Palkovics: „Készül az új hulladékgazdálkodási stratégia”

  • narancs.hu
  • 2019. június 24.

Belpol

„A hulladék anyagában történő hasznosításának gazdasági háttere még nem túl erős Magyarországon.”

A készülő új hulladékstratégia célja, hogy a Magyarországon évente keletkező 3,8 millió tonna kommunális hulladékot jelentősen csökkentse - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn Budapesten, miután megbeszélést folytatott az Európai Bizottság környezetpolitikáért felelős biztosával.

A hulladék csökkentésének lehetőségei között a miniszter kitért egyebek mellett a keletkező háztartási hulladék szétválogatására.

Ezen a területen még sok a tennivaló, vannak technikai feltételei, illetve tudatosítani is kell az emberekben, hogy a hulladék erőforrás és nem szemét - fogalmazott.

Kiemelte azt is, hogy a hulladék anyagában történő hasznosításának gazdasági háttere még nem túl erős Magyarországon, de kialakulóban van, jelentős fejlesztések indultak.

Palkovics László hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy a közvetlenül nem hasznosítható hulladékok is a lehető legkisebb arányban kerüljenek lerakókba; van egy része ennek a hulladéknak, amelyet energetikailag lehet hasznosítani - tette hozzá.

Karmenu Vella, az Európai Bizottság környezetpolitikáért, tengerügyekért és halaszati politikáért felelős biztosa (j) és Palkovics László miniszter.

Karmenu Vella, az Európai Bizottság környezetpolitikáért, tengerügyekért és halaszati politikáért felelős biztosa (j) és Palkovics László miniszter.

Fotó: MTI/Soós Lajos

Magyarország nem szeretné növelni hulladékégetési kapacitását, de a már meglévőt modernizálnák annak érdekében, hogy alkalmas legyen sokkal jobb hatásfokú, a környezetet nem, vagy kissé terhelő energetikai hasznosításra - fejtette ki, megjegyezve, hogy a következő időszakban több projektet fognak ennek érdekében elindítani.

Palkovics László kiemelte azt is, hogy létrehozzák a hulladékgazdálkodással foglalkozó kutatási hátteret, erre az uniós programokban jelentős támogatást lehet elnyerni; az innovációs tárca megvizsgálja ennek lehetőségét.

Karmenu Vella, az Európai Bizottság környezetpolitikáért felelős biztosa egyebek mellett felhívta a figyelmet az uniós finanszírozási lehetőségekre, például a LIFE programra és a Horizon2020 programra. Kiemelte azt is, hogy a nemzeti körforgásos gazdaság kereteinek kialakításához az EU további pénzügyi támogatást is biztosít Magyarországnak.

MTI

Kapcsolódó:

Ellentmondást nem tűrő államosítás, felszívódó milliárdok, káosz: utánajártunk, miért van tele az ország a szétszórt szeméttel

Hegyekben áll az újrahasznosítható hulladék a telepeken, és ha nem sikerül értékesíteni, akkor füstként és hamuként végzik. A kormány azonban a környezetvédelem miatt létrehozott termékdíjból befolyt tízmilliárdokat más területeken költi el. Nyolcmillió tonna műanyag-csomagolást termelt 2017-ben 30 multinacionális vállalat, közülük csak egy, a Coca-Cola összesen hárommillió tonnáért volt felelős.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.