Válaszolt az Európai Bizottság elnöke Jakab Péter levelére

  • narancs.hu
  • 2021. április 20.

Belpol

Von der Leyen azt írta, ellenőrizni fogják, mire költi a kormány az uniós támogatást.

Levelet írt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Jakab Péternek, erről a politikus a Facebook-oldalán számolt be.

Mint Jakab írja:

"Nemrég levélben kerestem meg az Európai Bizottság elnökét, Ursula von der Leyent. Elnök asszonytól azt kértem, hogy az Európai Unió ne a tolvaj magyar kormánynak adjon újabb, ezúttal 40 millió eurós segélycsomagot a válság kezelésére, mert abból nem a bajba jutott magyarok fognak részesülni, hanem kizárólag az Orbán-család. Azt javasoltam, hogy a pénzt kapják meg közvetlenül a magyar dolgozók."

A levélben, amit Gyöngyösi Mártonnal közösen írtak a Bizottság elnökének, úgy fogalmaz: "hazánkban egy olyan kormány van hatalmon, amely az elmúlt években sorra hágta át valamennyi európai, demokratikus normát, a korrupciót pedig állami szintre emelte. Orbán a hatalmát a független média megszüntetése mellett a szólásszabadság korlátozására, az állami intézmények megszállására, a választási manipulációkra, az emberek politikai alapú megfélemlítésére és nem utolsó sorban az Európai Uniótól érkező források megcsapolására alapozza. A bizottság elnökének is tudnia kell, hogy a szűk, oligarchákból és politikai kegyencekből álló garnitúra nem véletlenül utasítja el az Európai Ügyészséghez való csatlakozást sem."

Jakab most megosztotta von der Leyen válaszlevelét, mely szerint a Bizottság elnöke tisztában van "a magyarországi súlyos egészségügyi helyzettel" és ismeri a magyar viszonyokat. Továbbá közölte, hogy az Európai Unió ellenőrizni fogja, hogyan használja fel a kormány az újabb támogatást.

Jakab a levelet megköszönte, majd közölte, hogy szerinte a magyar viszonyokat ő jobban ismeri, mint von der Leyen.

"Ennek a pénznek – ha nem a bajba jutott melósok, hanem Orbán zsebébe kerül – híre hamva sem lesz."

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.