Tíz hónapja kértük, most derült ki, mekkora jutalmat kapott tavaly a gyulai tankerület vezetője

Belpol

Több mint 2 millió forint "motivációs elismerés" járt Teleki-Szávai Krisztinának. Más tankerületi igazgatóknak is hasonló összeg ütötte a markát.

A tankerületi vezetők múlt év végi premizálásáról szóló cikksorozatunk utolsó részében mások mellett annak a Teleki-Szávai Krisztinának a jutalmáról írunk, akinek „motivációs elismerését” lapunk próbálta kideríteni az év elején. Még január 31-én fordultunk a Gyulai Tankerületi Központ igazgatói tisztségét betöltő Teleki-Szávaihoz a vezetők és a pedagógusok jutalmainak összege felől érdeklődve. A tankerület elképesztő időhúzásba kezdett: mindenféle kamu okok felemlegetését követően száz nappal adatigénylésünk után egy értelemezhetetlen adathalmazt küldtek mindössze. Teleki-Szávai jutalmára végül most derült fény. A momentumos Tóth Endre adatkérése nyomán volt kénytelen elárulni a Klebelsberg Központ, hogy a gyulai tankerületi vezető 2 160 000 forintot vihetett haza az előző év végén. Az ellenzéki képviselő erről kedden megjelent Facebook-posztjában írt.

Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, az ellenzéki párt közérdekű adatkérésére válaszoló és a jutalmazási adatokat végül kiadó Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ igazgatója kísérőlevelében burkoltan megfenyegette a momentumos oktatáspolitikust. Azt írta ugyanis, hogy a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal (NAIH) vizsgálatot kezdeményezhet. Ez egyértelmű utalás arra, hogy az adatigénylő a kapott adatok nyilvánoságra hozatalával személyiségi jogot sérthet. Holott nyilvánvaló és a bírói gyakorlat is azt igazolja: ilyen esetekben a közérdekű adat közzététele fontosabb érdek a személyiségi jogok védelménél - tekintettel a közfeladatra és az ezzel összefüggő közpénzre.

Tóth Endre posztja valamennyi tankerületi vezető jutalmát tartalmazza. Korábbi cikkeinkben megírtuk, mennyit kaptak az egyes fővárosi gimnáziumok polgári engedetlenségben részt vevő tanárait kirúgással fenyegető tankeresek, köztük a Kölcsey gimnázium öt tanárát kirúgó Marosi Beatrix. Foglalkoztunk Hajnal Gabriella jutalmával, külön írásunkban a legtöbb pénzt kapott tankerületi igazgatókkal és a Fideszből a tankerületek élére ültetett hivatalnokok év végi jutalmával. 

A momentumos lépviselő legutóbbi bejegyzéséből kiderül, nemcsak Teleki-Szávai kapott több mint kétmilliót. Ugyanannyi pénz járt a pápai tankerület élén trónoló Egyházi Andreának és a sárvári tankerület igazgatójának, Rozmán Lászlónak. Némileg többet, 2 200 000 forintot kapott a miskolci tankerületet vezető László István, 2 220 000-et Szabó Árpád a szerencsi tankerület élén. A sort lehetne még folytatni, mert a kétmilliónál magasabb jutalom egyáltalán nem volt ritkaság.

Minden relatív, de nézzük meg azokat a tankerületi vezetőket, akik a legkevesebb jutalmat kapták! Közéjük tartozik a jászberényi tankerület, ahol Zsemberi Zoltán „csak” 1 millió forint jutalmat vihetett haza; 1 020 000 forint járt az esztergomi tankerületet vezető Muszela Szabolcsnak, 1 050 000 a kelet-pesti tankerületnél Varjuné Fekete Ildikónak. 

Érdemes még kitérni Békés megye másik tankerületi vezetőjére, a békéscsabai tankerület élén álló Bánki Andrásra (1 575 000 forint jutalmat fizettek neki tavaly). Bánki néhány éve – aligha Simonka György politikai befolyásától függetlenül – lett tanketületi vezető, akinek irányításával az intézmény nem éppen a nyugodt légkört sugározza. Az elképesztően rossz munkahelyi hangulatot tovább rontotta, amikor Bánki elvesztette politikai támaszát, hiszen súlyos vádakkal terhelt büntetőügye miatt a Fidesz nem indította újra az országgyűlési képviselői helyért Dél-Békés egykori megkérdőjelezhetetlen urat. A támaszát veszített Bánki mindenfelé csapkodott. Értekezleteken pedig többször is azt mondta: „tudja, hogy besúgók van a szervezeten belül”. Ehhez fenyegetőleg mindig hozzátette: „őket meg fogja találni”. Ahogy korábban megírtuk, a Békéscsabai Tankerületi Központ pályázatai és beruházásai kapcsán legalábbis érdekes, hogy ezek között milyen jól szerepel az ország szinte másik végében található Tömb 2000 Kft., amelynek Hajdúböszörményben van a központja, és Békés megyében nincs telephelye.

(Címlapképünkön: Teleki-Szávai Krisztina. Forrás: Klebelsberg Központ)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.