Több tízezer szociális dolgozó még mindig hiába vár az oltásra

  • narancs.hu
  • 2021. március 9.

Belpol

Úgy tűnik, a kormány a szociális dolgozók és ellátottak beoltása alatt csak a bentlakásos intézményeket értette. 

Miközben a január elején nyilvánossá tett "oltási terv" szerint "a szociális ellátásban részesülők és az ott dolgozók védőoltása" lett volna a második lépés az egészségügyi dolgozók után, a kormány következetesen csak a bentlakásos szociális intézményben élők és dolgozók oltásáról beszél. 

Ez derül ki Rétvári Bence Emmi-államtitkár Ungár Péter LMP-s képviselő írásbeli kérdéseire adott válaszaiból is - Ungár azt írta, több szociális dolgozó nyilvános platformokon, illetve neki is jelezte, hogy még nem jutott oltáshoz, holott mivel már elkezdték az idősek, valamint az alapbetegséggel élők oltását is, logikus lenne, hogy mára az összes szociális dolgozónak (és ellátottnak) meg kellett volna kapnia az oltást.

Rétvári a válaszában ugyanakkor csak arról írt, hogy a "bentlakásos szociális intézményben élők és dolgozók oltása" vette kezdetét január elején, és hogy március 3-ig a lakók közül 117 460-an, a dolgozók közül 47 774-en részesültek legalább az első adag oltásban. 

Rétvári ír még a bentlakásos szociális intézmények védőfelszereléssel ellátásáról is, de egy szót sem ejt a szociális- és gyerekvédelmi alapszolgáltatásokban dolgozók vagy ellátottak beoltásáról - a házi segítségnyújtásban, a nappali ellátásokban, vagy a családsegítő- és gyerekjóléti szolgálatoknál dolgozókról és ellátottakról, holott ezek a harmadik hullám alatti friss korlátozások idején is tovább működnek, és több tízezer szociális dolgozóról, valamint több százezer ellátottról van szó. 

A kérdést a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete is pedzegette Fülöp Attila szociális államtitkárnál, de a nyilvánosságra hozott válaszában ő is csak a szociális intézményben dolgozók és ellátottak beoltásának prioritásáról beszélt, és azt írta, "minden más személynek a sorrendben meghatározott helyen lesz lehetősége - a regisztrációt követően - a védőoltás beadatására". 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.