor földrajzos diákolimpikonként keményen visszautasította, hogy Balog Zoltán emberminiszter felhasználja a diákolimpikonokat a „kockásingesek” elleni kormánypropagandához, de Békés volt az is, aki az állandóan meghibásodó Széll Kálmán téri órára működő faliórákat függesztett ki.
| ||
„A szavazatok több mint 60 százalékát két olyan párt gyűjtötte be, amely szélsőséges ideológiát képvisel, ezért is problémás a tüntetések jelszava; Budapesten mi vagyunk többségben, de az országban nem. Aki kiszolgáltatott, az befolyásolható, és pont ez Orbánék célja, mesterségesen lefojtják a kritikus gondolkodást. Az oktatásban nem volt rendszerváltás, és ezen egy kormány sem változtatott, Orbán csak neoabszolutizálta: egy célja van, alattvalókat nevelni. Úgyhogy még jó ideig az a fajta demagógia lesz hatalmon, amit Orbán képvisel, akár évtizedekig: addig termeljük ki az Orbánokat, amíg nem érünk el változást az emberek hozzáállásában.”
A jelenleg Londonban fenntartható városfejlesztést tanuló diák a Fazekasból ment a Corvinus nemzetközi kapcsolatok alapszakára, onnan a CEU-ra. A választási eredmény nem lepte meg, eddig is érzékelte a súlyos társadalmi problémákat. A Fidesz-győzelemből azt a következtetést vonta le, hogy ezeket ellenszélben kell megoldani. Ez persze nehezebb, de nem lehetetlen. „Ahol csak lehet, kritikusan gondolkozó közösségeket kell építeni, mindenhol véleményt mondani, és jogorvoslattal élni, amíg lehet, ezzel is hirdetni a demokratikus szemléletet. Az oktatás demokratizálását alulról is ki lehet kényszeríteni. Nem adom fel, a csalódások csak megerősítettek abban, hogy folytassam a munkát.” Békésnek konkrét elképzelései is vannak: „Meg kell tanítani a diákoknak, hogyan segítsenek a saját életükön, hogyan kezeljék az iskolán belüli visszaéléseket, hogyan változtassák meg a házirendet. Például tájékoztató füzeteket kéne szétosztani. El kell érni, hogy ismerjék meg a jogaikat, éljenek a lehetőségeikkel, állítsanak fel iskolaszéket. Mindezt a munkahelyre is át lehet vinni, megsokszorozni az érdekképviseletet. Ezek apróságoknak tűnnek, de fontosak, nemcsak jó érzést adnak, de az ilyen fejlesztés konkrét előnyökkel is jár. A civilség, a demokrácia nem egy elvont, magasztos eszme: gyakorlati haszna van.”
Az ilyen gyakorlati, minden állampolgár által használható helyi megoldások terjesztését fontosabbnak tartja, mint a tömegtüntetést, ami ugyan jó arra, hogy „kifejezzük a véleményünket, elindítsunk egy mozgalmat, de a választások után nincs sok értelme annak, hogy Budapest öt százaléka elmondja, hogy ők a többség”. Ennél hatékonyabban is lehetne használni az erőforrásokat: „A hangosítás rengeteg pénz, és ha százezer ember háromórás munkaidejével számolunk, akkor az jön ki, hogy háromszázezer munkaóra alatt sokkal hasznosabb dolgokat lehetett volna felépíteni; utak lezárásához, barikádokhoz pedig nincs meg a kritikus tömeg” – mondja. Végső érve, hogy a békés megoldások statisztikailag is eredményesebbek. Az orbáni elégtételekre vonatkozó kérdésemre nevetve válaszol: „Egyéni dolog, ki mennyire parázik, én nem vagyok félős. Bizalmas forrásból értesültem róla, hogy megfigyelnek, csak nem tudom, milyen mélységben. De nincs mitől félnem. A gimnáziumomban az osztály előtt erkölcstelennek neveztek, mert kimentem egy tüntetésre témazáróírás helyett. Felálltam, és azt mondtam, ne beszéljenek így velem. Úgy látom, nem központi utasításra alkalmaznak retorziókat, maga a rendszer olyan, hogy az önérvényesítés ellenszenvet vált ki. A megfigyelés viszont semmilyen módon nem befolyásolja az életemet: örülök neki, hogy munkát adok valakinek, ezzel hozzájárulok ahhoz, hogy el tudja tartani a családját. Lehet, hogy eljön az a korszak, amikor mindenkit lebeszélek az önérvényesítésről, de ez még nem Oroszország, fizikai retorzióktól még nem kell félni. Próbálnak izmozni, keménykednek, de ezzel nem kell foglalkozni.”
