Újabb adag Pfizer-vakcinák beszerzéséről tárgyal Magyarország az EU-val az omikron miatt

  • narancs.hu
  • 2021. december 17.

Belpol

180 millió adagot rendelt az EU abból az oltásból, amit direkt az omikron ellen készítettek. Erről a beszerzésről tárgyal Magyarország.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen nemrég jelentette be, hogy 180 millió dózist rendelnek a Pfizer-BioNTech omikronra specializált vakcinájából.

Portfolio úgy értesült, hogy a beszerzésből Magyarország sem kíván kimaradni, és ezt az információt a Koronavírus Sajtóközpont sem cáfolta. Mint azt kérdésükre megírták,

az omikron variáns miatt induló új uniós vakcinabeszerzés feltételeiről Magyarország jelenleg egyeztetéseket folytat az Európai Bizottsággal”.

A lap szerint ebből a rendelésből a felnőtt lakosságot fogják védeni, a vakcinák pedig április-május környékén érhetnek majd ide.

Mint ismert, májusban a kormány bejelentette, nem vesz részt a továbbiakban a közös uniós vakcinabeszerzésben. Majd szeptemberben mégis tárgyalásokba kezdtek az 5-12 évesek számára szóló oltóanyag beszerzési programjában való részvételről. A mostani tárgyalások ismét a közös uniós beszerzésben való részvételről szólnak, igaz, az új variánssal szembeni, módosított hatóanyagú vakcinákéról.

(Portfolio)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.