Az idejekorán eldőlt, hogy kihívó hiányában a miniszterelnök a nagyobbik koalíciós formáció élére áll - efelől ne is legyen senkinek kétsége. Pedig a szocik közül sokaknak nem tetszik ez a megoldás. Csakhogy közel s távol nem látszik olyan szocialista mogul, aki meg tudná, vagy erősen meg akarná akadályozni a szándékát jó előre - a belső körben tavaly májusban, a nyilvánosság előtt szeptemberben - deklaráló Gyurcsány vezérségét. A miniszterelnök nem hagyhatta, hogy a párt gyámkodjon a kormánya felett, így aztán maga foglalja el a pártját. Ami, nem mellesleg, valójában már két és fél éve, amióta a választási időszakban irányító testületet vezette, az övé. Gyorsfelmérésünk eredményeit összegezve annyi minden bizonnyal leszűrhető, hogy a szocialista élvonal
a háta közepére kívánja
a párt és a kormány következő két évét, mást viszont nem nagyon tehet, mint hogy kormánytagként, illetve a pártvezetés részeként szerepet vállal a mantraszerűen reformoknak aposztrofált strukturális átalakításokban.
"Determinált a helyzet, szűk a mozgástér, érdemi alternatíva még teoretikusan sem fogalmazódott meg: nagyon mást senki sem tudna csinálni" - indokolta a párt vezetéséhez tartozó több forrásunk is, hogy az első vonalban miért nem kérdőjeleződött meg Gyurcsány vezető szerepe, miközben a második-harmadik vezetői-politikusi régióban már jóval többen akadnak, akik jobbnak láttak volna egy kétfejű, a Medgyessy-Kovács tandemhez hasonlóan megosztott vezetői modellt - ha nem is Hiller Istvánnal a kormányfő ellenpontjaként. A szocialista mogulok közül viszont senki sem akart a morgolódók élére állni, hanem inkább a Gyurcsány mögötti második vonalba sorakoznak föl. Onnan viszont (szinte) senki sem akart kimaradni, emiatt kettővel növelni kellett a kiemelt pozíciók számát, hogy mindenki meg tudja őrizni stallumát, s az újonnan belépőknek is jusson valami. A hét elejei állás szerint a megszüntetni kívánt elnökhelyettesből mindjárt kettő is lesz, nehogy ismét előforduljon az a malőr, ami a párt operatív irányítójának már a kormányalakításkor kiszemelt és ezért miniszteri posztot nem vállaló Juhász Ferenc exhadügyérrel a 2004-es tisztújításon egyszer már megesett. Akkor a kormányból frissen menesztett Szekeres Imre mostani honvédelmi miniszter ütötte el az elnökhelyettesi poszttól Gyurcsány favoritját, és ez könnyen előfordulhatott volna a következő tisztújításon is.
Az alelnöki posztokért szintén nincs nagy tülekedés: feljebb lép Kiss Péter, megőrzi a helyét Újhelyi István, és hogy a távozó elnök ne zuhanjon túl nagyot, minden bizonnyal neki is kreálnak egy ilyen pozíciót. Hiller helyzete egyébként bizonytalan, amit forrásaink feledésre ítélt elnöki periódusa mellett (amelynek során az első pillanatban a második, később pedig a sokadik hegedűsi pozícióba kényszerült Gyurcsány mögött) annak is betudnak, hogy mivel a miniszterelnökön nem lehet ütni, a frusztrált tagság esetleg rajta veri el a port. Hiller ezért is nyilvánult meg Gyurcsánnyal oppozícióban a legutóbbi elnökségi ülésen, habár a véleménykülönbség nem volt olyan éles, mint amilyennek első pillanatban látszott. A miniszterelnök a múlt szombati választmányi ülésen támogatásáról biztosította Hillert, mondván, az MSZP-ben nem szokás senkivel leszámolni; de Hiller alelnöki - még kevésbé az esetleg sikeresen újrázó Simon Gábor választmányi elnökkel szembeni - megválasztását persze ő sem tudja garantálni. Vagyis érdekes meccsnek ígérkezik a harmadik alelnöki posztért folyó csata, hacsak nem sikerül pacifikálni Veres János pénzügyminisztert, Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettest s talán Szili Katalin házelnököt. Utóbbi az egyetlen meghatározó szocialista politikus, aki nem kényszerül arra, hogy beálljon a Gyurcsány mögötti csapatba (Lendvai Ildikó frakcióvezetőként részese annak), és bár úgy nyilatkozott, a kapott jelölésekről még nem döntött, komoly meglepetés lenne, ha nem tartaná fenn viszonylagos kívülállását, kivonva magát a közvéleményben egyelőre népnyúzásként lecsapódó kormányzati intézkedések felelősségéből. Szilinek alighanem már
2009 lebeg
a szeme előtt. Az államfőválasztás kudarcát Gyurcsánynak máig megbocsátani nem tudó Szili - illetve némiképpen Szekeres - mellett Puch László pártpénztárnok - akivel a miniszterelnök hónapokkal ezelőtt kiegyezni kényszerült - számít ellenpólusnak Gyurcsánnyal szemben szocialista körökben. A többiek belesimulnak a csapatba, érdemi ügyekben nem keveredvén konfliktusba a nagyfőnökkel.
