Valaki simán beletörölt egy állami adatbázisba

  • narancs.hu
  • 2023. július 25.

Belpol

A magántőkealapok valós tulajdonosait – Mészáros Lőrincet, Szíjj Lászlót és üzletfeleiket – már nem lehet megtalálni. Januárban, amikor a Direkt36 írt róluk, még megvoltak.

Valahogy eltűntek a magántőkealapok a NAV által működtetett tényleges tulajdonosi adatbázisból – vette észre a Direkt36.

A Telexen közzé tett cikk emlékeztet, januárban a tényfeltáró közösség írt erről a befektetési formáról. Azért vált népszerűvé, mert alacsony adók mellett elvileg anonimitást biztosít, mint az offshore cégforma. Sok százmilliárd forint kezdett ilyen alapokba vándorolni. Magántőkealap a tulajdonosa a 35 éves magyar autópálya-koncessziónak, de hotelláncoknak, budapesti palotáknak, éttermeknek, bankoknak, cégeknek is.

A NAV által kezelt adatbázis bepillantást engedett ebbe a világba, az év elején a Direkt36 egy sor neves magyar üzletembert be tudott azonosítani magántőkealapok tulajdonosaiként, így Száraz Istvánt, Szíjj Lászlót, Mészáros Lőrincet, Hernádi Zsoltot, Jászai Gellértet. Ez talán azért történhetett meg, mert az adatbázis kezelésére vonatkozó szabályozás komplikált, nem egyértelmű, milyen adatoknak kell ott szerepelniük. 

A Direkt36 írása óta is szaporodnak a magántőkealapok, most azonban a magántőkealap keresőszóra nulla találatot ad ugyanaz az adatbázis, amely januárban még 37-et. Pedig a nyilvántartásra vonatkozó jogszabályok nem változtak.

A Direkt36 szerette volna megtudni, ki törölte az érzékenynek bizonyult adatokat, de nem boldogult.

A NAV másfél sorban azt válaszolta, nem foglalkozik az adatbázisban megjelenő információkkal: „a tényleges tulajdonosi adatbázis a számlavezetők által – minden hónapban – szolgáltatott adatokat mutatja meg. Ezeket az adatokat a NAV változtatás nélkül teszi elérhetővé.” Vagyis az a bank küldi be az adatot, amely a magántőkealap számláját kezeli. A kérdésre, vajon a bankok távolították-e el a magántőkealapokat az adatbázisból, a Bankszövetség nem reagált. Az MNB szerint a felügyelő szerv ez esetben mégis a NAV, a kérdésekre pedig a Gazdaságfejlesztési Minisztériumnak kellene válaszolnia, de a GFM nem válaszolt. 

A Direkt36 megkeresett nyolc magántőkealap-kezelő céget is, közülük négy válaszolt, de ezekből a válaszokból sem derült ki semmi.

A Mészáros Lőrinchez tartozó Opus Global Befektetési Alapkezelő Zrt. például állítja, nem kezdeményezte az adatok törlését, módosítását. 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.