Több mint száz állatot tartottak egy gödi családi házban, vádat emeltek ellenük

  • narancs.hu
  • 2022. május 24.

Belpol

Kutyák, macskák, szurikáták, alpakák, pónik, teve, kakadu, ormányos medve is volt közöttük.

Állatkínzás miatt vádat emelt a Dunakeszi Járási Ügyészség egy férfi és egy nő ellen, mivel több mint száz állatot tartottak alkalmatlan körülmények között egy családi házban Gödön – közölte a Pest Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint 2019 októbere előtt a vádlottak a kétszáz négyzetméteres házban nyolcvanegy kutyát, három macskát, két nyulat, nyolc gerlét, egy galambot, egy kakadut, négy szurikátát, egy ormányos medvét, egy kuvikot és sok egeret, valamint a házhoz tartozó kertben nyitott karámban tevét, négy alpakát, öt birkát, három pónit, három kacsát és egy csüngőhasú disznót tartottak, részben szaporítási céllal.

Az elkövetők az állatokat nem megfelelő körülmények között tartották, emiatt több egyednél betegségek alakultak ki, a tartás körülményei több állatnál nem igazodtak az életmódjukhoz, és a zsúfolt, illetve nem megfelelően kialakított tartóhelyek, valamint esetenként többféle állat együttes elhelyezése sérüléseket okozott. Hozzátették, a helyzetet súlyosbította, hogy sok esetben a szükséges állatorvosi kezeléseket is mellőzték.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.