Vona Gábor szerint Orbán Viktor kényszerképzete, hogy pártjának köze lenne Simicska Lajoshoz

  • narancs.hu
  • 2017. április 6.

Belpol

A Jobbik elnöke már Orbán „mentális állapotáról” beszél.

A jobbikos politikus a Hír Tv Egyenesen című műsora vendégeként fejtette ki álláspontját Orbán Viktor mentális állapotáról, szerinte a kormányfő a saját démonaival küzd, akit megkért arra, hogy se őt, se a pártját, sem pedig az országot ne keverje bele pszichés küzdelmeibe.

Arra a kérdésre, hogy „önök most a Simicska pártja, vagy mi történt?”, a politikus a következőket mondta: „Beszéltünk már erről a kérdésről, és azóta semmi nem változott.” Azóta azért történtek dolgok, vetette közbe Kálmán Olga műsorvezető, mire Vona azt felelte: „Semmi nem változott azóta sem, az, hogy Simicska Lajos és egyébként Soros György kapcsán is a miniszterelnöknek ilyen kényszerképzetei vannak, az már az ő mentális állapotára utaló jel, neki kéne eldöntenie, hogy úgy képzeli-e el a magyarországi belpolitikának a jövőjét, hogy minden egyes felmerülő kérdés kapcsán vagy Soros György nevét, vagy Simicska Lajos nevét mondja válaszképpen. Ez nagyon olcsó, nagyon gyenge és igaztalan…”

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.