A legutóbbi, „vizitdíjas” népszavazáson 2008-ban mindössze harmincezren szavaztak érvénytelenül (0,8 százalék). Hiába nőtt jelentősen az érvénytelenül szavazók száma 2014-re 45 ezer fő fölé, az érvénytelen voksok aránya akkor sem érte el az összes szavazat egy százalékát. Az októberi „kvótanépszavazáson” azonban több mint 224 ezren szavaztak érvénytelenül, ami 6,17 százalékos arány. Érvénytelen szavazatra néhány civil szervezet is buzdított, de a legnagyobb, országos kampányt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) indította. Az MKKP vicces, elgondolkodtató üzenetekkel operáló kampánya ráadásul az összes ellenzéki pártét is lepipálta: a kormányplakátok egyhangúságát csak ők tudták megtörni. Mindezt minimális pénzből, több ezer önkéntes munkájával. A tíz évvel ezelőtt egy szegedi street art projektből indult kezdeményezés (az indulásról lásd: Sopron–Záhony metróvonalat!, Magyar Narancs, 2006. május 4.) először egy évvel ezelőtt mutatta meg, milyen potenciál rejlik benne. Tavaly nyáron az MKKP néhány hét alatt 33 millió forintot gyűjtött a kormány menekültellenes kampányát kifigurázó plakátokra. A népszavazási ellenplakátokra ennél is több érkezett, ám az igazi siker az volt, hogy ősszel több ezer embert tudtak aktivizálni.
| ||
Csináld magad!
„Fél évvel ezelőtt indítottuk el az MKKP klubját Budapesten, az itt összegyűlt majdnem ezer ember adta az aktivistahálózat magját” – mondta a Narancsnak a civilben grafikusként dolgozó Kovács Gergely, a párt elnöke. A klub a városban felmerülő problémákra keres hasznos, szép vagy csak vicces megoldást. A repedezett járdákat kiszínező négyszín-festést vidéken is elkezdték, a fővárosban köztéri padokat mázolnak le, beálló nélküli buszmegállóknak tetőt építenek, egyik nagy akciójuk a budapesti Bud Spencer park avatása volt – ami után a közterület hivatalosan is felveheti a színész nevét.
A népszavazási kampány a korábbi akcióknál jóval nagyobb léptékű lett, a szervezés mégis egyszerűen ment. „Választottunk hat regionális koordinátort, amivel lefedtük az egész országot. Ők tartották a kapcsolatot a helyi, városi vezetőkkel, akik az önkénteseket koordinálták. A feladat mindössze annyi volt, hogy össze kellett szedni, hol, mennyi plakátra, matricára van szükség, és ezeket el kellett juttatni Pestről a helyszínre. Többnyire önkéntesek fuvaroztak, amit pedig nem tudtunk levinni kocsival, feladtuk postán. Ez egyszerűen hangzik és könnyen is ment, a legtöbb felmerülő problémát helyben megoldották.” Az önkéntesek toborzása is gyorsan ment Kovács szerint: néhányszor posztolták csak ki a Facebookra, hogy segítséget keresnek a plakátoláshoz, és özönlöttek a felajánlások – 1500 e-mail érkezett. „Az önkénteseknek csak az elején kellett segíteni: hogyan kell kiragasztani a plakátokat, hová szabad egyáltalán, mit kell tenni, ha jön a rendőr vagy egy akadékoskodó polgár, aztán minden ment magától” – mondja Kovács.
Magyar Gábor, a kampány észak-magyarországi koordinátora is az önkéntesek lelkesedését emelte ki: „Amatőr módon csináltunk mindent, menet közben találtuk ki, mit, hogyan kell és érdemes csinálni. De működött a dolog, mert a »passzivistáink« nagyon lelkesek voltak, nekem tényleg csak koordinálnom kellett.” Magyar szerint a kétezer aktivista nem sok a kilencmillió magyarhoz képest, de ennyi tenni kész önkéntesnek bármelyik párt örülne. „Igaz, hogy voltak már bázisaink Budapesten, Szegeden vagy éppen Pécsett, de a plakátolók túlnyomó része egy hét alatt jött össze.”
Döme Zsuzsanna, becenevén Suzi az MKKP alapítóinak egyike. Ő azt emeli ki, hogy a kampány során teljesen eltűntek a generációs szakadékok: „Hatévesnél fiatalabb és százévesnél idősebb önkéntesünk nem volt, de ezenkívül szinte minden korosztályból volt segítségünk. Legálisan 16 éves kortól lehet önkénteskedni: voltak olyan csapatok, ahol idősebbek gimnazistákkal indultak plakátolni, sok olyan nyugdíjas is volt, aki mindig tartott magánál matricát, és teleragasztotta a saját utcáját.” Suzi szerint a legaktívabbak a sok szabadidővel rendelkező gimnazisták és egyetemisták voltak, de Fejérben például egy 40-50 évesekből álló csapat volt a leglelkesebb. „Sok vidéki településről jelentkeztek önkéntesek úgy, hogy azt gondolták, ők az egyetlenek a városban, akik szimpatizálnak velünk. Aztán a kampány során kiderült, nincsenek egyedül, és azóta is összejárnak.”
