Úgy tűnik, tényleg támadássorozat valósult meg az előválasztást is kiszolgáló infrastruktúra ellen

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 27.

Belpol

Egy kiberbiztonsági szakértő vizsgálata szerint.

Egy kiberbiztonsági szakértő vizsgálata „kétséget kizáróan bizonyítja, hogy támadássorozat valósult meg az előválasztást is kiszolgáló infrastruktúra ellen”, és „az is nyilvánvaló, hogy ezek a támadások a legfontosabb pillanatokra voltak időzítve” – áll az aHang közleményében.

Mint ismert, szeptember 18-án, szombaton indult az ellenzéki előválasztás, és rögtön az első nap félbe is szakadt, mert aznap reggel több sátornál is jelentettek problémát, az ott dolgozóknál lévő tabletek hibaüzeneteket jeleztek, majd probléma jelentkezett az online szavazás során is, elkezdett leállni az elovalasztas.hu oldal is.

A szervezők már aznap, szombat délután azt közölték, hogy egy „minden részletre kiterjedő technikai elemzést” követően „világossá vált”, hogy „ismeretlen eredetű tömeges terhelés érte az előválasztás háttérrendszerét”.

A mostani közleményben azt írják, Frész Ferenc kiberbiztonsági szakértő jelentése szerint, „a szerverszoba-szolgáltató infrastruktúráját terhelte túl a támadás, ami ellen más konfigurációval sem tudtunk volna semmit tenni (hiszen a rendelkezésünkre álló – legnagyobb csomag – sávszélességének többszörösét továbbították a szerverek felé), emellett rendszereink eredetileg tervezett kapacitása bőven kiszolgálta volna az előválasztás megvalósítását”.

Az ellenzéki előválasztáson kedden 20 óráig lehet még szavazni. 

(aHang)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.