Több mint háromszázan fertőzödtek meg a brit mutációval

  • MTI
  • 2021. február 21.

Belpol

A koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló szakaszában járunk – nyilatkozta az országos tiszti főorvos. 

Müller Cecília elmondta a közmédiának,  a második hullám lefele menő szakasza a közelmúltban megtorpant, és erről a magasabb szintről indul a harmadik hullám. A napi ezres esetszám egyik napról a másikra duplájára nőtt, most pedig már majdnem háromezer új fertőzöttet – szombaton 2912 új pozitív esetet – regisztrálnak – emelte ki. Emiatt tart a megbetegedések számának exponenciális növekedésétől, ami nagyobb terhet róhat az egészségügyi intézményekre.  Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta: ezért állították be újra a szűrőbuszokat, hogy minél gyorsabban végezhessék el a háziorvosok által kezdeményezett szűrővizsgálatokat egy-egy gyanús megbetegedés esetében.

Arról is beszélt, hogy a szakemberek szerint a felfutást az új, nagyobb fertőzőképességű vírusvariánsok megjelenése okozza. A brit mutánsból, aminek a megbetegítő képessége 70 százalékkal magasabb a korábbinál, Magyarországon 322 esetet detektáltak. A brit mutánsnál a szakemberek szerint az oltóanyagok hatásosak, a brazil és a dél-afrikai változatoknál azonban erről nincs még elég tapasztalat. Tájékoztatása szerint a jövő héten sok ember oltására nyílik lehetőség, és azt kérte az emberektől, hogy ha a háziorvosuk keresi őket emiatt, menjenek el beoltani magukat. Magyarországon már ötféle védőoltással élhet a lakosság, amelyek közül mindegyik 70 százalék feletti hatékonyságú. A nyugati vakcinák mellett mindkét keletit, az orosz és a kínait is sok millió ember megkapta.

Az újonnan engedélyezett kínai Sinopharm-vakcinából a háziorvosok átlagosan 55 védőoltást kapnak, a mennyiség a praxis összetételétől függ. Ez a védőoltás elölt, inaktivált vírust tartalmaz teljes egészében az örökítőanyaggal, a fehérjével és a burokkal, amivel erőteljes immunválaszt vált ki. Az országos tisztifőorvos megjegyezte: a magyar vakcinafejlesztés is ezt a technológiát választotta, hiszen azon túl, hogy így az immunválasz erőteljesebb és akár hosszabban tartó lehet, ha változik a vírus, ez a technológia később nagyobb mozgásteret enged. Akár néhány hónap alatt adaptálják az oltóanyagot egy új variánsra.

Müller Cecília elmondta, a Sinopharm-vakcina Kínából négy gyártási tételben érkezett és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) veszélyhelyzeti engedélyezését követően a Nemzeti Népegészségügyi Központnak (NNK) gyártási tételenként kell felszabadítást végeznie. Ez azt jelenti, hogy a gyártó által küldött dokumentációt minden esetben össze kell vetni egy tőle független vizsgálat eredményével. Utóbbihoz volt szükség a kínai vakcina esetében hiánypótlásra és csak ezután engedélyezték a hatóságok az emberi felhasználást – országos tiszti főorvos.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.