Új InterCity flotta vásárlásáról döntött a kormány

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 8.

Belpol

A teljes MÁV-Start IC távolsági flotta kétharmadának cseréjéről van szó.

Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a kormány elfogadta a tárca előterjesztését, a csütörtökön megjelent kormányhatározat szerint 39 plusz 10 új, korszerű, vezérlőkocsival együtt legalább 7 kocsis távolsági szerelvény és 50, elsősorban hozzájuk való (de más vonatokban is használható) Siemens Vectron mozdony beszerzéséről döntött az idén megkötött keretszerződés terhére.

A politikus posztja szerint ez a beszerzés az összes hazai távolsági vonalon megoldja a távolsági járművek problémáját, úgy, hogy nemzetközi forgalomban is be lehet majd őket vetni. Elképzeléseik szerint a Budapestről Miskolcot, Nyíregyházát, Debrecent és Szolnokot felfűző kör-IC-ben, Pécsre, Kecskeméten át Szegedre, Győrön át az ÖBB vonataival vegyesen Bécsbe, a Balaton déli partjára és az északi parti vonal villamosítása után az északi partra, Prágába, Varsóba, Belgrád és a jövőben tovább akár a Balkán déli államai felé ezek az új, zárt ingavonatok járnak majd, a többi, kisebb kapacitást igénylő irányba pedig olyan vonatok, amelyek tisztán a hasonló színvonalú szolgáltatást jelentő (IC+, CAF) kocsikat tartalmazzák.

A kormányhatározat szerint a közbeszerzési eljárást még az idén meg kell indítani a 39+10 szerelvényre, ami összesen több mint 380 darab kocsit jelent majd. Ez a teljes MÁV-Start IC távolsági flottánk bő kétharmadának cseréjét jelenti.

Az új ingaszerelvények egy része a tervek szerint 9, a maradék 7 kocsiból áll majd, beleértve egy vezérlőkocsit is, hogy egyszerűen és gyorsan tudjanak irányt váltani a pályaudvarokon. Az új szerelvények felépítése és összeállítása tehát lényegében a nálunk is népszerű, Budapest és Bécs között közlekedő, az osztrák Österreichische Bundesbahnen (ÖBB) által üzemeltetett RailJetekére hasonlít majd, de a cél az, hogy a lehető legnagyobb mértékben Magyarországon gyártsák ezeket – emelte ki az államtitkár. Vitézy Dávid hozzátéve: a szerelvények szolgáltatásai mindenben megfelelnek a mai utasigényeknek, hosszú távra is kényelmes ülések, korszerű utastájékoztatás, klímaberendezés, 1. és 2. osztály, étkezőkocsi is lesz bennük.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.