Magyar Narancs: Hogyan vezetett az útja ebbe a székbe?
Tüttő Kata: 16 éves korom óta politizálok a szocialista pártban. Annak, hogy valaki egy szakmai pozíciót foglaljon el egy politikai testületben, nyilván van egy szakmai és egy politikai útja. A politikai utat tíz év alatt eredményesen tudtam végigjárni, hiszen a XII. kerületi MSZP-szervezetnek az alelnöke, 1998 óta elnökségi tagja vagyok, és most már második ciklusomat töltöttem a budapesti elnökségben is.
MN: Az ön számára 16 évesen, 1996-ban a maga utódpárti ballasztjaival és masztodonjaival a Horn Gyula-féle MSZP volt a legvonzóbb?
TK: A 96-os szocialista párt nem is hasonlít a mostanira. Óriási utat tett meg. Szerintem a legszebb arcával találkoztam, szerencsém volt. A kerületben először az Ifjú Szocialisták Mozgalmába léptem be. Ott korombeli fiatalokkal találkoztam, és elsősorban a rengeteg program vonzott.
MN: Értem, de miért a baloldal, és azon belül miért a szocialisták, ami akkoriban minden volt, csak dinamikus nem?
TK: Előtte nyolc évig cserkész voltam. A csapat át volt politizálva, majdnem mindenki MDF-es és fideszes volt. Az a konzervativizmus, ami abból a csapatból áradt, semmiképpen nem az volt, amivel egyet tudtam volna érteni.
MN: Szóval egyszerűen szimpatikusabb társaság volt, mint a cserkészek?
TK: Igen, szimpatikusabb stílussal és értékekkel. Egy sokkal befogadóbb közösség volt.
MN: Aztán teltek az évek, és ön gyökeret eresztett a pártban.
TK: Igen, széles kapcsolatrendszerre tettem szert. 1998-ban én voltam a legfiatalabb országgyűlési képviselőjelölt. Indultam az önkormányzati választáson is egyéni körzetben, aztán bekerültem a XII. kerületi önkormányzatba külsős tagként, az akkori ifjúsági bizottságba. 2002-től megválasztottak önkormányzati képviselőnek, akkor már tagja voltam a pénzügyi bizottságnak, és listán a Fővárosi Közgyűlésben is képviselő lettem. 2002 és 2006 között öt bizottság munkájában vettem részt, a pénzügyi, a közbeszerzési, a külügyi, a jogi és az öszszeférhetetlenségi bizottságban.
MN: Hogyan tudta ezt egyetem mellett művelni?
TK: 2002-ben diplomáztam a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán. Közben 2000-től a Zsigmond Király Főiskola nemzetközi kapcsolatok szakát is elvégeztem. Akkor még nem dőlt el biztosan, hogy melyik az én utam. Most iratkoztam vissza a közgázra egy éve, ott kiegészítő képzésre járok, ötödéves vagyok nappalin.
MN: Még csak utalt a szakmai múlt-jára.
TK: Főleg közszolgálati, gazdasági tantárgyakat hallgatok. Piacelemző a szakirányom, és egészségügyi menedzsmentet, egészségfinanszírozást hallgatok, mert az önkormányzat szempontjából ez kifejezetten hasznos. Mintegy 200 közbeszerzési eljárásban, értékelésben vettem részt, miután közbeszerzői szakértői képesítést is szereztem. Amikor a frakció a választási eredménynek megfelelően 24 képvi-selőből összeállt, a gyakorlatom és a képzettségem alapján a legalkalmasabbak között voltam.
MN: Nem mondták, hogy a költségvetési döntéseknél olyan konfliktusok várhatók, ahol előny lehet, ha az elnök tekintélyesebb korú?
TK: Ez nem merült fel. Akik velem dolgoznak, tudják, hogy a korom nincs összefüggésben a határozottságommal. A politikában eltöltött tíz év ad némi rutint.
MN: Mi a véleménye a közgyűlési többség antidemokratikusnak tűnő lépéséről, amellyel a közgyűlés fontos képviselő-testületi hatásköröket adott át a gazdasági bizottságnak, ahol a többség könnyebben érvényesíthető? Ugyanakkor pedig a szabálymódosítás nyomán a közgyűlést elég kéthavonta összehívni.
TK: Én nem tartom a döntést ilyen vészesnek. A koalíciós megbeszélések arról is szóltak, hogy egyrészt kevesebb bizottság legyen, és hogy próbáljunk operatívabban dolgozni. Szerintem a gazdasági bizottság munkájában ugyanúgy részt vehetnek az ellenzéki képviselők, sőt bárki, nem csak a bizottsági képviselők.
MN: Ez igaz, de szavazati joguk nincs.
TK: Véleménynyilvánítási joguk viszont van. Attól lesz valami demokratikusabb, hogy valahol egy főn múlik a szavazati többség, máshol meg kettőn?
MN: A képviselő-testület összetétele a választói akaratot tükrözi a törvénynek megfelelően. Ott ennek megfelelően egyfős a többségük. Ha fontos ügyeket kivisznek egy bizottságba, ahol kétfős, az javítja az "operativitást", de antidemokratikus.
