Több ezren tüntettek a CEU budapesti maradása mellett

  • narancs.hu
  • 2018. november 24.

Belpol

A szervezők azt követelik a kormánytól, hogy az szüntessen be minden kutatási cenzúrát.

„A tudomány és az oktatás szabadságáért folytatott szombati tüntetés után sem hagyjuk el a Kossuth teret, sőt, elfoglaljuk azt! A rá következő héten szervezzük meg a Szabad Egyetem programsorozatot. Ingyenes előadásokat, beszélgetéseket tartunk és kifejezzük szolidaritásunk egészen december elsejéig – ami a kormány és a CEU között megkötendő megállapodás határideje, hogy a CEU Magyarországon maradhasson” – írják a szervezők a mai esemény felhívásában. Továbbá azt követelik a kormánytól, hogy az

- Írja alá a CEU-szerződést

- Szüntessen be minden felsőoktatási és kutatási cenzúrát

- Biztosítson minőségi, hozzáférhető, független és megfelelően finanszírozott oktatást és kutatási lehetőséget

A több ezres tömeg a Fővám térről indult, és a Kossuth térre vonult, ahol beszédet mondott többek között Tamás Gáspár Miklós is. „Eljön majd a nap, amikor nem tízezrek, hanem milliók lesznek az utcán. Tiltakozunk, hogy a CEU-t elkergetik Magyarországról, ez a hazánk szégyene, tiltakozunk a genderszak megszüntetése, a tanárok feljelentése ellen, az MTA kutatóintézetek ellehetetlenítése ellen" – mondta a filozófus.

Kövér-Van Til Ágnes az ELTE társadalmi nemek mesterszak vezetője pedig az Index tudósítása szerint többek között arról beszélt, hogy a felsőoktatás függetlensége, a tudomány szabadsága, a CEU mindannyiunk ügye, ha most nem szólunk, akkor később nem lesznek olyanok, akik szólni tudnak vagy szólni mernek.

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.