A legtöbben azért csatlakoztak a kampányhoz, mert elegük volt a kormányzati kommunikációból és a politikai élet mozdulatlanságából, és valamit tenni akarnak. Az egyik budapesti koordinátor azt mesélte a Narancsnak, hogy öröm volt látni az elszánt 16-17 éveseket: egy halk szavú 18 éves fiú azzal érkezett egy Pest környéki településről, hogy tele van a faluja ezekkel a csúnya kék plakátokkal, és tenni szeretne valamit ellene.
„Már mindegyik pártra szavaztam, és mindegyik voksot meg is bántam elég hamar, nincs olyan politikai erő, mely ne akarná szétlopni az országot. Azért szimpatizálok a kutyapárttal, mert olyan ideológiát képviselnek, mely talán el tudja mozdítani az országot egy egészségesebb irányba. Családom van, munkám, így fuvarozást tudtam vállalni, hoztam-vittem a plakátokat, a ragasztót” – mondta a Narancsnak egy észak-magyarországi önkéntes.
Judit Budapesten lakik, de a hétvégéket családjával egy kis nógrádi faluban tölti, ezért ott plakátoltak. „Sokat gondolkodtunk, hogy melyik üzenet megy át egy kis faluban is, és végül azokat vittük ki, melyek közvetlenül reagáltak valamelyik kormányzati üzenetre. Éjjel plakátoltunk, mert nem vagyunk helyiek és nem akartunk balhét. Másnapra így is letépték az összeset. Kicsit azért ijesztő volt megtapasztalni, hogy mennyire be vannak gerjedve az emberek, nagyon hat rájuk a közmédia propagandája. De máskor is segítenénk hasonló ügyekben.”
A 41 éves Dóra néhány hagyományosan jobboldali budai kerületet járt be barátaival. „Korábban utaltam pénzt a Kétfarkú Kutya Párt plakátkampányára, de most úgy gondoltam, hogy ez nem elég. Nagyon dühített, hogy bárhova néztem, mindenhol beleütköztem a kormány hazugságaiba.” Dóra három hét alatt úgy 500 plakátot és rengeteg matricát rakott ki; jellemzően hárman-négyen indultak neki egy körnek. „Szereztünk pozitív tapasztalatot is, sokan odakiabáltak, hogy hajrá, csak így tovább! De életemben nem találkoztam még annyi indulattal, mint most. Olyan gyűlölet van egyes emberekben, hogy őket nem lehet már racionálisan, érvekkel meggyőzni. Egyik alkalommal a húgommal plakátoltunk, amikor egy férfi közölte velünk, hogy miért és hova takarodjunk, mert ő nemzetvédő. Letépte a plakátjainkat, és kiverte a kezemből a mobilomat, mindezt este hétkor. De nem bántam meg, mert úgy érzem, nekünk is volt szerepünk abban, hogy végül érvénytelen lett a népszavazás.”
Varga László Budapesten, főleg a belvárosban ragasztott. „Kávézótulajdonosok mesélték, hogy reggelente a Belváros-Lipótváros városüzemeltető cégének láthatósági mellényeit viselő emberek szervezetten szedték le a plakátjainkat. Ezt bizonyítani nem tudjuk, de tény, hogy a plakátjaink 80-90 százaléka másnap délelőtt már nem volt a helyén.” Varga a Kossuth téren is kalandokba keveredett, amikor a Parlament környéki kukára ragasztotta ki az MKKP üzeneteit egy aktivistatársával. Egy országgyűlési őr vonta őket kérdőre, és később rendőröket hívott ki rájuk. Ők közölték, hogy a Kossuth tér magánterületnek minősül, így ott tilos bármiféle plakátot elhelyezni. Egyórás huzavona után végül leszedették velük a plakátokat, mert különben az eltávolítás költségeit kiszámlázták volna az MKKP-nek. Varga nem is azt tartja felháborítónak, hogy nyolc rendőr egy órán át az ő 24 plakátjukkal foglalkozott, hanem azt, hogy a szabályozás ennyire nem egyértelmű, hiszen a rendőrök sem tudták sokáig, mihez kezdjenek velük.
