Egyes településeken annyit csökkent a lakosságszám, hogy kevesebb képviselő jut be a testületbe '24-ben
Máshol pedig megszűnik a választókerületi rendszer, és listákra lehet majd szavazni.
Máshol pedig megszűnik a választókerületi rendszer, és listákra lehet majd szavazni.
Akár a nyelvvizsgát is kiválthatják a gimisek, akik elvégzik a képzést.
Ugyanakkor, ha nem fűtik az épületet, bármikor beomolhat.
Újabb szélsőjobboldali találkozót szeretnének tartani szélsőségesek Magyarországon, a polgármester azonban nem akar ennek teret adni.
Eredetileg október 27-éig tartottak volna az osztrák intézkedések.
Olajradiátorokat állítottak üzembe és plusz takarókat osztottak szét.
A főváros célja, hogy a Budapesten dolgozók ne menjenek el a "kivéreztetett" intézményekből.
A szervezők petíciót adtak át és kérték a kormányzat képviselőit, ne „egy mondattal intézzék el” kérésüket.
A Velencei Bizottság szerint hiába a módosítás, több ponton egyáltalán nem reagáltak a testület ajánlásaira.
A tagokat egyre nagyobb aggodalommal tölti el Magyarország mélyülő kapcsolata Oroszországgal.
Több mint ezer önkéntessel és az előválasztásokról ismert rendszerrel. A szervezők azt szeretnék, ha legalább 200 ezer ember venne részt rajta.
Szerencsére az Aranykalászos Gazda-vizsgájára is tud közben készülni.
„A megvalósítás és elszámolás rendben lezajlott.”