TK: Az a választói akarat, hogy működjön a Fővárosi Közgyűlés, és ha valaki beteg, akkor is tudjunk döntést hozni. A városnak működnie kell, döntéseket kell hozni, az ellenzék pedig élhet az ellenőrzési jogköreivel.
MN: Ellenzékből ugyanígy helyeselne egy ilyen lépést?
TK: Nem vagyok ebben a helyzetben, nem tudom, de megérteném az okokat, mert a városnak működnie kell.
MN: Mi a helyzet a közgyűlés gyakoriságával?
TK: A havi egyszeri közgyűlés sok szempontból nem biztosítja azt az operativitást, amire szükség van az ügyek jobb viteléhez. A két cél, a hatékonyság és a demokratikus működés között nagyon gyakran van ellentmondás. A kéthavi közgyűlés egy elméleti lehetőség. Nem lesz betartva, sőt, lesz olyan hónap, amikor két ülésre lesz szükség. Aztán lehet, hogy júliusban-augusztusban nem fogunk összeülni.
MN: Akkor miért kell ilyen szabály?
TK: A többség lehetőségeit bővíti, de nem fogunk vele élni.
MN: Minek olyan lehetőség, amivel nem akarnak élni?
TK: A lehetőség jó, ha megvan. Nem fognak csorbulni az ellenzéki jogok.
MN: A java csak most jön. Tudja, mi vár önre?
TK: Tudom, de Budapest nincs rossz helyzetben. A kormányzat fiskális megszorításai két ágon érintik a fővárost. 2007-2008-ban nem nő a normatívák értéke, egy kis részük csökken is, és ez az infláció miatt hiányt okoz, amit valahogy meg kell oldani, ráadásul a személyi jövedelemadó helyben maradó része tízről nyolc százalékra csökken. Eközben a kiadási oldalon is hiány keletkezik a beruházások miatt. Az EU strukturális alapjaiból csak ebben a pénzügyi ciklusban kapunk támogatást. Azt kell eldönteni, hogy szeretnénk-e élni ezzel a lehetőséggel, és ha igen, akkor képesek vagyunk-e odatenni a támogatások mellé a 15-35 százalékos önrészt. Vagyis el kell döntenünk, hogy beruházásra vagy működtetésre koncentrálunk, hogy milyen legyen a kettő aránya. A beruházási források csak a működési bevételekből teremthetők elő. Minél kevesebb a működési kiadás, annál több marad beruházásra. A következő egy hónap arról a döntésről szól, hogy milyen beruházási programba vágjon bele az önkormányzat. A metró és a szennyvíztisztító már folyamatban van, de van számtalan program, amit most fog elkezdeni az önkormányzat, és amire lehet kapni uniós finanszírozást. Ha döntöttünk, akkor fogjuk tudni azt is, hogy mekkora működési megszorításokra van szükség.
MN: Úgy persze nehéz kalkulálniuk, ha még azt sem lehet tudni, hogy a 4-es metró felszíni beruházásai részei-e a metróprojektnek, mert ettől függ, hogy ki finanszírozza.
TK: Igen, ettől függ, hogy a regionális fejlesztési alap, a kohéziós alap vagy az önkormányzat fizeti.
MN: Több forrásunk szerint egyáltalán nem biztos, hogy lesz pénz az M0-sra, az aquincumi hídra, az 1-es villamos déli átvezetésére, mert az önrészhez szükséges működési elvonásnak a népszerűségvesztésben megmutatkozó politikai árát a koalíció nem fogja vállalni.
TK: Én azért derűlátóbb vagyok, készültek áttekintő szakértői anyagok. Kötelező feladatot ugye nem adhat le az önkormányzat, és a folyó kiadások nagy része ezek ellátására megy. A kulcsprobléma az, hogy az állami normatívák a kiadások 50-60 százalékát fedezik csak. Az önkormányzatnak ki kell egészítenie, ám azt megteheti, hogy megnézi, hogyan lehet ezt olcsóbban megtenni. Én hiszek abban, hogy nem a színvonalcsökkentés az út. Át kell gondolni, hogyan működtessük az intézményeket hatékonyabban, optimális üzemméret mellett. Erre mindig lehet beruházási forrást találni, akár az uniótól, akár a fejlesztési banktól, kedvezményes hitellel.
MN: Hogyan rangsorolják a fejlesztéseket?
TK: Amire lesz uniós forrás, az biztosan megvalósul, ami csak tiszta önkormányzati forrásból valósulhat meg, az hátrébb sorolódik. A nyilvánosságra került koncepció szerint kilencmilliárdot kéne megtakarítani 2007-ben, hogy a hét évre tervezett beruházásokhoz szükséges fedezet aktuális részét előteremtsük. Az ön által felsoroltak pedig szerepelnek a hétéves programban.
MN: Mi lesz a helyzet a kórházi beruházásokkal?
