Turnézik a falunapkirály: csak úgy repkednek a tízmilliók a miniszter szájából

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 17.

Belpol

A magyar vidéken jó ám az élet!

Nagyot ment tegnap Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Előbb

a XI. Tiszaigari Őszi Vigadalom

elnevezésű rendezvényen sorolta hosszasan, hogy mi mindent köszönhet a 900 lakosú Jász-Nagykun-Szolnok megyei település a kormánynak: a helyi arborétumban 60 millió forintból épült nívós szálláshely, a hűtőház kialakítására 70 millió forintot, az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére 60 millió forintot, a települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztésre 340 millió forintot nyert a település. A Start munkaprogramban tárolóépület épül 18 millió forintból, buszöblöt és gyalogátkelőhelyet alakítanak ki 14 millió forintból, az orvosi rendelő megújítása 30 millió forintból, a szikvízüzem kialakítása 60 millió forintból fog megvalósulni, 40 millió forintból pedig új polgármesteri hivatal épül.

false

 

Fotó: MTI – Varga György

Fazekas ezután egy másik helyszínre ment, és köszöntőt mondott

a Tiszaszentimrei Őszi Folklór Fesztiválon,

sőt a helyieknek átadta

a Legszebb Magyar Konyhakert díjat

is. Itt már nem repkedtek milliók, Fazekas az MTI tudósítása szerint csak annyit szólt, hogy Tiszaszentimre is eredményesen fejlődött az elmúlt években, eredményes a Start munkaprogram, mi több, a közelmúltban létesült paprikafeldolgozó üzem termékei már megtalálhatók a piacokon.

A miniszter az MTI kérdésére elmondta: „Stabil a mezőgazdaság helyzete, nőtt a foglalkoztatás. Hat év alatt több mint 50 ezer új munkahely létesült, ez a fiatalok vidéken és helyben maradását is segíti. Az agrárszakképző intézményekbe történő beiskolázás nem csökkent, miközben a gyermeklétszám egyre alacsonyabb”, ez szerinte azt jelenti, hogy „a fiatalok számára a mezőgazdaság, az élelmiszer-feldolgozás ígéretes terület, ami miatt érdemes továbbtanulniuk, és ahol el lehet helyezkedni”.

Fazekas szerint „a nemzeti ügyek kormánya számára elsőrendű feladat a vidéki térségekben élők helyzetének javítása, beruházások megvalósítása”.

Hát, persze, holnap is lesz falunap.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.