Új, speciális önkéntes tartalékos katonai csoportot hoz létre a kormány: idén 3, jövőre 2 milliárd jut rá a Gazdaságvédelmi Alapból

  • narancs.hu
  • 2020. június 12.

Belpol

Hogy mitől lesz speciális, nem tudni.

A már meglévő önkéntes tartalékos rendszer részeként speciális önkéntes tartalékos kategóriát vezet be a kormány, ám azt, hogy miért lesz speciális, egyelőre nem közölte. E célra idén 3, jövőre 2 milliárd forintot fordítanak a költségvetés „gazdaságvédelmi programok” részeként – írja a hvg.hu a csütörtök este közzétett kormányhatározat alapján, melynek a címe is az, hogy A Gazdaságvédelmi Akcióterv végrehajtásához kapcsolódó honvédelmi munkaerőpiaci helyzet fejlesztéséhez szükséges források biztosításáról.

Az önkéntes tartalékos rendszert már nem sokkal a 2010-es kormányalakítás után létrehozták.

A kormány arról is döntött, hogy bevezeti „a szerződéses állományú katonák egyszeri szerződéskötési díját”. Minderre ugyanabból a forrásból idén 92 millió, a jövő évtől évente 115 millió forintot tesznek félre. Ennek részletei szintén nem szerepelnek a határozatban, például hogy ki kapja – a mostani vagy csak a jövőben szerződő katonák – és hogy mekkora összegben.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.