TK: Úgy látom, hogy az egészségügy fejlesztési igényét meg lehet oldani az alatta lévő ingatlanokból. Ha az egészségügyi kormányzat határoz, hogy melyik kórházak maradnak meg, akkor ki lehet számolni a fejlesztési szükségleteket. Van, ami már most is biztos, hogy megvalósul, ilyen az Uzsoki- és a Heim Pál-kórház fejlesztése. De mivel változik a finanszírozás, egyelőre nem lehet kiszámolni, hogy milyen egészségügyi beruházást érdemes megvalósítani.
MN: A legnagyobb konfliktus a jelek szerint a kultúrára, azon belül is a színházakra jutó pénz csökkenése miatt várható.
TK: Ahol szerintem meg lehet takarítani pénzt, az a színházak finanszírozása. Megnéztük, nagyon érdekes számok jöttek ki: ha visszaosztjuk a színházankénti támogatást, kiderül, hogy egy jegyhez átlagosan 3500 Ft támogatást tesz hozzá együtt az állam és az önkormányzat. Biztos lesznek nagy vitáim a párttársaimmal, de azt gondolom, hogy a színháztámogatást is normatív alapúvá kell tenni. Meg kell mondani, hogy egy eladott jegyhez mennyi támogatást adunk. Nem hiszek abban a rendszerben, hogy amelyik színház jól gazdálkodik, annak kevés pénzt adunk, amelyik rosszul, annak meg sokat. Teljesítményre kell a színházakat motiválni, ami persze nem azt jelenti, hogy mindenhol musicalt kell játszatni. Az önkormányzati forrás csökkenését a jegyáremelés pótolhatja. Szerintem tarthatatlan, hogy a színház sok esetben olcsóbb, mint a mozi, miközben a költségei nyilvánvalóan magasabbak.
MN: Ha önön múlna, mennyivel csökkentené az egy jegyre jutó támogatást?
TK: Jelentősen. Nagyon magas a jegy nélkül színházba járók aránya. A színházak tájékoztatása szerint kétmillió nézőből csak 1,6 millió fizet. Azt gondolom, hogy mindenkinek fizetnie kéne.
MN: Készül olyan jogszabály, ami jegyalapúvá tenné a fővárosi színházak önkormányzati finanszírozását?
TK: Még nem, de szeretném, ha készülne. Ez az elkövetkező egy hónap egyik kérdése lesz. Biztos sokan megköveznek érte, de azt gondolom, hogy a színházigazgatás nem színészi feladat, ahogy a kórházvezetés sem orvosi. Ezért támogatnám, hogy az intézmények gazdálkodását hozzáértő menedzserek vezessék.
MN: Érdekli a nagypolitika?
TK: Érdekel, de csak nagyon hosszú távon vannak nagypolitikai ambícióim. Itt van lehetőség befolyásolni az eseményeket, parlamenti képviselőként ez a lehetőség sokkal korlátozottabb.
MN: Mennyire érzi tehernek, hogy a kinevezése óta önről mindig megemlíti a sajtó, hogy a milliárdos ingatlanvállalkozó Leisztinger Tamás élettársa?
TK: Nem értem, hogy miért jön ez mindig elő.
MN: Pedig kéne, hogy értse. Az ön élettársa egy nem a legfinomabb módszereiről ismert nagyvállalkozó, akiről legalább egy esetben biztosan tudható, hogy az elmúlt ciklusban az egyik önkormányzattal közösen egy olyan ingatlanprojektbe kezdett, ahol a kerület sikeres vagyongazdálkodásához fűződő közérdeket az önkormányzat vezetésének nem sikerült kellő eréllyel képviselnie.
TK: Nem értek egyet, ez egyáltalán nem igaz.
MN: A szocialista vezetésű újbudai önkormányzat a kivételes adottságú Lágymányosi-öböl környékét előbb apportálta egy ingatlanfejlesztési projektcégbe, majd megváltoztatta a terület beépíthetőségének mértékét. A szabályozás eredményeként keletkező értéknövekedés így már többségében az ön élettársának az érdekeltségeit gazdagította.
TK: És ez kinek a felelőssége? Leisztinger Tamásé vagy az önkormányzaté?
MN: Önnek választott politikusként mindenekfelett a választók érdekeit kell képviselnie, csakhogy közben érdekelt az önkormányzattal bizniszelő partnere anyagi sikerében. Nem kezdhet el maszatolni egy olyan tranzakció esetében, ahol a közérdek ennyire látványosan sérült, pláne, hogy a pártfinanszírozási problematika miatt az ügyet belengi a politikai korrupció gyanúja. És önnek a főváros pénzügyi bizottsága élén a közeljövőben jelentős befolyása lesz például a megszűnő kórházingatlanok hasznosításával kapcsolatos döntésekre.
TK: Leisztinger Tamásnak az elmúlt négy évben nem volt és nem is lesz semmilyen szerződéses kapcsolata a fővárossal. Ez a dolog ezért nem teher nekem.
MN: Megbeszélték, hogy távol tartja magát és a cégeit a fővárosi ügyektől?
TK: Hát hogyne. Hátrányba kerül azáltal, hogy velem kapcsolatban van. Azért mond le sok üzleti lehetőségről, hogy én ne kerüljek összeférhetetlen helyzetbe.
