"Válaszúthoz érkeztünk az aknamezőn, csak sajnos nincs kitáblázva, hogy merre van a kiút, és az sem biztos, hogy mind egy irányba fogunk rajta elindulni" - értékelte a helyzetet a kávézóban a Narancs érdeklődésére az egyik somogyi küldött még az eredmény kihirdetése előtt. "A szoros eredmény a pártot kell, hogy erősítse" - mondta nem sokkal később Fodor Gábor a megválasztását követő rövid sajtótájékoztatón. Erősödésre nyilván lenne igény, de az ügyvivői testület (üt) összetételében is tükröződő megosztottság (Fodor 346:344 arányban "nyomta le" Kókát) speciel épp e szempontból nem ad okot túl sok optimizmusra. A Narancsnak "a másik" jelölt győzelme esetére több küldött is a kilépését helyezte kilátásba, az eredményhirdetés után pedig az euforikus mellett megdöbbent, lesújtott és síró arcokat is lehetett látni.
Persze felesleges lenne aggódni, ha a győztes jelölt világos politikai programja és stratégiája vagy szuggesztív személyisége révén alkalmas lenne rá, hogy maga mögé állítsa a pártot, és később elnyerje a választók bizalmát. Azonban a két aspiráns elmúlt hetekben tett nyilatkozatai - ideértve a lapunknak adott interjúikat - nem sok támpontot adtak arra, hogy valójában milyen úton vinnék tovább a liberális pártot, ezért a róluk döntők is inkább a személyes szimpátiáik és vélelmeik alapján alakíthatták ki előzetes preferenciáikat.
Miután a küldöttek túlnyomó része "biztos elnökválasztóként" érkezett Budaörsre, a gyűlésen elhangzott elnöki kortesbeszédek is inkább az imázsépítés, semmint a meggyőzés eszközeiként voltak értelmezhetők. Ha máshonnan nem, egy hónappal korábbról már tudhattuk, hogy Kóka János a szónoki képességek terén, mondjuk így, kihívásokkal küzd. A zavart mosolylyal kiegészülő
teátrális hanghordozás
és gesztikuláció ezúttal sem bizonyult nyerőnek a reflektorfényben. "Álljunk stabilan a cipőnkben, elengedett kézzel" - érvelt a párt függetlensége mellett Kóka János. "Ma a 2006-ban legtöbb szavazatot kapott tíz egyéni képviselőjelöltünk közül kilenc engem támogat" - világított rá egy új, korábban kétségkívül nem az értékén kezelt tényre Kóka, ám mire annak valódi súlyát felfoghattuk volna, már riválisáé volt a szó.
"Azokhoz fordulok, akiknek van hite, ereje és elkötelezettsége amellett, hogy együtt képesek vagyunk a változásra" - mélyedt beszéde egy kritikus pontján a papírjába Fodor Gábor. Az előre megírt szöveg szóról szóra történő felolvasása tartalmazott még olyan váratlan fordulatot is, hogy "van bennem hit, erő és akarat". Amikor egy-egy félmondat erejéig le merték venni a szemüket a papírról, mindketten spontánabbnak és természetesebbnek tűntek, de a jelöltek ezt a luxust csak ritkán engedték meg maguknak.
Egy pártelnök szónoki képessége nyilván nem a legfontosabb tulajdonsága. Fodor és Kóka gyenge teljesítménye is csak azért szúrt szemet, mert a kampányvitában nem sokkal később a pódiumra lépő Gusztos Péter és Kuncze Gábor beszéde jóval több személyes kisugárzást és erőt mutatott, mint az övék. Az elnökjelöltek beszédeiből ismét csak az derült ki, hogy Kóka a függetlenség és a konstruktivitás, Fodor pedig a változás, a hitelesség és a párbeszéd letéteményese, míg egymást az ultimátumok és a kudarcok, illetve a koalícióba való visszalépés embereként láttatták. Hogy mit tudnak ajánlani a szocialistáknak és/vagy a Fidesznek, arról egy szót sem szóltak.
