Nyolcmillió tonna műanyag-csomagolást termelt 2017-ben 30 multinacionális vállalat, közülük csak egy, a Coca-Cola összesen hárommillió tonnáért volt felelős. Felfoghatatlan mennyiség, és hol van a vége, hiszen ez csak egy hulladékfajtát jelent, továbbá az olyan gigatársaságok, mint a másik nagy üdítőgyártó, a Pepsi, vagy az olyan divat és kozmetikai cégek, mint a H&M vagy a L'Oreál – amelyek rengeteg szatyrot és flakont bocsátanak ki – még nem szánták rá magukat arra, hogy ebben a tekintetben transzparensen működjenek.
Vajon mire megyünk műanyag kacatok nélkül?
Az Európai Unió politikai döntéshozó szerve már rábólintott - lassan búcsút mondhatunk a műanyag eszcájgtól és a szívószáltól. Megleszünk nélkülük? A mindent elöntő műanyagszemét réme már egy jó ideje kísérti az emberiséget, de most talán egy lépést azért tettünk a további szeméthalmozódás csökkentésére.
A vészjósló adatok ellenére megállapítható, hogy a szelektív hulladékgyűjtés rendszere világszinten akadozik, Magyarországon majdhogynem megfeneklett. Bár egyre több a környezettudatos állampolgár, ám az általuk gondosan szétválogatott szemét rendszerint a telepeken rostokol, ahol jelentősen romlik a minősége, alkalmatlanná válik az újrahasznosításra.
Sőt, az is előfordul, hogy egész egyszerűen elégetik. S ebben az esetben még szerencsések vagyunk, mert ez azt jelenti, hogy a lakosság odafigyelt arra, hogy kiválogassa a kommunális hulladékból, külön sárga szatyorba vagy külön kukába gyűjtse, majd azt a szemétszállító cég is külön kezelte. Rosszabb esetben a lassan lebomló flakonok, dobozok, palackok az árokban, az erdő szélén kötnek ki, a szatyrokat pedig széthordja a szél, így folyókba, tavakba és tengerekbe kerülnek. Nem kell az óceánig utaznunk – ahol több száz négyzetkilométeres úszó szigeteket alkot már a műanyag –, hogy lássuk, mekkora a baj, elég a településünk szélén szétnéznünk: lassan mindent beborít a illegálisan lerakott szemét.
De hogy jutottunk el idáig?
| ||
Termékdíj, más néven: adó
A szelektív hulladékgyűjtés több okból kifolyólag is nehézkes, globálisan például azért, mert Kína, a világ egyik legnagyobb „újrahasznosítója" pár éve úgy döntött, hogy nem veszi át a nyugati országok rossz minőségű szemetét.
Ez közvetve Magyarországra is hatással van, hiszen a hazai társaságok nehezebben értékesítenek külföldre, viszont nálunk mégsem ez a legnagyobb probléma. Ahhoz, hogy megértsük mi a gond a hazai rendszerrel, több mint 20 évet kell visszautaznunk az időben.
Nem sokkal a rendszerváltás után merült fel, hogy a gyártók felelőssége ne csak addig tartson, amíg eladják a termékeiket, hanem azok teljes élettartalmára is kiterjedjen, tehát ne csak addig kezeljék őket, amíg azok a szemétbe kerülnek, hanem utána is. 1995-ben megszületett a termékdíj törvény, amely egy bizonyos összeg befizetését várta el a környezetre káros termékek kibocsátóitól, cserébe viszont az állam ennek a pénznek egy részét környezetvédelemre fordította. Csakhogy a Horn Gyula vezette kormány a büdzsét nem teljes mértékben arra költötte el, amire kellett volna.
