Villaügy: feljelentést tesz a Transparency International

  • narancs.hu
  • 2021. november 5.

Belpol

A budai villájáról elhíresült alapítvány a jogvédő szervezet szerint megsérthette a számvitel rendjét.

Csalás és más bűncselekmények miatt feljelentést tett a Transparency International (TI) Magyarország a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány működése miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányságon – írja a 24.hu.

A portál korábban megírta, hogy az alapítvány a külhoni magyaroknak szánt adományokból vett egy 240 millió forintot érő budai villalakást, amelyet Veress László családja használ. Veress Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a kabinetfőnöke.

 

Az alapítvány kuratóriumának elnöke, Visontai Kálmán Veress munkatársa az országházban, és olyan Audi A6-ost használ, amelyet szintén az alapítvány vett

A TI Magyarország feltételezi, a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány, azon túl, hogy a támogatási összegek egy részét vélhetően nem a kimondott célnak megfelelően használta fel, a számvitel rendjét is megsérthette. A civil szervezeteknek a törvény szerint évente be kell számolniuk a gazdálkodásukról. A Transparency International emlékeztet, a jogszabálynak biztosan nem felel meg, hogy egy adományozó, a Probillion Limited nevét mindenféle azonosító adat nélkül tüntette fel beszámolójában az alapítvány. 

A TI jogi igazgatója, Ligeti Miklós szerint kulcsfontosságú, hogy a hatóságok kíváncsiak lesznek-e arra, létezik-e egyáltalán ilyen nevű szervezet, melyik állam tartja nyilván, kik állnak mögötte, és honnan származik a pénzt, amit a magyar alapítványnak adott.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.