Végleg elköltözik a CEU Magyarországról

  • narancs.hu
  • 2024. június 8.

Belpol

A kormány által megbélyegzett, diszkriminált és elüldözött „Soros-egyetem” döntése csak szimbolikus, rég nem működnek már.

A CEU egyetemi tanácsa kezdeményezni fogja a Közép-európai Egyetem licencének visszavonását, ezzel az intézmény végleg bezár Budapesten – írja az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF). A CEU a volt hallgatóinak szóló hírlevélben jelentette be a döntést csütörtökön.

Az egyetem jó ideje nem vett fel hallgatót a magyar akkreditációjú programokra, és ezért nem tud egyetemként működni Budapesten. Ugyanakkor a budapesti kutatóintézetek megmaradnak és egyéb, diplomát nem célzó képzéseiket is megtartják. A döntés az egyetem racionalizálását szolgálja, ami tisztán intézményi szempontból érthető, hiszen sem amerikai, sem magyar képzés nincs már évek óta Budapesten, egy oktatási tevékenységet nem folytató intézmény fenntartása pedig nem észszerű. Az amerikai képzés akkreditációjából korábban kivették a budapesti helyszínt. Most a magyar képzést papíron is beszüntetik – írják a bejegyzésben.

Érdemes felidézni, hogy 2011-ben Révész Máriusz fideszes képviselő még módosító indítványt nyújtott be a kormány felsőoktatási törvényjavaslatához, hogy a Közép-európai Egyetem (CEU) működését az Andrássy Gyula németnyelvű egyeteméhez hasonlóan szabályozzák. Szerinte a kormány javaslata indokolatlanul diszkrimináló volt, ráadásul a két intézmény közül a CEU-t sújtotta, amely „egy nemzetközi rangsorban a magyarországiak közül egyedüli egyetemként van a legjobb négyszáz között”. 

Aztán hamarosan valami nagyon megváltozott. Sorosból ellenség lett, az általa alapított egyetem pedig kiűzendő intézmény - idézi fel az ADF. 

Az egyetem vezetésének mostani lépése tényleg csak szimbolikus, de egy olyan kormányzati döntést véglegesít, amely nem tűrte meg a konkurenciát és el akarta hallgattatni azokat, akik másként gondolkodnak. A CEU távozása nagy veszteség a hazai felsőoktatás számára - zárja a bejegyzést az ADF.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.