A rendszer 2003-ig működött ilyen formában, amikor is az uniós csatlakozásunk miatt ezen a szisztémán változtatni kellett. Ekkor a termékdíjból tulajdonképpen egy utólagos büntetés lett, amit azoknak kellett fizetni, akik nem teljesítették az elvárásokat. A kibocsátó társaságok koordináló szervezeteket hozhattak létre, melyek jellemzően a termékdíj feléért megszervezték a hulladékmennyiségek begyűjtését és hasznosítását. Felállt egy lánc, amelyben az állam nem kapott szerepet.
A rendszer a korábbihoz képest jobban működött, hiszen a vállalatok motiválttá váltak, például abban, hogy minél kevesebb hulladékot „gyártsanak", illetve hogy a koordináló cégek közbenjárásával minél többet hasznosítsanak újra. Az összegyűjtött hulladék mennyisége növekedett, a díjak a koordinálók közti verseny miatt pedig csökkentek – tehát az államon kívül mindenki jól járt: a cégek, az állampolgárok és a következő nemzedékek.
Az állam adta, az állam vette el
Csakhogy 2010 után a kormány a fejébe vette, hogy a teljes szemétkezelést teljesen átszabja: ezen a területen is eszeveszett központosításba és államosításba fogott. 2011 végén a termékdíjat mindenkinek kötelezővé tették, sőt megemelték annak árát mintegy 30 százalékkal. A vállalatoknak megtiltották, hogy saját maguk hasznosítsák a hulladékot, a koordináló szervezeteket pedig beszántották, a helyükön létrejött az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ), amit később a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) váltott fel. Ez az a bizonyos kukaholding, aminek botrányairól, katasztrofális működéséről, legutóbb pedig a teljes cégvezetés kirúgásáról lett hírhedt.
Káosz és kosz
Működő közszolgáltatást vertek szét a 2010 utáni Orbán-kormányok, amikor előbb a hatósági árbefagyasztással, a „rezsicsökkentéssel", majd az államosítással szétbarmolták a hazai hulladékszállítást. Az ágazat addig nyereséges cégei veszteségbe fordultak, a létrehozott nemzeti kukaholding pedig milliárdos állami tőkeinjekciókra szorul. A kormány most a saját maga előállította csődhelyzetet próbálja megoldani.
A reformok magyarázata az volt, hogy a koordináló szervezetek papíron adtak igazolást az anyagáramokról (amelyek a beáramló hulladékfajták mértékét jelölik), amiben – valljuk be – benne volt a visszaélés lehetősége, hiszen így könnyen valótlan adatokat lehet feltüntetni. „Ebben van igazság, de néhány bűnöző miatt nem a rendszert kell átszabni, hanem felelősségre kell vonni a jogsértőket" – fűzte hozzá Gyenes Szilárd, a Zöldhíd B.I.G.G Nkft. közszolgáltató korábbi ügyvezető igazgatója.
A változás lényege, hogy most már az állam, pontosabban a cége, a kukaholding értékesíti a szelektíven gyűjtött hulladékfajtákat – műanyagot, papírt, üveget – árverési és bizományos értékesítés keretében. 2018-ban összesen 3,4 milliárd forintot gyűjtött be a társaság ilyen formán, ez az összeg pedig a közszolgáltatókhoz került – tudtuk meg a vagyonkezelő sajtóosztályától. Ám az államosítással kiiktatták a versenyt, ahogyan arról már fentebb írtunk, 2012 előtt a társaságoknak egymással kellett versengeniük annak érdekében, hogy minél jobban működjön az újrahasznosítás rendszere, hiszen ebből nekik is hasznuk volt.
| ||
Ránk hárulnak a költségek
Egészen mostanáig egy nagyon fontos elemét nem vizsgáltuk a környezetvédelmi termékdíjnak, méghozzá azt, hogy lényegében azt a fogyasztó fizeti meg: az alapját a díjköteles termékek kilogrammban megállapított ára adja, ami nem minden egyes anyagnál ugyanakkora. Például a műanyag bevásárlótáskáért (nájlonszatyorért) 1900 forintot, az italkartonért (tejesdobozért) 19 forintot, a fém ital-csomagolószerért (fémdobozért) pedig 57 forintot kell fizetni.
