Több milliós költséggel járhat a független jelölteknek az előválasztás

  • narancs.hu
  • 2024. március 17.

Belpol

Az állami támogatással rendelkező pártok jelöltjeinek ez nem jelent terhet.

„A Momentum és a DK jelöltjei sem fizetnek azért, hogy indulhassanak az előválasztáson” – írta az rtl.hu megkeresésére a Momentum Mozgalom. Ugyanakkor a független jelöltek esetében már nem ennyire egyértelmű a helyzet, a voksolás szabályairól szóló tárgyalásokon ugyanis kiderült: 

az online szavazáshoz fejlesztett szoftver informatikai költségeit, valamint az egyéb kiadásokat (sátrak, molinók stb.) szétterítenék az előválasztás indulói, illetve az őket támogató szervezetek között. 

Jelöltből azonban nincs sok, jelen állás szerint ugyanis csak Budafokon és az V. kerületben rendeznének előválasztást, ezeken a helyeken pedig összesen négyen indulnának a polgármesterjelölti posztért. Az egy főre jutó költség így akár a 4-5 millió forintot is elérheti.

Budafokon egy momentumos (Havasi Gábor) és egy DK-s (Perlai Zoltán) küzd majd, nekik tehát nincs mitől tartaniuk, pártjuk várhatóan átvállalja a költségeket. Az V. kerületben viszont a DK és a Momentum támogatásával, de párton kívüliként indul Juhász Péter, valamint függetlenként, a helyi ellenzéki frakció támogatásával jelöli magát Kovács Alex Gábor.

A Momentum válasza alapján Juhász Péternek még felajánlhatják, hogy átvállalják a költségeket, a párt idézett állítása szerint ugyanis az ő jelöltjeiknek nem kell majd fizetniük. (Kérdés, hogy a párton kívüli Juhász Pétert hová sorolják majd.) A politikus mindenesetre úgy számol, hogy neki kell majd megtérítenie a költségeket, legalábbis Facebook-oldala szerint egyebek mellett erre is gyűjt. Tájékoztatása szerint a két jelöltnek összesen 8-10 millióba kerül majd a belvárosi előválasztás.

Ennek az összegnek a felét kellene kifizetnie Kovács Alex Gábornak is, aki viszont úgy indulna, hogy nem áll mögötte költségvetési támogatással rendelkező párt, csak a helyi ellenzéki frakció tagjai. 

A DK és a Momentum lényegében anyagi eszközökkel akadályozná meg, hogy elinduljak az előválasztáson  

– fogalmazott a politikus, aki szerint irreálisan magas költségeket állapított meg a két párt.

Kovács Alex Gábor a januári felmérés alapján a fideszes polgármester, Szentgyörgyvölgyi Péter mögött a második helyen áll 27 százalékos támogatottsággal, Juhász Péterre 11 százalék szavazott volna az év elején, míg az akkor még versenyben lévő Kerpel-Fronius Gáborra 9 százalék. Utóbbi viszont visszalépett Juhász Péter javára, aki végül megszerezte a Momentum és a DK támogatását is. A verseny tehát várhatóan kiélezett lenne, az pedig biztos, hogy csak akkor van esélye nyerni az ellenzéknek, ha egy jelölt lesz a fideszes indulóval szemben.

Az RTL megkereste a DK-t és a Momentumot is, hogy megtudja, mennyibe kerül az előválasztás, és hogy pontosan mekkora összeget kell befizetnie az indulóknak, de kérdéseikre kitérő választ kaptunk. 

 

Az előválasztás pontos költségeiről előzetes tájékoztatást nem tudunk adni, csak annak végeztével tudunk azokról beszámolni” – írta szó szerint ugyanazt mindkét párt. 

Tisztázó kérdéseikre nem érkezett válasz, így nem tudni, hogy pontosan hogyan számolják majd ki az indulási költséget, valamint hogy meddig kell azt befizetni. Arra sem válaszoltak, hogy kell-e egyáltalán fizetniük a függetlenként induló politikusoknak, vagy esetükben átvállalják a költségeket.

A 8-10 millió forintos összeg egyébként azért is figyelemreméltó, mert az előző előválasztás, amely az egész országra kiterjedt, nagyjából 150-200 millió forintba került összesen. 

Herényi Károly, az V. kerületi előválasztás szervezésében közreműködő Civil Választási Bizottság (CVB) képviseletében megerősítette az rtl.hu-nak, hogy a tárgyalásokon felmerült a mintegy 8-10 millió forintos költség szétterítése.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.