Több mint 20 SZFE-s oktató eláll az osztályindítástól

  • narancs.hu
  • 2020. december 22.

Belpol

A jelenlegi vezetéssel nem látják szakmailag elfogadhatónak és biztosítottnak az oktatás feltételeit.

"A Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézete, Film- és Médiaintézete, illetve Elméleti és Művészetközvetítő Intézetének tanári kara novemberben meghatározta a 2021/22-es tanévben induló képzéseket és felkért bennünket az induló képzések egy részének szakmai vezetésére. Mi, az érintett tanárok, egy november 27-én kiadott közleményben megfogalmaztuk, hogy az osztályindítások általunk kizárólag abban az esetben elképzelhetőek, ha 2020. december 20-ig, a felvi.hu megnyitásáig az alapítói jogokkal rendelkező Innovációs és Technológiai Minisztérium tárgyalásokat kezdeményez az Egyetem oktatói karát teljes jogúan képviselő Minőségmenedzsment Tanáccsal, a HÖK-kel és fenntartóval a szenátus jogkörének visszaállításáról, a rektori pályázat kiírásáról" - osztotta meg kedden délelőtt a Független Szabad Egyetem a Facebook-oldalán.

Mivel december 20-ig, a határidő lejártáig előrelépés ebben az ügyben nem történt, ezért súlyos döntést hoztak az SZFE osztályvezetői.

"A jelenlegi vezetéssel nem látjuk szakmailag elfogadhatónak és biztosítottnak az oktatás feltételeit. Az egyetemi autonómia hiányában nem tudjuk képviselni megfelelően a hallgatók jogait és érdekeit. Egyáltalán nem látjuk biztosítottnak a tanulás és az oktatás szabadságát."

Így fájó szívvel, de elhatározásunknak megfelelően, a mai nappal elállunk az osztályindítástól.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem visszalépő osztályvezetői:

  • Színművész prózai szakirány: Bodó Viktor, Gigor Attila, Rácz Attila, Szamosi Zsófia
  • Mozgókép – filmírás BA: Csuja László, Nagy V. Gergő
  • Mozgókép – film- és televíziórendezés BA: Nagy Viktor Oszkár, Mátyássy Áron
  • Mozgókép – gyártásszervezés BA: Sós Judit, Hutlassa Tamás
  • Mozgókép – filmhang BA: Balázs Gábor, Zányi Tamás
  • Mozgókép – filmvágás BA: Lemhényi Réka, Kollányi Tamás
  • Televíziós műsorkészítő BA: Herman Péter, Szórád Máté
  • Filmrendező MA: Enyedi Ildikó, Gigor Attila
  • Filmoperatőr MA: Máthé Tibor, Dévényi Zoltán
  • Látványtervező MA: Pálfi Szabolcs, Radák Judit

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.