Vona Gábor néppártosodása az Egészséges Fejbőrrel – Miért népszerűsít a Jobbik egy rasszista portált?

  • - ngm -
  • 2017. július 19.

Belpol

Neonáci meghívottal tűzdelt fesztivált támogat közpénzből a Jobbik.

Erősen kezdték a júliust Zagyvarékason: ezt onnan tudom, hogy egyik nap elsétáltam a Jobbik Villányi úti pártirodája előtt, és átböngésztem a bejárat mellé felragasztott szórólapot. Ezen volt a műsor:

false

 

Láttam, hogy Zagyvarékason például a szkinhed Egészséges Fejbőrnek volt koncertje, fellépett a Romantikus Erőszak is, feltűntek még táltosok, mágusok, betyárok, és akadt önvédelmi műsor is: szóval egy sor olyan igazi szélsőjobbos dolog, ami a Jobbiktól már kicsit idegen a néppártosodás óta, de azért mindig is jól jött Vona Gábor pártjának, ha innen is kapnak szavazatokat.


false

Nem hiába támogatta ezt a szubkultúrát éveken át súlyos közpénzmilliókkal pártalapítványán keresztül a Jobbik, és nem hiába támogatta idén is félmillió forinttal a Magyar Önvédelmi Mozgalom által szervezett zagyvarékasi napokat. A párt lapunknak küldött tájékoztatása szerint az 500 ezer forint a koncertekre és a gyerekprogramokra ment, ebből pedig az következik, hogy az Egészséges Fejbőr fellépését is segítették így. Egy korábbi cikkünkben emlékeztünk meg róla, hogy a Csodaszarvas című CD-jén az Egészséges Fejbőr ilyeneket mond: „Űzzük ki innen kufárok hadát, / Kaftánon száradjon vér!” (Új lángot visz a szél)

De nemcsak emiatt érdekes, hogy az esemény szórólapját a Jobbik saját irodája ajtajára kiragasztva hirdeti. Az eseményen egy kerekasztal-beszélgetésen megjelent a vállaltan náci és rassztudattal rendelkező Tyirityán Zsolt is, aki Zagyvarékas után amúgy nem sokkal már Vecsésen indított politikai mozgalmat az Identitesszel együtt: a Betyársereg vezetője korábban épp a Narancsnak fejtegette, hogy mindezt azért teszi, mert a Jobbik mára elvesztette szélsőjobboldali jellegét.

A kiragasztott szórólapon egyébként jól látszik, hogy a Jobbik által támogatott esemény médiatámogatója az a kuruc.info, amely eddigi működése során számos rasszista és antiszemita cikket, véleményt jelentetett meg. Most valamiért mégis vállalhatók lettek a Jobbik pártirodájában. Hogyhogy?

false

(Abban pedig már semmi meglepő, hogy a Jobbik alelnöke egy neonáci mellett vett részt egy kerekasztal-beszélgetésen, de hát azt már korábban is megírtuk, hogy Toroczkai László gondolkodása mennyire nem passzol bele a Jobbik által meghirdetett mérséklődésbe.)

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.