Visszahozná a katát, megállítaná a gazdasági bevándorlást Magyar Péter

  • narancs.hu
  • 2024. június 8.

Belpol

A Tisza Párt kampányzárója olyan volt, mintha holnap országgyűlési választás lenne.

A Queen együttes 1986-os magyarországi koncertjének egyik részletét, a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt játszották be a kivetítőn, ezzel kezdődött a Tisza Párt budapesti kampányzáró gyűlése a Hősök terén. 

A hvg.hu tudósítása szerint Jordán Tamás színművész Szókratész védőbeszédét mondta ezután a színpadon, azzal a megjegyzéssel, hogy ki-ki eldöntheti, a görög filozófus szavai érvényesek-e most Magyarországon. Azt is megjegyezte, hogy ekkora közönség előtt még nem beszélt.

Csézy elénekelte Ez az otthonunk című dalát,  Nagy Ervin színművész arról beszélt, hogy értelmiségi létére céltáblává vált hazájában. Szerinte aki fiatalon bátorságról, szolidaritásról tanult, az most itthon nem tud érvényesülni, mert rászabadulnak „a kormány Facebook-hiénái”. Szót ejtett állami kitüntetésekről, giccsparádékról, kivezényelt iskolásokról, és egykori, megbecsült tanárairól, hallgató nagy öregekről.

A színész ígérte, a Tisza Párt, ha lehetősége lesz rá, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy itthon is lehessen boldogulni. Ehhez le kell folytatni szerinte a száz éve halogatott népi-urbánus vitát, a politika által kiásott árkokat pedig be kell temetni betonnal. A művelődési házakat fel kell újítani, meg kell erősíteni a művelődési szakokat – mondta Nagy Ervin. 

Magyar Péter soron kívül bemutatta a gyűlés résztvevőinek Lendvai Józsefet, aki egy hete a Békemeneten vett részt No War-táblával, de most már a Tisza Párttal tart. Fel is ment Józsi bácsi a színpadra. 

Rusznák András, a Radnóti színház művésze Ady Endre A mindegy átka című verset szavalta, Rost Andrea operaénekes két dalt énekelt. Tarr Zoltán református lelkész arról beszélt, hogy a Tisza Párt nem rekeszti ki azokat, akiknek más a véleménye. Bujdosó Andrea, a párt egyik EP-jelöltje arra emlékeztette a jelenlévőket, milyen reményekkel csatlakozott az ország húsz évvel ezelőtt az Európai Unióhoz. Az akkori hit szerinte megmaradt, de sok mindenen változtatni kell: a nők alacsonyabb fizetést és nyugdíjat kapnak, és kiszorulnak a politikai döntéshozatalból, pedig a jövőről nők és férfiak együtt tudnak jól dönteni.

 
Magyar Péter beszédet mond. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
 

Magyar Péter negyed négykor kezdte beszédét. A politikus emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy négy hónap alatt olyan nagy lett a Tisza Párt támogatottsága, hogy ez a kampányzáró rendezvény csak a Hősök terén férhetett el. De azért is ott tartják a gyűlést – mondta Magyar –, hogy fejet hajtsanak az ősök előtt, és  ígéretet tegyenek a szobraik előtt az ország újjáépítésére. Felhívta a figyelmet arra, hogy a hét vezér a magyarság jelképe, a korinthoszi oszlop pedig Európáé. Megismételte, reagálva a Fidesz háborús kampányára és az ellenzéki politikusokat ért vádjára, hogy nincs olyan józan ember Magyarországon, aki háborút szeretne, a Tisza Párt pedig a valódi béke pártja. Azt ígérte, Magyarország – ha a Tisza Párton múlik – az igazság, a becsület és a törvény országa lesz, helyreáll az oktatás, a kultúra és az egészségügy becsülete, megszűnik a gyűlöletlektő propaganda uralma.

Magyar Péter kitért arra, hogy két és fél milliárd forint közpénzt fordított a kormány az ő lejáratására, és ez a kampány pont ellentétes hatást ért el, hiszen nőtt az ő és pártja támogatottsága. Ezt annak is tulajdonítja, hogy kétszáz helyen mondott beszédet az utóbbi hetekben, és bebizonyította, közösséget lehet teremteni olyan emberekből, akik változást szeretnének.

A szónok arról is beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök rettegésben tartja a népét, és a fenyegetés olyan szempontból valósággá vált, hogy a munkahelyeket gazdasági bevándorlók töltik be, hogy ne kelljen európai fizetést adni a magyar embereknek, a lengyel testvérek pedig már szóba sem állnak a magyar miniszterelnökkel, a Békemenetre sem jöttek el.  Magyar szerint Orbán Viktor újabb negyven évre elkártyázná a jövőt, és kivezetné az országot Európából, amit nem szabad hagyni. Kitért a kormánypárt gazdaságpolitikájára is, amely szerinte félrevezeti az embereket, és kaparós sorsjegy szintű tákolmány.

„Tudjuk, hogy a világnak ezen a táján nincsenek csodák, a csodás meggazdagodások mindig gyanúsak. Nincsenek csodalámpások, amitől a gázszerelő gazdaggá válik. Amit megdörzsölve a közpénz elveszti közpénz jellegét és a politikusok pénztárcájába vándorol. Egy dolog biztos, a szemfényvesztés ideje lejárt, elég volt, eddig és ne tovább!” –mondja Magyar Péter.