Persze a kibocsátók a termékdíj összegét belekalkulálják a termékeik árába, tehát lényegében átterhelik ránk, a fogyasztókra. Nem véletlen, hogy a kormány a közelmúltban lesöpörte az asztalról a műanyagszatyrok termékdíjának megemeléséről szóló törvénytervezetet, hiszen ezzel csak az átlagpolgárokat bosszantották volna. „Rendben, így mi fizetjük ki a termékdíjat, de legalább meg van oldva a szelektív hulladékgyűjtés" – gondolhatná a naiv olvasó, de sajnos nem ilyen egyszerű a helyzet, ugyanis, míg korábban a befolyt összeget vissza kellett forgatni a hulladékgazdálkodás rendszerébe, ezt jogilag kivezették az elmúlt években. Ebből kifolyólag nem igazán tudjuk, hogy mire megy el a pénz, ráadásul súlyos milliárdokról beszélünk.
„Környezetvédelmi termékdíj jogcímen 2017-ben 79, 7 milliárd forint, 2018-ban 79,1 milliárd forint folyt be a központi költségvetésbe, a 2019-es költségvetési előirányzat összege 78,5 milliárd forint" – tudtuk meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtóosztályától. Magyarán óriási összegről van szó, amiből meg lehetne oldani a legégetőbb környezetvédelmi problémákat, csakhogy – akár az 1990-es években – most sem arra költi a kormány a befolyt pénzt, amire kéne.
Mint a NAV-tól megtudtuk, az adóhivatal nem rendelkezik információval arról, hogy a pénzt mire fordították. Ezért megkérdeztük a Pénzügyminisztériumot, a tárcától azonban nem kaptunk válaszokat.
A 2017. évi Országos Gyűjtési és Hasznosítási Terv (OGyHT) szerint a hulladékgazdálkodási feladatokra 11,65 milliárd forintot, a gyűjtés és hasznosítás finanszírozására 9,5 milliárd forintot szántak. A 2018-as és a 2019-es OGyHT-ban az áll, hogy az adott évekre a költségkeret – amelybe bele tartozik a hulladékgazdálkodási feladatok ellátására, a gyűjtés és hasznosítás finanszírozására, a társadalmi tudatformálásra, az iparfejlesztésre, a rendszer működtetésére, valamint az tartalékképzésre szánt összeg – 18,3 milliárd, valamint 23,07 milliárd forint, ami a termékdíjból befolyt összegnek a 14, illetve a 18 százaléka.
Vajon elég ennyi pénz arra, hogy a rendszert érdemben működni tudjon? Ahogy a kommunális szemét összegyűjtését sem tudta normálisan finanszíroznia a kukaholdingnak, úgy a szelektív kezelésére sem jutott elég pénz. „Az előző év utolsó hónapjában 31 milliárd forintot toltak bele utólag, tűzoltás gyanánt a hulladékgazdálkodásba. S ez úgy eltűnt, mintha nem is lett volna! Az államnak egészen a valós, tényleges közszolgáltatási díjak megállapításáig közpénzből kell majd felélesztenie a szektort, továbbá az NHKV teljes apparátusát, valamint a járulékos költségeit, ami újabb milliárdokat emészthet fel!" – festett szomorú képet az ágazatról – s benne a szelektív hulladékkezelésről – Gyenes Szilárd lapunknak adott válasza.
| ||
Van itt még gond bőven
Az arányokból úgy tűnik, a felelősök csak annyi pénzt tesznek a szelektív hulladékkezelésbe, amely arra elég, hogy lélegeztető gépen tartsák az ágazatot. Persze, mint fentebb írtuk, a szelektív értékesítésből is van bevétele a kukaholdingnak.