A győzelem kezelése már az eredmény bejelentésekor is okozott némi gondot: a köszönetnyilvánítás egy pontján Fodor a riválisát is felhívta az emelvényre, kezet fogott vele, majd kedvesen, de határozottan hátrébb tolta, befejezte a beszédét, és ekkor engedte csak a mikrofonhoz. Ám miként erre Fodor többször is utalt, a neheze csak most jön. A párt nyilvánvaló megosztottsága pillanatnyilag leginkább a személyi preferenciákban érhető tetten, és Fodornak el kell magát fogadtatnia a párt belső közvéleményével. Muszáj lesz további támogatókat szereznie az ügyvivő testületben, hogy érvényesíteni tudja az akaratát és a politikáját. Mivel a konfliktus elhúzódása nyilvánvalóan nem Kóka visszatérését, hanem a párt szétesését eredményezné, Fodor támogatása elvileg közös érdek kellene legyen az üt-ben.
Csakhogy az új elnök személyét annyi, elsősorban a távozófélben lévő régi pártelit által gerjesztett, részben irracionális ellenszenv és lekicsinylés övezi, hogy nem lesz könnyű megkedveltetnie magát. Különösen úgy nem, hogy ami kevés konkrétumot kvázi programadó beszédében adott, az minden, csak nem világos beszéd: "Az SZDSZ akkor és csak akkor támogathatja az előre hozott választásokat, ha a pártok megállapodnak abban, hogy a következő kormány nem módosíthatja az alkotmányt, nem módosíthatja a választási törvényt, nem módosíthatja az állampolgárságról szóló törvényt. Ezek azok a feltételek, amik biztosítják a jogállam sérthetetlenségét, ezek mellé kell állnunk, ha nem tartható a kisebbségi kormányzás. Amíg azonban a helyzet változatlan: ellenzéki párt vagyunk. Ellenzékben elvárjuk, hogy a kormány hozza nyilvánosságra cselekvési programját. Ha a kormánynak nincs ilyenje, adjuk értésére: erre a cselekvési programra az országnak sürgős szüksége van, adjuk a kormány értésére: az SZDSZ csak tárgyalóképes kormánnyal szemben tud konstruktív ellenzéki párt lenni, ennek híján az ország sodródik, ennek híján reménytelen a kilábalás!"
A probléma az, hogy a kormánynak nincs és előreláthatólag már nem is lesz olyan konkrét cselekvési és jogalkotási programja, amilyenre az országnak szüksége van, de legalábbis amit a hitelességét elszántan megteremteni igyekvő SZDSZ ellenzékből érdemben támogathatna. Ez esetben azonban a konstruktív ellenzékiség feltételei nem adottak, marad hát a sodródás és a reménytelenség, hiszen ultimátumot a párt nem adhat. Jöhetnének a tárgyalások az előre hozott választásokról, csakhogy a Fidesz miért menne bele a kezét megkötő alkotmányozási moratóriumba. Így az SZDSZ számára a Fodor-program alapján ez sem tűnik járható útnak. Ehhez képest Kóka János ezermilliárdos adócsökkentési ultimátuma kristálytiszta beszéd - más kérdés persze, mi volna a stratégiája, ha Gyurcsány Ferenc véletlenül nemet mondana rá.
Az aknamezős hasonlatnál maradva: az új vezetés egyelőre tapodtat sem mozdulhat. Az első bátrabb lépés előtt a pártot, ha egységbe kovácsolni nem is, de legalábbis vezethető állapotba kell hozni. Ehhez Fodornak okos kompromisszumokat kell kötnie, kemény konfliktusokat kell vállalnia, szövetségeseket kell találnia és új embereket kooptálnia. Sok ideje nincs, legkésőbb szeptemberben valamerre el kell indulnia.