Magyar megígérte, ha pártja bizalmat kap – vélhetően az országgyűlési választásokon –, nem éri retorzió azokat, akik más véleményen vannak, nem árkokat ásnak magyar és magyar között, hanem az együttműködés lehetőségét keresik. Nem az számít majd jó szakembernek, aki hűséges a Fideszhez, megújítják az oktatásügyet, az egészségügyet, komolyan veszik az épített és természetvédelmi örökséget. Visszaállítják a katát, elszámoltathatóvá teszik a politikusokat, megállítják a gazdasági bevándorlást, lesz bérlakásprogram és vagyonosodási vizsgálat, és a nép dönt arról, ki legyen az államfő.  Magyarországon nem berozsdásodott terminátorokra van szükség, hanem becsületes emberekre, akik hajlandók dolgozni a hazáért – fogalmazott Magyar Péter.

Beszéde végén meghívta a jelenlévőket a párt vasárnap esti eredményváró rendezvényére, amely a Petőfi híd budai hídfője mellett lesz, a felső rakparton.

 

 

 

A tömegben már a rendezvény elején többen is rosszul lettek, de segítséget kaptak, több mentőautó is volt a téren.

A kampányzáróra a Tisza Párt vízfelvevő helyekkel és eü-pontokkal készült, ezeket kék és piros léggömbökkel jelezték. Magyar a rendezvényre szóló Facebook-bejegyzésében azt javasolta mindenkinek, hogy nagyon melegre készüljön mindenki, sapkát, kendőt, kalapot vigyenek, illetve egy flakon fagyasztott vizet, mert az hidegen marad a program végére is. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Dr. Archipelago

  • - turcsányi -

Az 1976-os svédországi választások kampányidőszakában Olof Palme miniszterelnök ismét 1973-as kihívójával, Thornbjörn Fälldinnel vitázott.

Magától nem jutott eszébe

A francia irodalom fenegyereke vagy punkja a regényeiben kritikusan és saját tapasztalatai alapján ábrá­zol­ja a társadalom peremére szorult emberek életét. Szegény és diszfunkcionális családban élt, de tizenévesen megszökött, hogy a groupie-k életét élje. Csoportos nemi erőszak áldozata lett, majd prostituáltnak állt és függőségekkel küzdött. 1994 óta az írásból él. Új regényének fő motívuma a #metoo.

Mint a talajvíz

Hetvenes évek vége, isten tudja, milyen fejtágító, polgazd, gazdaságföldrajz, valami. Az előadó föláll a katedrára, kezében krétával a táblához lép, és felrajzol egy csinos grafikont, két égnek meredő egyenessel: a vízszintes tengelyen az évszámok, a függőlegesen valami baromság, népboldogság, országsiker, világmegváltás, ilyesmi.

49 117

Itt valaki belülről bomlaszt. Vagy csak simán hülye. Bármelyik is, nem volt jó ötlet Orbán Viktor kampánycsapata részéről „exkluzív részletekkel” bemutatni, milyen hősies munkát végzett a kormány a koronavírus-járvány idején.

A vesztes győztes

Izrael a tűzszünettel súlyos árat fizet a túszok kiszabadításáért. De valójában az október 7-i katasztrófát előidéző vétkeiért büntetik: a gázai határ elhanyagolásáért, a figyelmeztető jelek semmibe vételéért, a hibás katonai döntésekért, a Hamász alulértékeléséért. A hübriszért.

Búcsú az egyezménytől

  • Jávor Benedek

Hivatalba lépését követő egyik első intézkedéseként Donald Trump valóra váltotta azt, amit sokan – támogatói és ellenfelei közül egyaránt – vártak tőle. Látványos gesztussal bejelentette az Egyesült Államok kilépését az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó párizsi egyezményből.

A pokol kapui

Milyen kormányzati, helyhatósági és közigazgatási intézkedések segítették Magyarországon a zsidók elűzését és haláltáborokba küldését? Milyen volt az élet a gettókban? Az akkori békési megyeszékhely, Gyula mindennapjain keresztül idézzük föl a hétköznapok borzalmát.

Itt a szabály, hol a szabály

Bár Csák János tavaly júniusi lemondásával úgy tűnt, süllyesztőbe kerül a miniszter fő művének tartott kulturálistörvény-tervezet, utóda, Hankó Balázs felügyeletével a botrányos szöveg több eleme is átszivárgott egy salátatörvénybe rejtve. Mit mutat a kulturális szféra körüli újabb kormányzati barkácsolás?

Budapest bejelentkezett

Élve elővásárlási jogával, a főváros elhappolná az arab befektetők elől a rákosrendezői fejlesztési területet, a kormány pedig próbálja leszerelni Karácsonyékat. A helyzet jogilag is igen zavaros.

Nincs az a pénz

Első pillantásra drasztikus az ösztöndíjas férőhelyek számának csökkenése, a minisztérium viszont felsőoktatási „hozzáférési fordulatról” beszél. Ám alaposabb vizsgálat után sem lehetünk nyugodtak, miután a diplomások arányát tekintve csaknem sereghajtók vagyunk az unióban.