Nem fizeti tovább a főváros a Biodóm számláit

  • narancs.hu
  • 2023. október 20.

Belpol

Ugyanakkor, ha nem fűtik az épületet, bármikor beomolhat. 

„Hiába kezdődött el a fűtési szezon, az évek óta félkészen álló Biodóm temperálását nem kezdték el és ezen a télen nem is fűtik majd. A Fővárosi Önkormányzat mostantól nem fizeti a Biodóm számláit” – válaszolta a Népszava kérdésére Bősz Anett.

A kultúráért felelős főpolgármester-helyettes szerint a városvezetés többször elmondta, hogy a kormány által egyre szorosabbra húzott pénzügyi satuban nem tudja fedezni a félkész létesítmény fenntartási költségeit. Eddig halogatta ezt a végső lépést, de most már nincs hová hátrálni.

A Fővárosi Állat és Növénykert (FÁNK) összesítése szerint csak 2022 novembere és 2023 májusa között több mint félmilliárd forintot emésztett fel a Biodóm csökkentett üzemmódú fenntartása. Ebből a személyi kiadások 119 milliót, a dologi 348 milliót, míg az egyéb – felhalmozási – kiadások 18 milliót tettek ki, a járulékok további 40 millió forinttal terhelték a fővárosi költségvetést – sorolta a kiadási tételeket Bősz Anett, aki azt is hozzátette, hogy az állatkert vezetése engedélyt kapott a félkész létesítmény hasznosítására, például koncertek, konferenciák, filmforgatás vagy éppen kórusverseny helyszíneként. Ám ebből nem jött be több 36 millió forintnál, így a fenntartó fővárosi önkormányzatnak havi 50-53 milliót kellett költenie a Biodómra.

„A városvezetés már tavaly jelezte, hogy  gyorsan eljöhet az a pillanat, amikor a városvezetésnek döntenie kell: az idősotthonait, szociális intézményeit fűti, működteti vagy egy üres, hasznavehetetlen építményre költ. Idén nyár elején a főpolgármesteri kabinet úgy döntött, hogy nem költ a továbbiakban az állam által megrendelt és finanszírozott, de be nem fejezett beruházásra”

– magyarázta Bősz Anett

 
Az 1,7 hektárnyi területen épülő fedett állat- és növénypark, a városligeti Biodóm 2020. december 29-én.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
 

A befejezés költségét az önkormányzati választások után 13-17 milliárdra becsülték, de városvezető szerint ennek a többszörösére, nagyságrendileg 60 milliárd forintra lenne szükség a létesítmény berendezéséhez, állatokkal, növényekkel való benépesítéséhez.

Bősz Anett ugyanakkor nem tagadta, hogy a hatalmasra fújt városligeti buborék megtartásához mindenféleképpen szükség van egy minimum hőfokra. Ha nem temperálják az épületet, akkor a tetőszerkezet tetején lévő, kívülről is látható háromszögek egyszerűen összeesnek, a tető beázik.

A fóliapárnák között nincs két egyforma darab. Egyetlen háromszög ára 6 millió forint körül mozog. A Biodóm speciális tetőszerkezete 1505 tartószerkezeti acélrúdból és 539 szerkezeti csomópontból áll, amelyek összesen 964 háromszögletű mezőt fognak közre. Ezekben az egyenként 18-20 négyzetméteres mezőkben vannak a háromrétegű különleges fóliapárnák. A fóliamembrán felülete összesen 19.696 négyzetméter. Csak a fólia pótlása többmilliárdos tétel lenne, számolt be a lap. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Madarak és angyalok

  • - turcsányi -

Nehéz megmondani, hogy mikor mondtak fel az angyalok. Már akkor, amikor Wim Wenders folytatni merészelte a Berlin felett az eget (Távol és mégis közel, 1993)? Vagy csak 1998-ban lett elegük, amikor meglátták magukat az Angyalok városa című filmben – a Berlin felett az ég e remake-jét Nicolas Cage-dzsel? Az biztos, hogy Los Angelesből eztán szedték a sátorfájukat. De senki nem pótolhatatlan, L. A. pedig különösen nem maradhatott efféle égi szárnyasok nélkül.