„Erre a kérdésre csak kényszeredett nevetéssel tudok válaszolni!" – válaszolta megkeresésünkre Makó Balázs, amikor arról faggattuk, hogy az NHKV által bevezetett árverési rendszer jól működik-e. A szakember hulladékkezeléssel foglalkozó PMR Kft. ügyvezető igazgatója, aki cégével érintett a vagyonkezelő tenderein. Véleménye szerint a rendszer nevetséges: van, hogy áron felül, rossz mennyiségeket kiírva értékesít az NHKV.
| A szemétpénznek nincs szaga A csütörtökön megjelenő Magyar Narancs egy rejtélyes, a köznek milliárdos károkat okozó ügynek járt utána. A birtokunkba jutott dokumentumokból kiderül, sok pénz van a szemétkezelésben, csak nem az állami oldalon, hanem azoknál a cégeknél, akik ügyeskednek és megfejik az közvagyont. (SZ. A.) |
A szerény anyagi források, valamint a rosszul működő rendszer mellett tovább nehezíti a szelektív hulladékgyűjtés helyzetét, hogy sem közszolgáltatók, sem az önkormányzatok nem tudnak költségeket áthárítani a lakosságra, mert a díjmegállapítási jogukat elvették. A közszolgáltati díjak pedig 2012 óta változatlanok – ez lenne az a bizonyos rezsicsökkentés.
Most már lassan befejeznénk a problémák sorolását, de sajnos még meg kell említeni, hogy az állam keményen meg is adóztatta az ágazatot: hulladéklerakóknak fizetendő lerakási járulék, hulladékgazdálkodási tevékenységhez kötött felügyeleti díj, tehergépjárművekre vonatkozó elektronikus útdíj, valamint tranzakciós adó sújtja a szolgáltatókat, továbbá a korábban elvárt béremelés, illetve a cafetéria rendszer átalakítása révén a jövedelmi szintek is lecsökkentek.
Ezért válogatunk?
Hagyjuk most picit a rendszer boncolgatását, hiszen a környezettudatos polgárt egy dolog érdekli: mi történik az PET-palackkal, miután kidobta a kukába. Az NHKV szerint a hulladékokról szóló uniós keretirányelv 2020-ra előírt, 50 százalékos újrahasznosítási célértékét jól teljesíti az ország: 2017-ben 45,3 százaléknál jártunk.
Ám a független szakértők szerint nem is a begyűjtés okozza a fő gondot. „Hegyekben áll a szelektív hulladék a közszolgáltatóknál, aminek minősége jelentősen romlik. Ne legyenek illúziói senkinek: amit nem hasznosítanak újra azt vagy elégetik vagy lerakóba kerül!" – mondta Gyenes, aki egyébként úgy tudja, a vegyes hulladékokból történő gépi válogatás után sok helyen alternatív tüzelőanyag készül (RDF) melyet önmagában, vagy például faaprítékkal keverve égetnek el. Valamikor pénzt kapnak ezért a közszolgáltatók, ma viszont az NHKV fizet érte például a Mátrai Erőműnek tonnánként 7000 forint körüli összeget.
Hasonló tapasztalatai vannak Makó Balázsnak, aki azt mondta, hogy a hulladék a közszolgáltatók udvarán áll nem ritkán hónapokig, de akár egy évig is, ahol például a műanyag hulladékok UV-sugárzásnak van kitéve, ami erőteljes minőségromlást eredményez.
A szelektív hulladékgyűjtés rendszerének döcögése mellett komoly probléma, hogy Dunát lehetne rekeszteni az országszerte fel-felbukkanó illegális lerakóhelyeken található hulladékokból, melyek között bizony szelektívek is megtalálhatók. Megkerestük az Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM), mint a TeSzedd! önkéntesekre építő szemétszedő program koordinátorát, hogy kicsit tisztábban lássunk, de nem válaszolt a tárca a kérdéseinkre.
