Unalomig ismétli a CEU, hogy megfelel az orbáni elvárásoknak

  • narancs.hu
  • 2018. október 30.

Belpol

Bármit is találjon ki a kormánypropaganda.

Közleményben reagált a Közép-európai Egyetem kedden a kormány újságjában (Magyar Idők) megjelent, „Megdöbbentő dolog derült ki a Soros-egyetemről” című cikkre, mely azt állítja, hogy a CEU „feltehetőleg színlelt, valódi tartalom nélküli” megállapodást kötött a Bard College-dzsal.

Ez az a megállapodás, amely garantálja, hogy az egyetemnek legyen oktatási tevékenysége az Amerikai Egyesült Államokban, ahogy az Orbán-kormány tavalyi felsőoktatási törvénymódosítása előírja.

A CEU közölte: a Bard College-dzsal együttműködésben oklevelet adó képzést indított az egyenlőtlenségek kutatására, amelynek első évfolyama idén végzett. New York Állam Oktatási Hivatala megerősítette, hogy a CEU ezzel a képzéssel teljesíti azt a feltételt, amely előírja, hogy az egyetem végezzen oktatási tevékenységet New York államban.

Emellett a CEU Nemzetközi Kapcsolatok szakának számos mesterszakos hallgatója idén ősszel gyakornoki programokon vesz részt New York-i intézményekben, a téli szemeszter során pedig további diákok érkeznek majd New Yorkba.

A CEU teljes mértékben megfelel az Egyesült Államokban végzett oktatási tevékenység feltételének. Továbbra is azt várjuk, hogy Magyarország kormánya aláírja a nemzetközi egyezményt New York állammal, amellyel pontot tehetne ennek az ügynek a végére – áll az intézmény közleményében.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.