A február 24-25-i tisztújítás - Gyurcsány eredeti, a belső választást kettőről négy évre, tehát mindenképpen a következő általános választások utánra toló elképzeléseivel szemben - legfeljebb az európai parlamenti választást követő tisztújításig határozza meg a pártbéli erőviszonyokat. Tétje az addig követendő politikai irányvonal felügyelete. Ahogyan egy korifeus fogalmazott: "Ott kell ülni a zsűriben." Az viszont kérdéses, hogy a tisztújítás után felállítandó ügyvivői rendszer, illetve az elnökség formális szerepét kikerülő, politikai egyeztető fórumként életre hívott, a pártvezetők mellett Gyurcsány néhány bizalmasát, vagy az MSZP elitjéhez nem tartozó politikust is egybegyűjtő informális hatalmi központ mellett a kormányfő pártelnökként mennyi valós hatalmat oszt meg az elnökséggel. A többségi vélemény borúlátó: annyit, mint eddig, azaz rábólinthatnak a már eldöntött ügyekre, vagy ha valami nagyon nem tetszik nekik - mint azt Gyurcsány dolgozatával a Népszabadság-beli megjelenés előtt tették -, esetleg kifogásolhatnak ezt-azt. (A jóléti rendszerváltás 2002-es jelszavával való szakítást, valamint a minden problémát a Kádár-rendszerből eredeztető gondolatokat nem nézték jó szemmel.)
A tervezett, erősen központosító alapszabály-módosítás viszont az eredeti formájában megbukott. Annak csupán praktikus elemeit (a helyi jelöltállítások káoszában való rendvágás, illetve a helyi szintű puccsista, fantom- és pszeudotagokkal történő hatalomátvételek megakadályozása) volt hajlandó befogadni a pártközvélemény. A tervezet
Gyurcsánynak stabil
hátteret kívánt biztosítani a kormányzáshoz. Ebben felszámolták volna a politikai akarat alulról felfelé áramlását, illetve megszüntették volna az önkorrekció lehetőségét. A modernizációnak nevezett húzás azzal a következménnyel járhatott volna a szocialisták számára, hogy egyhangúvá válik az MSZP, megszűnik a '89-es alakulás óta jelen lévő heterogenitás. Ám az alapszabály eme radikális reformja megdőlt a megyei szervezetek ellenállásán, és Gyurcsány a belső béke érdekében tartózkodott a konfliktus élezésétől. E fordulatnak van olyan (ámbár némileg meglepő módon kisebbségben lévő) interpretációja, miszerint megvédték a belső demokráciát. A másik olvasat szerint a megyei korifeusok őrzik kiváltságaikat. A legelfogadottabb értelmezésnek az MSZP-n belül az számít, hogy mivel Gyurcsány vezető szerepét megkérdőjelezni nem lehet, illetve a kormányzati döntésekre a derékhadnak nincs befolyása, hát megvétóznak valami olyat, amire rálátnak, és ami egyértelműen a mára nimbuszát vesztett vezérhez kötődik.
