Németh Szilárd Facebook-posztja Borbély Lénárdnak szóló üzenet lehet

Fekete Lyuk

Azt nem tudjuk, hogy Csepel polgármesterével egyeztetett-e a Csepel SC-ről, de Kubatov Gábor Fradi-elnökkel már biztosan. 

 

„A megválasztásunk óta ugyanazt képviselem; a csepelieké kell, hogy legyen a Csepel SC. Németh Szilárd is erről beszélt 15 éven keresztül. Ez úgy valósulhat meg, ha az állam, de leginkább akkor, ha az önkormányzat tulajdonába kerül” – mondta a Magyar Narancsnak Borbély Lénárd, Csepel polgármestere a közelmúltban. 

A Csepel SC Alapítvány, valamint a hozzá tartozó ingatlanegyüttes, így a 12 ezer fős Béke téri stadion, Németh Szilárd birkózó akadémiájához, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiához (KIMBA) került a közelmúltban. A Fidesz alelnöke még ellenzékben, és már polgármesterré választása után is azért kampányolt, hogy ne lehessen a területet beépíteni. Most pedig nagyon úgy tűnik, hogy ő fogja beépíteni.  Ennek történetét dolgoztuk fel a Magyar Narancs karácsonyi duplaszámában. 

Borbély Lénárd, Németh Szilárd (korábbi?) csepeli harcostársa állítása szerint nem tudott a Fidesz-alelnök vásárlási szándékáról, és a pár hete lefolytatott beszélgetésünkig, tehát már bőven az adás-vétel megtörténte után, nem érkezett semmilyen megkeresés a KIMBA részéről az önkormányzathoz. 

Borbély állítása szerint, amennyiben nem sportcélú beruházás valósulna meg, akkor ő azt nem fogja megengedni. Kérdésünkre válaszolva azt mondta, „én nem változtam meg”, ami egyértelmű üzenet Németh Szilárdnak. Jelenleg változtatási tilalom van elrendelve a területre vonatkozóan, amit csak az önkormányzat oldhat fel, vagy végső esetben a kormány, ha kiemelt beruházásnak nyilvánítja. Szóval amennyiben nem születik megállapodás, úgy Orbán Viktor tehet pontot az ügy végére. 

Egyelőre a tervek nem ismertek, viszont Németh Szilárd a Fradival példálózott egy interjúban; márpedig a IX. kerületben bizony, bizony pont az történt, ami ellen ő Csepelen évekig kampányolt; a területet beépítették, a stadion mellé húzták fel a Telekom székházát. Azt nem tudjuk, hogy Németh Szilárd megkereste-e cikkünk megjelenése után Borbély Lénárdot, de beszédes Facebook-bejegyzést tett közzé hétfőn. 

Tehát Németh Szilárd Kubatov Gábor Fradi-elnökkel, „harcostárssal, baráttal” már biztosan egyeztetett, ráadásul sok-sok megszívlelendő tanácsot, értékes javaslatot kapottt tőle, amiket a Csepel SC újjépítésekor „a csepeliek” hasznosíthatnak. Azt még korai lenne megítélni, hogy milyen kimenetele lesz Borbély Lénárd és Németh Szilárd nézeteltérésének, de azt már tudjuk, milyen elbánásra számíthat az, aki szembe megy a Fidesz alelnökével. 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.