Kosz és káosz: kicsin múlott, hogy nem fulladtak a szemétbe a balatoni nyaralók
Az elégtelen finanszírozás miatt egyre nagyobb fejfájást okoz a szemétszállítás a Balaton-parton is. Még a fideszes polgármesterek is elégedetlenek. Azt már egy ideje tudjuk, hogy a Orbán-kormányok alatt központosított szemétkezelés szinte az ország minden táján problémákat okozott. A köznyelvben csak kukaholdingnak becézett, egyébként hosszú nevű Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.
„Nézzen végig az országon, nincs talpalatnyi hely, ahol ne találni illegálisan lerakott hulladékot! Az egész ország egy szemétdomb: erdőben, vasutak, utak mellett, a települések szélein, mindenhol ott van a mocsok!" – fejtette ki a véleményét Gyenes, hozzátette, ez jól jelzi az ellátó rendszer leépülését. „Ma már a települések is azt mondják: oldja meg az állam" - szögezte le. Bár az ITM nem válaszolt a kérdéseinkre, nemrég tették közzé, hogy a jövőben bűncselekménnyé szeretnék nyilvánítani az illegális szemétlerakást.
| ||
Szépen lassan belepusztulunk
A szemét csak gyűlik és gyűlik: az FKF Nonprofit Zrt. több mint 80 000 tonna szelektív elszállítását hajtotta végre tavaly Budapesten, ami egyebek mellett 27 000 tonna papír, 5 300 tonna üveg, valamint 17 000 tonna műanyag és fém hulladékból tevődött össze, ráadásul az utolsó frakcióknak az 50 százaléka megmaradt, ami növekvő tendenciát mutat – világosított fel a társaság.
Kétségtelen, hogy a hulladékgazdálkodás Magyarországon és a világ egyes helyein finoman szólva nem működik jól, de a fennálló helyzethez a társadalom nemtörődömsége is hozzájárult.
Itt az ideje megérteni, hogy az érdemi szelektálás és újrahasznosítás nemcsak azért fontos, hogy a cuki tengeri teknőcöknek az orrába ne menjen szívószál,
hanem mert például elfogynak a nyersanyagaink. Erdőket irtanak ki (csak illegálisan évente 30,351 hektárnyi fát vágnak ki, ami három magyarországnyi területnek felel meg), ezért az ökoszisztéma szerkezete megváltozik, az állat és növényfajok változatossága (biodiverzitás) sérül, ami a világ gazdasági ágazataira is hatással van, hiszen gyakorlatilag minden szektor valahol kapcsolódik biológiai termékekhez (vízhez, fémhez, fához).
Ezen kívül közvetlen egészségünket is meghatározza, hiszen például az elégetett hulladék koránt sem tesz jót a levegőnek, a műanyag pedig különösen káros, kiválóan szállítja a toxikus anyagokat, ráadásul több száz évbe telik a lebomlása.
Egyes kutatások pedig már bebizonyították, hogy a mikroműanyagok kimutathatóak az emberi székletből. Ezen sajnos nem kell meglepődni, hiszen egy felmérés szerint az öt kontinens – Amerika, Afrika, Ázsia, Ausztrália és Európa – ívóvízmintáinak a 83 százalékában megtalálhatók ezek az apró műanyagelemek, sőt egy másik elemzés alapján a finom szállóporban is, így bármikor be is lélegezhetjük őket.
Imádja a kapszulás kávét? Mutatjuk, mennyi kárt okoz környezetének a szenvedélyével!
Egyre nagyobb károkat okozunk a természetben az egyszer használatos műanyag eszközökkel. Az ipar és a kereskedelem néhány éve újabb káros csomagolású termékkel állt elő: nagy divat lett a kapszulás kávé.
_top_story_lead_focuspoint_70x70.jpg?key=f5c8503e8374d8ef4b3f50e9444ba834)