Hasonlóan rossz érzésekkel a szocialisták évek óta nem készültek kongresszusra. A párt népszerűsége mélyponton. Amint egy belső ellenzékinek számító politikus lapunknak megjegyezte: amikor a legutóbb így álltak, miniszterelnököt cseréltek. Persze ha most kenyértörésre vinnék a dolgot Gyurcsánnyal, az új kormányfő mögötti többség összeállása több mint kétséges volna, az előre hozott választás pedig minden bizonnyal az Orbán Viktor vezette jobboldali blokk kényelmes, akár minősített többségét hozná. A pesszimista szcenárió a rendszerváltás utáni első kormánnyal példálózik: az MDF akkor a mostaniakhoz hasonló radikális átalakításokba vágott bele, amik az első évben szépen le is nullázták a támogatottságát; s nem is állt föl a padlóról. Az optimisták a Bokros-csomagot emlegetik, amit két év múltán elfogadtak vagy megszoktak a dolgozók, és messze ennek volt a legkevesebb köze a Horn-kormány 1998-as bukásához. A reményeket a piacosító, a szociáldemokrata értékekkel elvileg ütköző (habár Európában sem példátlan), a jóléti állam maradványainak lebontásán ügyködő gazdaságpolitika majdani, legkorábban 2009-re várt sikerei éltetik. Addig a jelenlegi helyzetre kell tartósan berendezkednie az MSZP-nek - Gyurcsánnyal mint válságmenedzserrel az élen. A Fidesz esetleges, habár nem túl valószínű osztódása vagy Orbán háttérbe vonulása nyilvánvalóan új helyzetet teremtene. Különösen ez utóbbi tölti el aggodalommal a szocialistákat. A jobbos vezér visszalépése esetén nekik is új arccal kellene próbálkozniuk, holott éppen most betonozzák be a régit.
Váltás Budapesten
A megyei tisztújítások után a vezetések zömében maradt a status quo. Mindössze három megyében történt némi és egy helyen jelentős változás. Néhol hatalommegosztásra kényszerültek a helyi erős emberek. Érdekesen alakultak a dolgok például Bács-Kiskunban, ahol Márfai Péter az antiszemita tréfálkozása miatt tavalyelőtt a parlamenti mandátumáról lemondani kényszerült, ám helyben erős Zuschlag Jánost vette maga mellé, vagy Somogyban, ahol az eddigi elnök, Kolber István fejlesztési államtitkár a kiegyenlített erőviszonyok miatt Lamperth Mónika önkormányzati miniszterrel úgy egyezett ki, hogy utóbbi nem indult el kihívóként, viszont ügyvezetőként gyakorlatilag teljes elnöki jogkört kapott.
Baranyában a tavaly nyári autóbalesete óta ápolásra szoruló Toller László volt pécsi polgármester helyét várhatóan Szili Katalin veszi át a megyi szervezet élén. Fejérben a korábbi elnök Horváth Andrásnak sikerült visszatérnie a posztra, miután tavalyelőtti legyőzője, Szabados Tamás nem indult újra.
A legjelentősebb váltás kétségtelenül a fővárosi szervezet élén történt. Molnár Gyula újbudai polgármester, az eddigi elnök ezúttal nem vállalta a jelöltséget, miután az általa két és fél éve legyőzött Burány Sándor fejlesztési államtitkár támogatói lényegesen nagyobb erőt mutattak az előzetes felmérésen. A budapesti szocialista szervezetben alapos elitcsere várható. Például az eddigi pártpénztárnok Somlyódi Csabát Józsa István váltja; Horváth Csaba volt II. kerületi polgármester viszont minden bizonnyal megőrzi általános alelnöki funkcióját az elnökjelöltségtől szintén visszalépett Szanyi Tiborral szemben, mi több, Horváth éppen az új elit egyik prominense. A változások motorjaként több forrásunk is egyértelműen Hagyó Miklós főpolgármester-helyettest és Steiner Pált, a városházi MSZP-frakció vezetőhelyettesét nevezte meg.
A nagy helyezkedés oka a majdani szocialista főpolgármester-jelölt megnevezésének elhalasztása, hiszen Molnár esetleges újrázása esetén szinte magától értetődő lett volna, hogy az MSZP vele vág neki a posztdemszky-korszaknak. Burány Sándor azonban több belső fórumon is deklarálta, hogy nem ambicionálja a főváros vezetését. A főpolgármester-jelöltség kérdése így két évre jegelve van, addigra pedig eldőlhet, hogy a szűk vezetésből ki az első az egyenlők között.
