Világszínvonalú egészségügy: az összes nővér felmondott az ajkai kórház intenzív osztályán

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 7.

Belpol

Elegük lett a túlterhelésből.

Augusztusban az összes ápoló beadta a felmondását az ajkai Magyar Imre Kórház intenzív osztályán – írja a 24.hu. A portál szerint nyolc ápolóról van szó, akik szeptember végéig még ellátják a feladataikat, mert a felmondási idejük a hónap végéig tart.

A távozás oka a nővérhiány volt, volt, aki nyugdíjba, más szülési szabadságra ment, emiatt az ott maradtak túlterhelődtek. Az egyik fő gond az volt, hogy az aránytalanul sok munkáért alacsony fizetés járt.

Problémák azonban nemcsak az intenzív, hanem a sürgősségi osztályon is vannak, ahol a főnővér adta be a felmondását. Egy Facebook-posztban azt írta, hogy nem akart túlélésre játszó főnővér lenni, és megtapasztalta „az emberi kicsinyesség, önzőség, irigység, lustaság, ostobaság és közöny kiapadhatatlanságát. És megtapasztaltam az összefogás, a másokért való kiállás és az emberi tisztesség erejét”.

A 24.hu kereste a kórházat, ahonnan Nagy Zoltán főigazgató az intenzív osztály helyzetére nem tért ki, de azt írta, a sürgősségi főnővére nem távozik az intézményből, egy másik vezetői munkakörben fog dolgozni.

Címlapképünk illusztráció!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.