A kampányt nemcsak sikeresnek, de hatékonynak is tartják az MKKP-nál. „34 millió forintot költöttünk a kampányra. Nagyjából 30 millió ment az óriásplakátokra, a citylightokra és a nagyobb, A1-es plakátokra. De sokkal látványosabbak voltak a kisebb plakátok és matricák, melyek úgy 3-4 millió forintba kerültek” – magyarázza Kovács, s ígéri, a részletes elszámolást hamarosan nyilvánossá teszik a honlapjukon. Eleinte százezer plakáttal terveztek, de a nagy lelkesedés miatt ennek a többszörösére volt végül szükség. Kovács szerint a „legdrágább az önkéntesek munkaideje lett volna, de szerencsére ők ingyen dolgoztak, és nagyon sokat”.
Egy próbát megér
Most a párt legfontosabb célja, hogy ne veszítsék el a kampány során összekovácsolódott aktivistabázist. „A klubot szeretnénk országosan is kiterjeszteni, ezért országjárásba kezdünk. Problémák minden városban vannak, ezeket pedig kis kreativitással meg lehet oldani, vagy legalább vicces formában felhívni rájuk a figyelmet. Már van pár bevált receptünk, és még több ötletünk. De elsősorban a helyiek felvetéseit várjuk, hogy közösen találjuk ki, mit lehet kezdeni a helyi problémákkal.” Magyar Gábor szerint ez a fajta cselekvő részvétel nagyon hasznos, mert megerősítheti a párt országos jelenlétét.
Az országgyűlési választásokon elindulni mindig is célja volt az MKKP-nak. 2010-ben volt főpolgármester-jelöltjük és polgármesterjelöltjük a VII. kerületben meg Szegeden, de nem sikerült összegyűjteniük a kopogtatócédulákat. 2014-ben a Fővárosi Törvényszék első fokon és a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon is megtagadta az MKKP pártként történő bejegyzését, a párt „kétértelmű” nevére hivatkozva. Mire a Kúria elrendelte a párt bejegyzését, már túl voltunk a választásokon.. Nyáron a Medián már egy százalék körül mérte őket, és az októberi 6 százaléknyi érvénytelen voks is bizakodásra adhat okot. László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint azonban a 224 ezer érvénytelen szavazat nem konvertálható egyből politikai tőkévé. „Óriási igény van egy új politikai formációra, ez már a 2014-es választások előtt is látszódott. Olyan alacsony színvonalú a kínálat a baloldalon, hogy még egy viccpártnak is lehet esélye. Most még megjósolhatatlan, hogy 2018-ban bejutnak-e a parlamentbe, de az szinte biztos, hogy tudnak majd országos listát állítani.” Ehhez mindössze 27 jelöltre és jelöltenként 500 aláírásra van szükség kilenc különböző nagyvárosban. László szerint az eddigi tapasztalatok szerint ezt akár „két Facebook-poszttal” is össze tudja szedni az MKKP. „Ha addig nem változnak a szabályok, csak rajtuk múlik, hogy indulnak-e. Az ő népszavazási kampányuk volt a legaktívabb, és ez fordulópont a párt életében. Eddig csak szórakoztató trollok voltak, de most politikai aktivitásra sarkallták a követőiket. Ennek ellenére nem fogják fenekestül felforgatni a politikai életet. Ráadásul, ha indulnak a választásokon, a baloldalról azzal gyakorolnak majd nyomást rájuk, hogy a puszta jelenlétükkel rontják a kormányváltás esélyeit.”
Kovács Gergely szerint nem kérdés, hogy próbálkoznak-e 2018-ban, ugyanakkor látja a kockázatokat is. „A kampányhoz akár több százmilliós állami támogatást is kaphatunk. Az komoly dilemma lesz, hogy mit kezdjünk ezzel a sok pénzzel. Az országot 30-40 millió forintból tele lehet plakátolni, és nekünk fontos, hogy mi mind ingyen dolgozunk. Szerintem el se lehet költeni ennyi pénzt. De nem a választási eredményre koncentrálunk, mert arra könnyű rágörcsölni. Nekem sokkal fontosabb a klub, hogy a városi problémákra reflektálva sok emberrel tudjunk jó dolgokat csinálni. Ha elérünk három százalékot a választásokon, az nem rossz, de sok eredménye nincs. Viszont ha lefestünk 70 padot, akkor az jól néz ki és meg is marad.” Koalíciós partnerben viszont nem gondolkodik a párt elnöke, hiszen nincs olyan párt, melynek programja egyezne az MKKP örök élet, ingyen sör ígéreteivel. „Ha nem alapítunk mi magunk egy másik pártot, akkor legfeljebb a Szíriuszi Sörpárt lehetne koalíciós partnerünk.”
