Tüntetéssel indítják a tanévet a diákok

Belpol

Az Egységes Diákfront országjárást is tervez, és megszervezi saját parlamentjét. Keddi sajtótájékoztatójukon igencsak erős volt a rendőri jelenlét.

Az Egységes Diákfront (EDF) kedd délutánra sajtótájékoztatót hirdetett a IX. kerületi Tompa utcába, ahhoz a híressé vált padhoz, amelyet júliusban az Amnesty International Magyarország, fradista fociultrák, illetve ismeretlenek többször is át- és visszafestettek. A padot jelenleg fekete-piros csíkok, egy „Folytatjuk a jövőnkért” felirat, illetve a tanártüntetések szimbólumává vált felkiáltójel díszíti. Az esemény jelentőségét mégsem elsősorban a helyszín, hanem az a hétfő hír adta, miszerint a rendőrség sorra hívja be a Karmelitánál májusban tüntető diákokat, kit maszkviselés, kit hivatalos személy elleni erőszak, kit garázdaság és rongálás gyanúja miatt. 

Bár a rendőri intézkedésekről is szó esett, a diákok legfontosabb bejelentése az EDF országos hálózatépítésére vonatkozott.  Céljuk ugyanis, hogy az ország minden pontján alakuljon egy EDF-bázis. Bence, a diákok egyik képviselője arról beszélt, jelenleg 16 városban működik EDF-bázis, ami a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Civil Bázis, valamint az aHang mellett más civil szervezetek segítségének is köszönhető. Bence hozzátette: 

„Ez csak a kezdete a széles körű együttműködésnek a szervezetek között, amit mi úgy hívunk: országos közös akarat.”

Az együttműködés részeként a következő napokban az EDF több városban is beszélgetéseket és fórumokat rendez. Az országjáró rendezvénysorozat szerdán indul Szegeden, a későbbiekben pedig Debrecenben, Miskolcon, Pécsen, Szombathelyen, Győrben, Veszprémben, Budaörsön és Érden is lesznek események.

A diákok másik képviselője a szeptember 1-jére meghirdetett Országos Tanévnyitóval kapcsolatban úgy fogalmazott, „ez a szeptember 15-ei, demokrácia napi tüntetésre való felkészítő demonstráció” lesz, ahová saját iskolájuk zászlójával várják a résztvevőket. Az országjárás és a fórumok tapasztalatgyűjtése után az EDF a saját parlamentjét is megszervezi, amely az Európai Parlament felépítését tükrözi majd. „Mivel a demokrácia alapja a vélemények megosztása és meghallgatása, sokakat fogunk meghívni, hogy minél többféle hangot hallhassatok, és hogy egyeztethessük a gondolatainkat, az érdekeinket” – fogalmazott az egyik, Dzseniként bemutatkozó diák. Tarnai Katalin, aki PDSZ részéről volt jelen a sajtótájékoztatón (a szakszervezet országos választmányának tagja) még egy eseményt bejelentett szeptember 1-jére. Az Országos Tanévnyitó napján rendhagyó osztálytalálkozót is hirdetnek a Kossuth térre, olyan diákoknak, aki az elmúlt években végeztek a közoktatásban.

 
Sajtótájékoztató a Tompa utcai padon (b–j: Tarnai Katalin, Noel, Dzseni és Bence)
Fotó: A szerző felvétele

Noel, a sajtótájékoztató harmadik diák képviselője az esemény zárásaként arról beszélt, szeptember 1-je után folyamatosan jelen lesznek az utcán, minden napra készülnek akciókkal, a demokrácia napján pedig a Margit híd budai hídfőjétől vonulnak a Kossuth térre, ahol közösen tüntetnek majd Fridays For Future diákmozgalommal. „Hozzánk hasonlóan diákok, hozzánk hasonlóan a jövőjükért tüntetnek, élhetőbb bolygóért és a klímaváltozás ellen. Ők már régebb óta tüntetnek, mint mi, évek óta, csak nem bosszútörvényt, hanem nagyjából negyven akkumulátorgyárat kaptak a fejükre” – fogalmazott a diák, aki azt is hozzátette, a hatalom sajnos nem nézi tétlenül az akcióikat. 

Noel beszámolója szerint ő is azon diákok közé tartozik, akiket a májusi tüntetés miatt idézett be a rendőrség. (Mint arról a Narancs.hu is beszámolt, május elején egy diáktüntetés végén a résztvevők a Karmelita kolostorhoz vonultak, ahol le akarták bontani az épületnél felállított kordont. A rendőrség könnygázzal fújta le a diákokat.) Elmondta, hétfőn járt a rendőrségen, „mert beidéztek garázdaság miatt. Garázdaságnak, úgy tűnik, a mai Magyarországon azt nevezik, ha valaki kiáll az értékeiért és a véleményét kifejezi.” Véleménye szerint megpróbálják elhallgattatni őket, amire az is bizonyíték, hogy a Teve utcai rendőrség épületéből kifelé menet egykori angoltanárával találkozott, akinek a gyerekét ugyancsak beidézték kihallgatásra. 

„Milyen az a rendszer, ami gyerekeket kényszerít arra, hogy a szüleikkel a rendőrségre járjanak hétfőnként egy nyári szüneti napon?”

– tette fel a kérdést Noel. Mint elmondta, nagyjából negyven társát akarják hasonló eszközökkel megfélemlíteni. A legfeljebb húsz diákot, illetve a sajtó néhány munkatársát vonzó esemény előtt egyébként az is kiderült, a sajtótájékoztatót – bár tüntetésről szó sem volt – Noel jelentette be a rendőrségen, így neki is kellett leadnia a megjelentek létszámát a rendőröknek, akik egy autóban ülve már negyedórával a sajtótájékoztató kezdete előtt is a Tompa utcában várakoztak. A sajtótájékoztató közben egyébként egy rendőrségi terepjáró is elhajtott a pad mögött, a Tompa utca és a Liliom utca sarkán pedig egy megkülönböztető jelzést használó civil autó is leparkolt, így az esemény végén már összesen öt egyenruhás ácsorgott a szemközti járdán.

(Címlapképünkön: Rendőrautó halad el a Tompa utcában 2023. augusztus 22-én, miközben az Egységes Diákfront sajtótájékoztatót tart. Fotó: a szerző felvétele)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.