Új hatóságunk is ránéz a Farkas Flórián-ügyre

  • narancs.hu
  • 2022. december 16.

Belpol

Hátha mégis akad bizonyíték.

Bejelentést kapott a Híd a munka világába nevű projekttel kapcsolatos nyomozás megszüntetése miatt az Integritás Hatóság, és meg is fogja vizsgálni az ügyet – jelentette be Bíró Ferenc, a szervezet elnöke az ATV-nek nyilatkozva.

Ez a hatóság hivatott feltárni az esetleges korrupciót az uniós pénzből megvalósuló programokban. Bírságot nem szabhat ki, de feljelentést tehet.

Bíró Ferenc azt mondta, bejelentést kaptak az ügy miatt. Megnézik az iratokat, és az ügyészséget is megkeresik.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal hét éven át vizsgálta az Országos Roma Önkormányzat által elindított Híd a munka világába programot, amely uniós forrásból országos munkaerő-közvetítő hálózatot hozott volna létre, amely a hátrányos helyzetű emberekért dolgozott volna. Az irodahálózat nem működött, viszont az ORÖ a program pénzéből autókat, használhatatlan irodákat, bútorokat és egy gellérthegyi villát is vett. Az ügyben az Unió csalás elleni hivatala is vizsgálódott, mi több, az Emberi Erőforrások Minisztériuma menet közben 24 szabálytalansági eljárást indított, és 11 esetben igazolva is látta gyanúját, végül megállapította, a „teljes összeg esetében fennáll a szabálytalanság gyanúja”, és arra kötelezte az ORÖ-t, fizesse vissza a támogatást. Ebből 1,2 milliárdot végül a kormány adott oda, az ORÖ-nek csak 300 milliót kellett visszafizetnie.

Az ügyben 2015-ben Hadházy Ákos feljelentése alapján indult nyomozás, amelyet most bizonyítottság hiányában zártak le. A hírek szerint egyszer sem hallgatták ki Farkas Flóriánt, aki a program megvalósulása idején az Országos Roma Önkormányzat elnöke volt.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.