VSquare: Trump Towert építhet Rákosrendezőre az amerikai elnök veje

  • narancs.hu
  • 2025. január 24.

Belpol

Jared Kushner érintettségét a portál szerint egy megbízható forrás is megerősítette.

Valószínűleg nem véletlen, hogy Donald Trump amerikai elnök beiktatásával szinte egy időben írta alá a magyar állam és Mohamed Alabbar dubaji befektető a Rákosrendező eladásáról szóló szerződést – írja a VSquare hírlevelére hivatkozva a Telex.

A hírlevél egy kormányzati kapcsolatokkal rendelkező forrástól úgy tudja, hogy az érintettek arra számítanak, hogy Donald Trump veje, Jared Kushner cégein keresztül részt vehet majd a projekt központi elemének számító felhőkarcoló megépítésében.

Ez pedig egy Trump Tower lehetne.

A VSquare szerint Kushner érintettségéről hónapok óta keringenek pletykák, most azonban egy olyan megbízhatónak minősülő forrásból erősítették ezt meg nekik, amely után bátran beszámolnak róla. A Rákosrendezőt megvásárló dubaji Eagle Hills ráadásul január 16-án jelentette be, hogy a Jared Kushner tulajdonában álló Affinity Partners befektetési vállalattal együtt épít luxusszállodát és luxuslakás-komplexumot Belgrádban, ahol évek óta építenek egy teljes új városnegyedet. A komplexum a Trump márkanevet viseli majd.

A VSquare felidézi, hogy a bejelentés után nem sokkal, január 18-án Orbán Viktor Belgrádban tárgyalt Aleksandar Vučić szerb elnökkel, ahol információik szerint a Rákosrendezőre tervezett beruházás is szóba került. A lap úgy tudja, Orbán mostanában egy dubaji utat is tervez, hogy ott tárgyaljon a Grand Budapest projekt részleteiről.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.