Újabb kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország ellen

  • narancs.hu
  • 2022. április 6.

Belpol

Két hónapon belül kell kielégítő választ adni, különben az Európai Bíróságig juthat az ügy. 

Az Európai Bizottság a közbeszerzési irányelvek be nem tartása miatt kötezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen, egy másik döntésében pedig úgy határozott, hogy indokolással ellátott véleményt küld Magyarországnak a magyar hatóságok által bevezetett előzetes értesítési rendszerrel kapcsolatban, amely megakadályozhatja az építőanyagok exportját – írja a Portfolio a Bizottság szerdai közleménye alapján.

A közleményben Magyarország mellett Olaszországot is felszólította a közbeszerzésekkel kapcsolatban, tehát további lépéseket tesznek a két országgal szembeni kötelezettségszegési eljárásokban. 

Továbbá a Bizottság azt is bírálta, hogy Magyarország olyan intézkedéseket vezetett be az építőiparban is, melyek bizonyos nyersanyagok árait rögzítik, illetve az újonnan bevezetett szabályok értelmében a gazdasági szereplők számára előírják, hogy bizonyos termelési szinteket érjenek el, hiába nem fenntartható ez gazdaságilag. Kitértek arra is, hogy az intézkedéseket Magyarország be sem jelentette, ez pedig sérti az egységes piac átláthatósáságról szóló irányelveket.

Mindemellett a Bizottság felszólította Bulgáriát, Ciprust, Csehországot, Magyarországot és Svédországot, hogy ültesse át a tiszta üzemű gépjárművekre megállapított célértékekre vonatkozó szabályokat.

Szintén más tagállamok mellett Magyarországot is felszólították, hogy léptesse hatályba a nyílt hozzáférésű adatokra és a közszféra információinak további felhasználására vonatkozó uniós szabályokat. Az irányelv támogatná az új technológiákat, köztük a mesterséges intelligenciát, illetve a fejlesztések okán növelné az átláthatóságot. 

Az Európai Bizottság elsősorban párbeszéd útján próbálja meg rendezni a problémákat az érintett tagállamokkal, amennyiben a tagállamok két hónapon belül nem adnak kielégítő választ, a Bizottság dönthet úgy, hogy az ügyet az Európai Unió Bírósága elé terjeszti.

Kedden lapunk is beszámolt arról, hogy mindezek mellett Magyarországgal szemben hivatalosan is jogállamisági eljárást indítottak az igazságszolgáltatás függetlensége és a korrupció miatt.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.