Megszüntették a nyomozást Farkas Flórián ügyében

  • narancs.hu
  • 2022. december 12.

Belpol

Hét évig vizsgálódott a NAV költségvetési csalás gyanújával. Bizonyítottság hiányában ért véget az eljárás, pedig az Emmi 2016-ban elismerte, hogy baj van.

Bizonyítottság hiányában megszüntette a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) által elindított Híd a munka világába program ügyében – közli a 24.hu.

A romák felzárkóztatásáról szóló program miatt 2015-ben indult eljárás Hadházy Ákos feljelentése nyomán. Az Országos Roma Önkormányzat a programban arra vállalkozott, hogy európai uniós forrásból országos lefedettségű munkaerő-közvetítő hálózatot hoz létre, így segít abban, hogy a hátrányos helyzetűek, elsősorban romák folyamatos és kiszámítható munkához jussanak.

Az ORÖ azonban az európai uniós forrásból is támogatott programban autókat, használhatatlan irodákat, bútorokat és egy gellérthegyi villát is vett. Az irodahálózat nem jött létre. A program összeforrt Farkas Flórián korábbi fideszes országgyűlési képviselő, roma politikus nevével, mert a program zöme akkor zajlott, amikor ő volt az Országos Roma Önkormányzat elnöke, a szerződések jelentős részét ő írta alá. 

A program költségvetését eredetileg 5 milliárd forintra tervezték, majd 1,6 milliárdra csökkentették, és az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF is vizsgálatot indított. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elismerte, hogy visszaélés történt, ezért felmondta az uniós forrás felhasználására vonatkozó szerződést az ORÖ-vel, kötelezve a nemzetiségi önkormányzatot, fizesse vissza a támogatást. Utóbb a visszajáró összegből átvállalt 1,2 milliárd forintot a kormány, csak a fennmaradó 300 milliót kellett visszafizetni. 

Az OLAF kimutatásából kiderül, hogy a támogatási szerződés felbontása előtt az emberminisztérium 24 szabálytalansági eljárást indított az ORÖ által lefolytatott közbeszerzésekkel és más beszerzésekkel kapcsolatban, és tizenegy esetben a tárca meg is állapította, hogy szabálytalanság történt, végül kimondta, a „teljes összeg esetében fennáll a szabálytalanság gyanúja”.

A 24.hu mostani cikke emlékeztet: a nyomozati anyag 800 oldalt tett ki, de a hatóságok a hét év alatt egyszer sem hallgatták ki Farkas Flóriánt.

Az, hogy most így szűnik meg az eljárás, azért is érdekes, mert az OLAF-jelentés legfőbb megállapítása az: a Híd a munka világába Munkaerő-szervező Országos Foglalkoztatási Szövetkezetet 2014. április 24-én ugyan bejegyezték, de soha nem működött, tehát a kitűzött célt, amire az uniós támogatás is érkezett, a kezdeményezés nem érte el.

A 24.hu kérdésére a NAV azt válaszolta, hogy az ügyben nincs nyilvánosságra hozható információ. Azt is a Fővárosi Főügyészség árulta el, hogy a nyomozás megszűnt, és hogy az eljárást megszüntető határozat ellen egyelőre nem érkezett panasz.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.