Újabb negyvenmilliót vontak el Iványi Gábor intézményeitől

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. december 15.

Belpol

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke szerint több ezer ellátottuk sorsa forog kockán.

Újabb negyvenmillió forintot tartottak vissza a MET oktatási intézményei után járó normatívákból, így a tanév kezdete óta már mintegy 170 millió forintot vont el tőlük a magyar állam – közölte Iványi Gábor. „Az oktatási államtitkárság irányukban tanúsított hozzáállását jól szemlélteti, hogy nem járult hozzá a beregi térségünk többcélú intézményét évek óta kitűnően vezető igazgatónk megbízásának meghosszabbításához sem.”

Iványi szerint a tél beálltával, valamint a drasztikusan megnövekedett rezsiköltségek és élelmiszerárak következtében kritikus helyzetbe kerültek a MET intézményei és az egyház több ezer ellátottja. Konyháikon naponta hatezer adag ételt biztosítanak zömében hátrányos helyzetű óvodásoknak, iskolásoknak és többezer rászorulónak, akiket „sok esetben kizárólag a mi általunk osztott élelem óv meg az éhezéstől.” Elkötelezett munkatársaik hosszú évek óta „a létbizonytalanságtól fenyegetve, hősiesen végzik feladataikat.”

Mi lesz, ha nem tudnak élelmiszert biztosítani a rászorulóknak? Mi lesz, ha nem tudnak fizetést utalni munkatársaiknak? – tette fel a szónoki kérdést Iványi Gábor. „Úgy tűnik, a magyar államra nem számíthatunk.”

A MET elnöke kitért arra is: december 16-án, pénteken karácsonyi adománygyűjtő rendezvényt szerveznek a Dankó utcai központjukban, ahol meleg itallal, zsíros kenyérrel és ajándékokkal várják az odaérkezőket. Hozzátette, a jótékonysági árverésre közismert személyiségek is felajánlották személyes tárgyaikat. A bevételt az egyház intézményeinek működésére és az ellátottak megsegítésére fordítják.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.