Demeter Szilárd újra megpályázza a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói tisztségét

  • narancs.hu
  • 2023. október 19.

Belpol

Szerencsére az Aranykalászos Gazda-vizsgájára is tud közben készülni.

„Úgy döntöttem, hogy ismét megpályázom a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói tisztségét. A pályázat nyitott, bárki benevezhet, aki megfelel a fenntartó által megfogalmazott feltételeknek” – írja csütörtök reggel megjelent közleményében Demeter Szilárd a Mandineren.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, szerdán jelent meg a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatói tisztségének betöltéséről szóló pályázati hirdetmény a PIM honlapján. A közleményből kiderül, Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter még október 9-én írta alá a pályázati felhívást, amely szerint mesterfokozatú végzettséggel és szakirányú képzettséggel, illetve jogász vagy közgazdász szakképzettséggel rendelkező embert keresnek a főigazgatói tisztségre.

A most 47 éves székelyudvarhelyi születésű Demeter Szilárdot 2018-ban Kásler Miklós korábbi emberierőforrás-miniszter bízta meg ideglenesen a PIM vezetésével, majd 2019. február 1-től nevezték ki véglegesen főigazgatónak, miután megpályázta a pozíciót. Az új főigazgatónak 2024. február elsejétől kell munkába állnia. Demeter Szilár leszögezte, „ha valaki jobb pályázatot tesz le az asztalra, mint szerénytelenségem, akkor én leszek az első, aki beáll mögé és támogatja”. Zárójelben hozzátette:

„hál’ Istennek az identitásom nem pozíciófüggő. Nem mellesleg párhuzamosan készülök az Aranykalászos Gazda-vizsgámra is, én a traktoron is az maradok, aki vagyok.” 

Arról, hogyan kezdte és aztán miképpen folytatta munkáját Demeter Szilárd, többek között ebben és ebben a cikkünkben írtunk, a személye körül kiépült erőközpont omladozásáról pedig itt számoltunk be:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.